Nem csak neve kezdőbetűje miatt nyitja az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseinek sorát Angyal István. Emléke kitörölhetetlenül belevésődött a sztálini és kádári diktatúra és terror elleni harcosokat felsoroló kőtáblába. Egy helyen úgy fogalmaznak, hogy személye 1989–1990 óta az 1956-os forradalom örökségéért folyó kultúrharc sarokkövévé vált, holott elég elolvasni az „Angyal István saját kezű vallomása” című kötetet, és minden világossá válik.

Hamarabb kapott észbe
Angyal István egész élete, az 1956-os forradalomban vállalt szerepe, börtönbe zárása és kivégzése közötti időszakában tanúsított bátor, tiszta, józan kiállása a forradalom egyik fontos, emblematikus alakjává formálta őt. Emlékezete felidézésére számos lehetőség adódik, akár most, amikor a forradalom és szabadságharc leverésére emlékezünk, amikor a hősök és áldozatok sírjainál, emlékműveinél főhajtásra megállunk, Angyal István sírkövénél is megtehetjük ezt, ott van a legendás 301-es parcellában.
A korábban csak szamizdat formában, majd a rendszerváltást követő első években immár hivatalosan is megjelenő „Angyal István – Saját kezű vallomása” Eörsi István előszavával került az olvasók kezébe. Én azt javaslom olvasóinknak, hogy mi nem menjünk bele a bevezetőben jelzett „kultúrharc”-ba, és maradjunk a történelem lapjainál, ez esetben Angyal könyvénél. Ennek előszavában tehát maga Eörsi, az egykori forradalmár és író, költő, műfordító meséli el bajtársa életét, röviden, az előszó adta szűkös keretek között. Itt olvashatjuk, hogy Angyal István „aki a munkások között élt, hamarabb kapott észbe, mint aki bezárkózott az értelmiségi létformába. Én például 1952-ben még elbeszélő költeményt írtam Rákosi Mátyás hatvanadik születésnapjára, Angyal István viszont a fáma szerint már ötvenben felakasztotta Sztálin képét, fejjel lefelé, a vécéjében. (…) Naivitása munkásromantikájából és moralista álláspontjából táplálkozott.”  

Tisztázott legendák
De az Angyalról szóló több legendát is tisztázza az előszóíró, amikor tényként írja le, hogy az 1956 november 14-ei rádióban elmondott hírhedt Kádár-beszéd után a következő röpcédulában fogalmazódott meg az új diktátorról alkotott álláspont, mely álláspontot Angyal hagyott jóvá: „Az árulók között utolsó a sorban: Kádár János! Bűnei sokszor ezerszer nagyobbak, mint minden elődjének: nemzetirtás, hazaárulás, gyávaság! A halottak nevében, a magyar és az orosz nép halottai nevében egyaránt vádoljuk és vonjuk felelősségre Őt és gazdáit, a szovjet kormány felelős vezetőit!”
A kötetben a másik városi legenda is visszaköszön, tudniillik, hogy Kádár mennyire tartott Angyal István vallomásának tartalmától, illetve, hogy egészen példanélküli és hihetetlen módon Kádár neje beült Angyal bírósági perére.
Aztán ahogy olvassuk Angyal vallomását, az egyre inkább a feje tetejére állított világban is józannak maradó ember küzdelme bontakozik ki szemünk előtt, a korai naivitás eltűnőben, a forradalom napjaiban minden a helyére kerül, Angyal is, s a megtorláskor: az elfogott harcos – és itt újra Eörsit idézem – „felvállalja saját tetteit, és derűsen néz a szakadékba.” Valljuk be uraim, ez utóbbi állítás, irigylésre méltó, sokunkban felmerül a magyar férfisors egyes állomásain, hogy bárcsak így tudna viseltetni a sors legádázabb helyzeteiben.

Csupán állampolgár
Érdekes, hogy Angyal Istvánból a rendszerváltás után mégsem akart senki minden fölött álló „szuperforradalmárt” vagy „szuperhőst” faragni, és jól tették, hogy nem tették azzá, hiszen személye, habitusa, felvállalt sorsának kiáltása is ezt követeli, hogy megmaradhasson méltóságban egyszerű harcosnak a magyar emlékezetben.
Angyal István így is legendás alakká vált, vallomásregényében olvassuk, hogy utolsó szó jogán elmondott beszédében is egyszerű szavakkal indokolta forradalmi szerepét: „Én nem ismertem magamban hatalomvágyat. Nem kívántam vezetni embereket, csupán állampolgár kívántam lenni.”
A kötet tehát tartalmazza Eörsi István terjedelmes írói előszavát, Angyal István saját kezű vallomásait, valamint elfogásával, börtönben tartásával és kivégzésével kapcsolatos több dokumentumot, így például Angyal kézírásának másolatát, a vizsgálati fogságban készített helyszínrajzait, családjának a börtönből kijuttatott, Radnóti idézettel ellátott zsebkendőket, a róla készített börtönorvosi jegyzőkönyvet, az ítélethirdetés szövegét, valamint magyarázó jegyzeteket.