Négykötetes válogatást mutat be Rainer Maria Rilke (1875-1926) levelezéséből a Napkút Kiadó.
A levelek fordítója, Báthori Csaba költő, esszéista és irodalomtörténész elmondta, hogy 1975 óta számítja magát a világhírű németnyelvű költő rajongójának, akkor jelent meg az általa mesterként tisztelt Nemes Nagy Ágnes tollából a Rilke-almafa című esszé.

Rilke levelei
„Rilke a világirodalom egyik legnagyobb levelezője volt, több mint tízezer levele ismert, ezek közül nagyon sok, mintegy nyolcvan százaléka egyenértékű a költői-írói életművével, szinte pótolja esszéírói tevékenységét” – fogalmazott Báthori Csaba, aki elárulta azt is, hogy a 2014-ben a Napkútnál megjelent négy kötetben két évtizedes munkája fekszik.
Rilke levelezésének német nyelvterületen sem létezik össz- vagy kritikai kiadása, nagyjából kétévente jelenik meg egy-egy újabb kötet az író-költő addig kiadatlan leveleivel. A kedden bemutatott kötetek összeállításakor így összesen hetvenkét könyv anyagát válogatták össze.
A levelekből ugyan „kissé lazább szövetbe oltva”, de ugyanazok a „rilkei tartalmak” ismerhetőek meg, amelyek áthatják a Prágában született művész más irodalmi alkotásait is. A könnyedebb megértést segítik a biográfiai adatok, valamint a negyedik kötet végén olvasható két esszé is Rudolf Kassner osztrák író, Rilke nagy barátja, valamint Báthori Csaba tollából.
A fordítás nehézségeiről szólva Báthori Csaba megemlítette, hogy a húsz éves munka során egy olyan magyar „tónust” kellett megteremtenie, amely megfelelt a kissé bővített, „cicerói” mondatokban beszélő, de világosan átlátható rilkei stílus magyar nyelvre történő átültetésére. „Rilke nyelvezete olyan, mint a korcsolya karcolata a jégen. Bonyolultnak tűnik, de ha az ember közelebb megy hozzá, szabad szemmel is felbonthatóak az ívei” – fűzte hozzá.
Báthori Csaba „valódi hőstettet” hajtott végre Rilke leveleinek magyarul történő közreadásával, amelyek az életrajzi adalékokkal, művészi és filozófiai önértelmezéseikkel jelentősen hozzájárulhatnak a sokszor „hermetikusként” elkönyvelt rilkei költészet befogadásához.

Vártoronyban, remetei magányban
Rilke 1875. december 4-én született Prágában, amely mint a Habsburg-monarchia másik nagy múltú városa Bécs mellett, a múlt század elején fontos szerephez jutott a német nyelvű irodalom megújításában. Karintiai osztrák családból származó apja katonatiszt volt, majd vasúti tisztviselő, anyja régi prágai patríciuscsalád leánya. Szülei katonai pályára szánták, a gyenge fizikumú, érzékeny fiú azonban nem bírta a kadétiskola vakfegyelmét, és abbahagyta tanulmányait a Mährisch-Weisskirchen-i katonai főreáliskolában. A linzi kereskedelmi akadémián tanult tovább, majd pedig a prágai egyetemen, ahol jogot, filozófiát és irodalomtörténetet hallgatott.
1896-ban Münchenbe költözött, ahol beleszeretett az orosz származású Lou Andreas-Saloméba, Nietzsche volt szerelmébe, és 1899-ben vele együtt utazott el Oroszországba, ahová később többször is visszatért. Tolsztojt is meglátogatták, és az orosz irodalom, az orosz élet idealizált képe életre szóló hatással volt rá. A továbbiakban sem állapodott meg sehol, egyik helyről a másikra vándorolt. 1901-ben az észak-németországi Worpswede szecessziós festő-kolóniájában megismerkedett Clara Westhoff szobrásznővel, és feleségül vette, de csak egy évig éltek együtt. 1902-ben Párizsba költözött, és itt 1903-ban Rodin személyi titkára lett. 1914-ig gyakori hosszabb külföldi utazásairól újra meg újra ide tért vissza. Közben egy ideig mecénása, Thurn-Taxis hercegnő Trieszt közelében található duinói kastélyában is vendégeskedett.
A világháború kitörése Németországban érte. A bécsi katonai levéltárban szolgált egy ideig, majd leszerelték. Bécsben szoros kapcsolatba került Hugo von Hofmannsthallal (1874-1929). 1916-tól Münchenben élt, majd a háború után Svájcba telepedett át, és 1921-tól a Vallis kanton-beli Muzot románkori vártornyában lakott, remetei magányba visszavonulva.
Fehérvérűségben halt meg 1926. december 29-én.

Példátlan hatás
„Rilkéről az a kép él a magyar olvasóban, hogy egy rendkívül elvont és nehezen megközelíthető költő. Ez így is van, de a levelezés mindenképpen közelebb engedi az olvasót Rilke gondolkodásához” – mutatott rá Báthori Csaba, megjegyezve, hogy Rilke különösen elvont képzetvilágú késői műveinek, például a duinói elégiáknak az olvasásához szinte „releváció-szerű” élményt nyújthat az akkortájt született leveleivel való megismerkedés.
„Olyan sűrű ez a kétezer hatszáz oldalas anyag, hogy önálló irodalmi műként is élvezhető. Rilke szinte minden egyes levele költői alkotás” – fogalmazott a más elismerések mellett József Attila-díjjal is kitüntetett műfordító. Kiemelte azt is, hogy a válogatásban magyar vonatkozású levelek is olvashatóak, mivel Rilke az 1896-os millenniumi ünnepségsorozat idején Budapesten tartózkodott. A XX. századi magyar költészetre, köztük a Nemes Nagy Ágnest és Pilinszky Jánost is magába foglaló újholdas nemzedékre példátlan hatást gyakorolt Rilke munkássága.
Végezetül – engedtessék meg – álljon itt néhány sor talán legkedvesebb versemből, Radnóti Miklós fordításában:
„Nem törődött már a többiekkel,
nem felelt, fáradtan állt csak ott
s újra elment; mindent elhagyott.
Éji út s ha úton kél a reggel…
…S mind elhagyni, mindent, mindig, újra
s vágytalan, csak úgy, seholsem élvén,
hagyni hírt és birtokot.
Mégis, piacokon, város szélén,
egy-egy kút síkosra járt kövénél
úgy érezte, hogy övé az ott.”