Egy fantasztikusan nagy hatású regény, egy CIA által ellenőrzött drogteszt sorozat, néhány év börtön, tejgazdaságban eltöltött esztendők, majd oktatás, néhány felejthető másik írásmű, család, betegség, halál. Kissé talán túl lazán és giga fércöltésekkel, de ennyi Ken Kesey író életrajza egy mondatban. Természetesen többet érdemel, már csak a Száll a kakukk fészkéért is. Nos, íme.

„Az első főzet a legjobb…”
A Száll a kakukk fészkére 1962-ben, az amerikai beat mozgalom végén és a rock and roll forradalom első győztes éveiben született. A modern társadalmat egy ósdi és meglehetősen fasisztoid módszereket alkalmazó pszichiátria belső életén keresztül kritizáló regény több generáció számára vált az elnyomó rendszer elleni lázadás emblematikus alkotásává. A katartikus hatású irodalmi műből Milos Forman rendező 1975-ben készített filmváltozatot, illetve a történetet a mai napig műsorára tűzi számos színház, Magyarországon is.
Ken Kesey írói pályafutása mindörökre megpecsételődött a Száll a kakukk fészkével, ahogy olvassuk biográfiáját, sajnálatosan állapítjuk meg, hogy esetében igaz a régi hippi mondás: „Az első főzet a legjobb…”

Vegetálók lázadása
Kesey az emberi lét legalján vegetálók rebelliójáról szóló könyve számos nézőpontból is fontos. A félig indián származású colorado-i alkotó nemcsak az amerikaiak egész társadalmára mond ki végzetes ítéletet első regényében, de az emberi faj általános küzdelmeiről is sokat elárul. Egyfajta biblikus utalás is meghúzódik a regényben, amikor az író főhőseinek a leggyengébbeket, a legalul lévőket – féleszűeket, fóbiásokat, skizofréneket, paranoidokat és léha életű, élvhajhász bűnözőket – választ. Ronald McMurphy – aki Jack Nicholson alakít a filmben – börtönbüntetése enyhítése miatt kerül a korántsem jóhírű pszichiátriára, ahol különleges státuszban, félig rabként, félig ápoltként várja esetleges szabadulását a többi „igazi” beteg között. McMurphy zabolátlan, lázadó személyisége hamarosan szálka lesz az intézet vezetősége szemében. Az egyre jobban eldurvuló fogvatartás során a McMurphyhez csatlakozó rebellis betegeknek rá kell jönniük, hogy elsősorban nem gyógyulásukról van szó, hanem emberi mivoltuk legalapvetőbb jogairól és magáról az életben maradásról, hiszen, mint a párharc során kiderül, a vasmarkú rendszer könyörtelenül lesújt azokra, akik kilógnak a sorból, akik bármilyen emberség, szabadság, könyörületesség nevében egy jobb és szabadabb életet követelnek.

Kátyúban
Kesey nagyhatású regénye személyes sorsában fogalmazódik újra: a Száll a kakukk… után már soha többé nem volt képes ilyen írói magaslatokra, pályafutása – a regénybéli McMurphy-éhez hasonlóan – folytonos kátyúkba jutott. Igaz, ez már a legendás mű megszületése előtt is így volt, például amikor Kesey csatlakozott egy CIA által felügyelt drogteszt sorozathoz, melynek során LSD-t, kokaint és meszkalint adagoltak beléjük. Erre a lépésre – a fáma szerint – Kesey-nek anyagi gondjai miatt volt szükség 1959-ben. A Száll a kakukk… 1962-es kiadása, megjelenése után az író marihuána birtoklása miatt börtönbe került, ahol öngyilkosságot színlelt, megszökött, mégpedig Mexikóba, ahonnan visszatért. Ekkor újra letartóztatták és bebörtönözték. 1967-es szabadulása után egyetemi vendégoktatóként, újságíróként és tejipari farmjukon dolgozott, és bár még vagy tucat regényt írt, azok minősége, jelentősége, hatása, meg sem közelítette első műve sikerét, eredményeit.
És bár élete bármily módon is vezetett az irodalmi kiüresedés felé, első munkája hatása miatt a mai napig az egyik legjelentősebb amerikai íróként jegyzik Salinger, Borroughs vagy Vonnegut mellett.