Összegző könyvre hívjuk fel most olvasóink figyelmét, amikor az AA úr, az antifilozófus című kötetet ajánljuk. A kiadvány Tristan Tzara, a dadaizmus vezéregyéniségének, fenegyerekének legfontosabb irodalmi alkotásait gyűjtötték egy csokorba, pótolva ezzel egy régi adósságot.

Szoros barátságban a dekadenciával
Amikor az 1980-as első felében megjelent a beat nemzedékről szóló Üvöltés című antológia, látens módon máris megvalósult a rendszerváltás, legalábbis, az irodalom, a művészetek rendszerváltása. Egyesek szerint még ennél is hamarabb történt mindez, már az 1960-as években, amikor megszületett a magyar beat- és rockzene. Az említett irodalmi és könyvkiadással kapcsolatos rendszerváltás részének mondható, amikor az 1989-es változások után megjelentek az addig csak hírből ismert kötetek, az eltagadott, letiltott és lesajnált szerzők. Bármily furán hangzik is most, de ilyen szerző volt Tristan Tzara, az a román költő, aki Svájcban az 1910-es években kitalálta és szárba szökkentette társaival a dadaizmus nevű művészeti irányzatot.
A dekadenciával való szoros barátsága miatt a szürrealizmus előképének is elismert dadaizmusról vajmi keveset oktattak, oktatnak a magyar iskolákban, illetve a szürrealistákhoz képest alig tudni valamit a dadaista alkotókról, a dadaizmus lényegéről, történetéről, folyamatairól. Én néha úgy gondolok rá, mint a rockzenében a punkra, ami a hetvenes évek végétől indulva robbantotta ízekre a korabeli elsatnyult és kiüresedett könnyűzenei világot, hogy aztán – alig pár év méregerős vágta, rombolás és építés után – maga is eltűnjön és beolvadjon a mainstreambe. A dadaizmus sem volt hosszú életű, de a punkhoz hasonlóan a dadaizmusról is elmondhatjuk, hogy nélküle nem alakulhattak volna ki a huszadik századi eleji izmusok.

Hét dada kiáltvány
Az AA úr, az antifilozófus című kötetben Tristan Tzara dadaista költeményeinek eddig legszélesebb körű magyarországi válogatása található. Az 1992-es kiadás az 1914-től 1936-ig tartó időszakról ad számot, mégpedig abban a kronológiai áttekintésben, ahogy a legegyszerűbben végigkövethetjük a dadaista mozgalom történetét.
Ezek között a legfontosabb fejezet az akkoriban nagy jelentőséggel bíró kiáltványok sorozatának felvonultatása, itt olvashatjuk azt a hét dada kiáltványt, melyek alapját jelentették ennek a művészeti tömörülésnek. Jellemzően az ilyen avantgárd művészeti irányzatoknál, a kötettel való találkozás élményét nemcsak a versek, szabad versek, prózaversek, kiáltványok tartalmi része, de az ekkor divatba jött új formai megoldások, a különböző képversi kunsztok és tipográfiai varázslatok is tűzbe hozhatják az olvasót. Jól kitűnik a Tzara válogatásból, hogy a dadaizmus – hasonlóan a klasszicizmushoz, a romantikához, az absztraktabb képzőművészeti megoldásokhoz vagy a posztmodernhez – minden korábbi ábrázolási mód és eszköz tagadásával indít, hogy a pusztítás után, „a simára söpört asztalra” odategye azt, amiről korábban úgy gondolták, hogy no, az, aztán végképp nem illik oda.

Izmusok hajnala
A könyvből tulajdonképpen jól fel is készülhetünk a dadaizmus színes, kedves világáról szóló esetleges dolgozatunk megírására, hiszen abban az avantgárd formabontás és dekadens irányváltás, botrányos polgárpukkasztás majd minden irodalmi eleme felvonul. Az egymásra épülő művészeti korszakok egyik legjelentősebb újkori periódusaként számon tartott huszadik század eleji részben a dadaizmus vált a startkővé, innen lódult neki a század, főként nyugat-európai központjaiból a század derekára megizmosodott és mondhatni slágerré vált szürrealizmus, avantgardizmus, posztmodernizmus és számos remek és új lendületet adó, izgalmas irányzat. Ezek előjeleit is felfedezhetjük ebben az AA úr az antifilozófus című kötetben, ahol a stílusból fakadó váratlan és megdöbbentő irodalmi megoldások koffein módjára pumpálják esetlegesen eltunyult agyunkba a kalandokra vágyó friss vért.