Sokan nem hiszik, pedig így van: egy jó cím sokat dob egy könyvön. Leitner Olga Bakker, azok a csodddálatos férfiak! című kötete, ugye, máris felkelti a kíváncsiságot, (és nem csak az érezhetően nyomatékosan cinikus, cinkos három d miatt) az ember nem fogja otthagyni a könyvesbolt polcán, leemeli, belelapoz, gyorsan átfutja. Aztán ugye ki-ki hogyan, hüledezik, düledezik, hasát vagy homlokát fogja, ráncolja, fejebúbját, szemöldökét vakarja, hümmög, mammog, nyammog, meg ami még jön. A könyv – a címétől függetlenül – jó.

Szingli és nem szingli
Sokatmondó a könyv alcíme, mottója is: „Azoknak, akik úgy érzik, nekik van a legérthetetlenebb párjuk a világon.”  Mert bizony Bridget Jones és Carrie Bradshaw óta tudjuk, hogy a mai nők, a mai csajok (igen, az „örök harmincévesek”) nem akárkik, hanem szinglik.  Ez a szingliség persze nem oly üdvös, mint hirdetik és ezért minden szólóban lévő hölgy párra vágyik, és ha az a pár megvan, akkor jönnek a bajok. Igen, bajok, mert a szingli már nem független és visszasírja szingliségét, ami egy jó adag önállóságot, a férfivilágtól való gyökeres elkülönülést és nem kevés trendiséggel feltupírozott túlzott öntudatosságot is jelent.
A szinglilétben fogant, a szinglilétről szóló könyvek, filmek kilencvenes évek végétől tartó hulláma már csak azért sem csengett le, mert valahogy mindig vannak olyan negyvenes, ötvenes nők, akik szívesen viselkednek úgy, mint húszas, harmincas éveikben járó nőtársaik.  

Az idomítás csodái
A hamar népszerűvé vált Bakker, anya lettem!  után most új merész hangvételű anyaggal tért vissza Leitner Olga. Könyve egyfajta kézikönyv a férfiakhoz, ahogy találunk sok olyan kiadványt, hogy amikor az ember új hörcsögöt, kutyát, macskát, lepkét, lovat vásárol, hogy akkor mit csináljon vele, a simogatástól az almozáson és idomításon át.
Apropó idomítás. A szerző valahol abból indul ki, hogy a férfi és a nő (Karinthy óta tudjuk) mást és mást akar, de Leitner szerint a pasik az érthetetlenebbek, ez pedig korrekcióra szorul.  
Érdekes, hogy az írónő az „esetek elnyomó többség”-éről beszél egy könyv kapcsán adott interjúban, majd gyorsan hozzáteszi, hogy ő „nem egy feminista forradalmár”.  
A könyv fülszövegében idézett mondatok – bár valóban nem forradalmiak – mégis nagyon sokat mondanak el erről a kötetről: „miért egyszerűbb például megjátszani az orgazmust, minthogy elmondjuk a párunknak, hogy most nincs kedvünk hozzá? Miért érezzük sokszor úgy, hogy a férfi csak szexet akar tőlünk, s miért nem értik, hogy mi viszont szeretkezni akarunk? Van-e különbség a szex és a szeretkezés között? Vajon mit szólnának a férfiak, ha tudnák, hogy a szexuális együttlét alatt olykor a másnapi teendőinken, konkrétan az ebéd menüjén jár az eszünk? És miért hisszük azt, hogy ha egy napig nem halljuk az imádott férfitől a „szeretlek” szót, akkor már nem is szeret minket? A fő kérdés pedig: mindezekből a keszekusza, sokszor saját magunk számára is bonyolult és néha nevetséges gondolatmenetekből miért nem ért és érez semmit a férfi?!”

Fondorlatos, huncut, leleményes
A kötet előnye, hogy az abban található következtetések nem tudományosak és nem is szájbarágósan „közszolgálatiak”, hanem mégis csak élettel teliek, talányosak, humorosak, és persze fondorlatosak, huncutok, leleményesek.
Persze azért a tudományos alapok sem hiányoznak teljesen. Egy interjúban a szerző így nyilatkozott a könyv születéséről: „Összeültem a barátnőimmel egy szombat este – na jó, több szombat este – és elkezdtünk beszélgetni a férfiakról és a kapcsolatokról. Aztán kikerekedtek azok a főbb témák, ahova mindig kilyukadtunk, mert ezek voltak azok, amik leginkább foglalkoztattak minket. Majd ehhez kapcsolódóan készítettem kérdőíveket, melyeket több száz nő és férfi egyaránt kitöltött. Ezen kérdőívek válaszai alapján, a saját gondolataimmal kiegészítve írtam meg a könyvet…”
A Bakker, azok a csodddálatos férfiak! című könyv elsőre túlzottan is egyoldalú látásmódja miatt mégis jó, mert… mulattató, mert pontosan a női sajátos nézőpont miatt – hol a sorok között, hol a sorokban – sok-sok tanulságot  tartalmaz. Mert valljuk be, mi férfiak, vagyis mi pasik sokszor a nő rovására a saját képünkre formáljuk a nőt, akár a fantázia, akár a valóság szintjén. Ez pedig nekünk se esne jól. Jár nekünk tehát ez a kis „irodalmasított dádá”, az, hogy végre valaki világgá sikoltsa, hogy a magyar pasik ért-he-tet-le-nek.