Igazi hippi nosztalgiával tekinthetünk a ma már antikvárnak mondható Angela Davis pere című dokumentumkönyvre, melyet Bettina Aptheker írt. Davis az Amerikai Egyesült Államok legújabb kori történelmének egyik máig vitatott szereplője volt, akit fegyveres támadás megszervezéséért, illetve megvalósításáért csuktak börtönbe, majd később, pere során – a sajtó és a közvélemény nyomásának hatására – felmentettek. Népszerűsége miatt az amerikai újbaloldal emblematikus figurájává vált, a Szovjetunió pedig Lenin-díjjal tüntette ki.

A legkeresettebb bűnözők egyike
Az afroamerikai Angela Davis 1944-ben született, így pont azokban az 1960-as években vált huszonévessé, amikor az afroamerikai lakosságot ért jogtalanságok elleni küzdelem és az egyre izmosodó ellenkultúra a csúcsra ért, ők voltak a „Woodstock-nemzedék”. Angela Davis San Franciscoban járt egyetemre, ahol a legendás újbaloldali filozófus, Herbert Marcuse tanítványaként maga is a filozófiát választotta hivatásául, s mely egyetemen maga Davis is tanított a diploma megszerzése után. Hamarosan belépett az Egyesült Államok Kommunista Pártjába, ezért kizárták az egyetemről, ahol akkor már oktatott.  
Később keveredett bele a bevezetőben említett fegyveres akcióba, melynek során szerelme testvérét szabadították ki börtönből. Az akció kudarcba fulladt, de az FBI évekig körözte Davist, aki az Egyesült Államok tíz legkeresettebb bűnözői egyikeként szökésben volt és bujkált. Végül elfogták és lecsukták, összesen tizenhat hónapot töltött rács mögött, a vád szerint bűnszövetkezetben elkövetett emberölésben vett részt, illetve segített a kiszabadítási akcióhoz fegyvereket szerezni.  És bár nem tudta magát száz százalékig tisztázni az ellene felhozott vádak alól, a személye körül ekkor már kialakult erős kultusz, valamint a nemzetközivé dagadt tiltakozás, azaz a közvélemény és a sajtó nyomásának hatására, végül felmentette a bíróság.

A per és előzményei
Véleményem szerint Davis túltolta az ügyet, mivel felmentése után, amikor a Szovjetuniótól megkapta a Lenin-díjat, számos országban, így Magyarországon is járt, és az internacionalisták mindegyikéhez hasonlóan, ő is a nemzetköziség sokszor zavaros, álságos és hazug értékrendszerére váltotta át, talán sosem volt hazafiságát. Talán nem túlzás, ha azt állítjuk, hogy Angela Davis népszerűbb volt a Varsói Szerződés országaiban (Kelet-Európában), mint saját hazájában, illetve az afroamerikai kommunista azokban az országokban volt elismert politikai tényező, ahol nem éltek afroamerikaiak.
A kötetből korszerű megvilágításba kerülhet az Aptheker által lejegyzett per előzménye is, amikor Davist kommunista párttagsága miatt kizárják az egyetemről. „Hook lényegében azt állítja, hogy a kommunista, már pusztán annál a ténynél fogva, hogy tagja a pártnak, hűséggel tartozik egy külső hatalomnak. A párt elvei és a marxista világnézet eszméi szerinte egyértelműek a feltétlen lojalitással. Aki tehát kommunista, az eleve képtelen a kritikai elemzésre és az önálló véleményalkotásra, s ennélfogva szakmailag alkalmatlannak tekintendő.” Tehát én azt mondom, hogy ismerve az elmúlt évtizedek történetét, történelmi tanulságait, kijelenthetjük, hogy ez a bizonyos Hook, nem is túlzott és nem is tévedett.

Kampány és védelem
Az Angela Davis pere című könyv a már idézett fegyveres támadásban való részvétel vádja alóli felszabadítás története. A kötet egy másik vetülete a polgárjogi, illetve az Amerikában ekkor még erősen élő kommunistaellenes és faji megkülönböztetéssel élő vonal, ahol arról is szó esik, ahogy milyen nagy jelentőséget tulajdonított végül mindenki Angela Davis perének, és hogy került nagyító alá az egész ügy. Így jobban kitűntek a jogi ellentmondások, mint például az, hogy a törvényekkel ellentétben, Davisnek nem engedték meg, hogy óvadék ellenében szabadlábon védekezhessen. Ahogy azt is lejegyezte az író, hogy a per előtt a hatóság semmilyen információt nem adott a vádlott támogatóinak arról, hogy hol őrzik előzetesben Davist és, hogy perét mely helyen tartják meg. Az amerikai hatóságok és a kormányzat, a republikánus többség félt a kommunistáktól, de joggal félt, ismerték hozadékát.
A szerző abba a folyamatba is bepillantást enged, mely ugyan első látásra Angela Davis jogi védelmére irányult, de aztán maga Bettina Aptheker is elismeri, hogy ez már egy kampány volt, melyben (őt idézem): „…e törvényekkel és rendelkezésekkel szembeszállhatunk, ügyet se vetve a jogi manőverek kétségbeejtő korlátaira. Megszeghetjük, megtörhetjük a tömegkommunikációs eszközök néma csendjét…”