Bächer Iván Kocsmazaj című kötetében a közösségi média térhódítása előtti idők kedvelt közösségi fórumának mindennapjaiba nyerhetünk bepillantást. A 37 rövidke írás mindegyike egy-egy képet villant fel a kocsmák és közönségük életéből, változatos nézőpontokból mutatva rá, hányféle a kocsma, a kocsmáros és a vendég, és mi mindenre ad alkalmat egy-két pohár bor, pofa sör elfogyasztása, akár magunkban, akár társaságban látogatjuk e régi, nemes intézményeket.

A füstös és sörszagú, állott levegő
A szerző saját bevallása szerint is örömmel tette tiszteletét a főváros különféle italméréseiben, így nem csoda, hogy roppant izgalmas, élő és változatos ábrázolással mutatja meg a kocsmai élet különféle pillanatait. A kocsmai létben az idő érzékelése is megváltozik, hangulattól és személyiségtől függően vánszorog vagy rohan, de mindenképpen más ütemben telik, mint az élet bármely más helyszínén. Bächer életképeit olvasva az emberen eluralkodik az érzés – bármit is tartott korábban a kocsmákról –, hogy jó volna felkeresni egy igazi, régi kocsmát, ahol utolérhető ez a hangulat, ahol még módunk adódik belekóstolni a füstös és sörszagú, állott levegőbe, és ahol olyan emberekkel futhatunk össze, akik tőlünk és egymástól is nagyban különböznek, ám egy közös jellemzőjük mégis akad: mind rendszeresen fellelhetők a kocsmapult környékén.   

Történetre történet a felelet
A kocsmába nem csak inni jár az ember, a kocsmai kultúra szerves része az eszmecsere, a beszélgetés a jelenlévő ismerős vagy ismeretlen közönséggel. A könyv lapjain sokféle helyzet elevenedik meg, mindegy az, hogy egy huszonöt éve nem látott, régi iskolatárssal polemizálunk a régi idők sikerei, kudarcai és tréfái felett, egy ismeretlen úriembernek magyarázzuk mindazt, amit megtanultunk a fröccs fogyasztásának szabályairól és az életkorokat követő fröccskorszakokról, vagy épp a régi cimborákkal folytatunk elmélyült vitát az igazi magyar étel mibenlétéről és elkészítésének konyhatitkairól.
A kocsmában persze elmélkedni is lehet, a gyakorlott látogatókat az sem feltétlenül zavarja, ha egymagukban kell gallér mögé küldeniük néhány pohárkával. Amennyiben alkalmi dumapartner is akad, az csak jó, hiszen valójában ekkor is csak annyi történik, hogy kihangosítjuk gondolatainkat, és monológ formában zúdítjuk tapasztalatainkat a hallgatóságra. Egykorvolt barátok, szerelmek, lényeges és lényegtelen témák elevenednek meg a kocsmai elbeszélésekben, ahol nem is feltétlenül számít, hallja-e, nyugtázza-e és érti-e a partner az elhangzottakat. Mégis jelentősen más ez, mint manapság, mikor az emberek a közösségi média hangosan is néma ürességébe üvöltik gondolataikat, bánatukat és örömüket. Mert a kocsmában biztosan meghallgatnak, és történetre történet a felelet, ráadásul, ha szerencsések vagyunk, valódi dialógus alakul ki.

Tanácsok az élethez
Bächer Iván kocsmáinak zaja izgalmas. Sokféle hang szűrődik kifelé, és biztos vagyok benne, hogy mindenkinek lesz közöttük ismerős. Akkor is, ha kocsmában nagyon régen nem fordult már meg. A történetek sorában előkerülnek a receptcserék, az igazi brassói készítésének titkai, a nagy visszaemlékezések a régi időkre, amikor még minden más, de főleg jobb volt, legyen szó gyerekekről, apákról, karácsonyfáról, motorról, lovakról vagy az igazi kenyérről. Találkozhatunk baráti tanácsokkal az iváshoz, evéshez, orrfújáshoz, azaz magához az élethez. A társas kapcsolatok kuszaságát gondosan adagolt humorral és elgondolkodtató sorsrészletekkel érzékelteti a szerző, így megtudhatjuk, milyen jó társ lehet egy kombucha, és a laptopok megbízhatatlanságából kifolyólag megismerhetünk egy igazán mai kapcsolati hálót is.
Személyes kedvencem a két idegen találkozása a vonaton, ahol az idősebb úr monológjából egy teljes élet italozási szokásait és tapasztalatait ismerhetjük meg, a végén a nagy konklúzióval: a legjobb ital a sima vizes fröccs. Még nem tudhatom, lehet, hogy így van.