A kötetet a kiadó vezetője nyomta a kezembe. Mindjárt hozzá is tette: „akár útikönyvként is olvashatod. A minap bejött a boltba egy vásárló és elmesélte, hogy a kötet alapján járták be Dél-Franciaországot.” Otto Rahn naplója valóban rengeteg érdekességet tartalmaz. És a sok érdekesség felsorolását kezdjük magával a szerzővel, aki könyvétől függetlenül is különleges figura volt.

A Prehisztorikus Hivatal lelkes munkatársa
Nos, képzeljünk el egy misztikus megszállottságtól hajtott kutatót, aki feltette magában, hogy a Paszifál, és más ősi legendák alapján nyomára bukkan a szent Grálnak. Szerencséje is volt, mert érdeklődése felkeltette néhány nagyhatalmú támogató érdeklődését. Nevezetesen Heinrich Himmler fogadta oltalmába a Grál-vadászt, s így a Reichsführer SS ajánlatának megfelelve, Rahn 1933-ban csatlakozott az SS egyik különleges részlegéhez, a Faj és Település Főosztályon belül működő Prehisztorikus Hivatalhoz. A hivatalt egyébként ugyancsak Himmler utasítására hozták létre, s elsődleges feladata az volt, hogy kutasson az ősi germán kultúra nyomai után, s lehetőleg találja is azt meg. Még az sem zavarta a misztikus hitekben élő, önmagát pedig a szlávok ellen harcoló nagy német uralkodó, I. Henrik reinkarnációjának tartó Himmlert, hogy Rahn homoszexuális, és nem mellesleg zsidó volt. Bízott benne, hogy a Prehisztorikus Hivatal lelkes munkatársa fel tud mutatni valami ősgermán eredményt.
Rahn így írt magáról könyvében: „A Grál világából jövök, Parszifál, Siegfried és Odhinn-Wotan voltak a keresztapáim.” És tegyük hozzá, amennyiben Himmlernek is így mutatkozott be, máris nyert ügye volt a náci misztikusok körében.

Szárnyaló szellem
A támogatásnak köszönhetően tehát Rahn elindult, hogy összerakja az ősgermán világ megmaradt mozaikkockáit, remélve, hogy a kialakuló kép majd a szent Grálról is árulkodni fog. Kutatását Spanyolországban kezdte, s Dél-Franciaországon, Észak-Olaszországon keresztül utazgatott észak felé, a Rajna mentén, a csatornán túl, egészen Izlandig. Minden városról, faluról, dombról, merőről, hágóról és vízfolyásról, ahol csak megáll, elmesél naplójában mindent, ami csak eszébe jut.
Persze Rahnnak mindig mindenről a Grál jut eszébe, esetleg valami ősgermán sztori, ám ne gondoljuk, hogy unalmas és egysíkú kultúrtörténetet kell végigszenvednünk. Szerzőnk igazán szárnyaló szellem. Koncepciója szerint ő az ősgermánok nyomában jár, Spanyolországban a gótok, Észak-Itáliában a Longobárdok nyomait kutatva véli felfedezni a hajdan egységes kultúra maradványait. E kultúra középpontjában áll Lucifer, a fényhozó, akinek hívei, az istenük koronájáról származó ékkövet, a szent Grált tisztelték. Azaz a Grál nem is kehely, és végképp nincs semmi köze Krisztushoz, hanem inkább a bölcsek kövével azonos misztikus jelentőségű ereklye. Hogy a keresztények szerint az, ami, pusztán későbbi hamisítás, véli Rahn, sőt arról is meg van győződve, hogy az általa kutatott vidékeken fel-felbukkanó minden eretnekség, kulturális teljesítmény, eredetiség valójában nem más, mint ennek az ősi Lucifer-hitnek az újjáéledése. Így lesznek a katharok, az albigensek, a trubadúrok, a trecento itáliai művészei, a német minnesingerek mind-mind Grál-lovaggá, Lucifer hű szolgáivá.
Ami középkor dél-európai kultúrájáról elmondható, azt csodálatos panorámába foglalja Rahn naplója. Még a germán-kelta mitológia és a virágzó gótika szellemi, lelki összefüggéseit is megérteni véli az, aki a feljegyzéseket végiglapozgatja. Hogy azonban mindez ősgermán kultúra volna, vagy bármi köze is lehetne a régi germánokhoz, az, hogy finoman fogalmazzak, a merészen asszociatív spekulációk lehetőségei közé tartozik.

A hamis napló
Alighanem Himmler sem volt teljesen elégedett Rahn eredményeivel, mert bár a naplót kiadták Németországban, hamarosan átdolgozott formában rendezték újra sajtó alá. Az új kiadásból azonban számos eredeti szövegrész hiányzott, de ami érdekesebb, bele került néhány újabb fejezet. Otto Rahn írásait és kutatási anyagait a náci propaganda használta fel és persze alaposan átírta. (Az általam most olvasott kötet Rahn könyvének első kiadása, amely pontosan azt tartalmazza, amit maga a kutató fontosnak tartott elmondani.) Az új kiadás egészen más lett, mint az eredeti, hemzsegtek benne az ősgermánok, egyszóval mindenben a náci múltcsinálást szolgálta. Annyira fontosnak tartotta Himmler az átdolgozott kötetet, hogy minden németnek akart belőle juttatni egy példányt.  A legenda szerint, amikor a szovjet hadsereg bevonult Berlinbe, a lerombolt városban egyetlen folyamatban lévő ipari tevékenységet fedezett föl: Otto Rahn átdolgozott kötetét nyomtatta egy pincében álló nyomdagép…
Rahn természetesen nem is nézte jó szemmel naplója meghamisítását, s úgy döntött szakít a nácikkal. Ismerősei körében hangot is adott bírálatának, és kezdeményezte a kilépését az SS-ből. A dolog azonban akkor már nem ment olyan egyszerűen, ahogyan az ábrándos lelkű történész elképzelte. Rahn 1939. március 13-án nyomtalanul eltűnt, s testét soha nem találták meg.
Da, ha már legenda, hadd legyen kövér! A történethez tartozik az is, hogy 1944. február 23-án közel ötezer ötszáz márkát utaltatott Himmler az akkor már öt éve elhunyt Otto Rahn számlájára, amit valaki fel is vett.  
Ja, és, hogy el ne felejtsem: állítólag Hollywood róla mintázta Indiana Jonest.
De azért ne higgyünk el bármit…