1985-ös első megjelenése óta soha nem volt ennyire aktuális a török vendégmunkásnak állt német oknyomozó újságíró könyve. A már első időkben legendává vált kötetben leleplező tényfeltárásról olvashatunk, arról, hogy a nyolcvanas években, milyen sorsa volt egy török vendégmunkásnak, amikor Németországban már jó pár éve muszlimok tömegével próbálták legyőzni a munkaerőhiányt.

Elmaszkírozva
Az 1942-es születésű Günter Wallraff számos témában írt cikket, könyvet közel hasonló módszerrel, ahogy a Legalul című munkája esetében, bár nem túlzás állítani, hogy ennél a projektjénél volt a legötletesebb. Így volt, hiszen nemcsak, hogy végigjárta a török vendégmunkások kálváriáját, de tette mindezt totálisan elmaszkírozva, németből törökké átalakítva. A nem is kissé hollywoodi fogással – fiatalítást is kölcsönző haj és arcszőrzet átalakítással, akcentussal és hatásos és hihető viselkedéskultúrával – gyökeresen újat hozott az oknyomozó újságírásba.
Olyannyira, hogy Wallraff a Legalul című kötete óta gyakorlatilag iskolát nyitott az álruhában, kitalált személyiséggel az adott területen szervesülő újságíró alakjára alapozva, fiatalok tömege követi és tanulja Wallraff munkamódszerét.

Amit sok európai nem ért
A Legalul – mivel lehetetlen megkerülni – a mostani migránsválsággal való párhuzamok említésével a ma már drámainak mondható összeurópai folyamat első periódusáról tudósít a ma emberének.  A kötetből arról kaphatunk sok-sok információt, hogy miként éltek Németországban az 1980-as években azok a muszlimok, akik korábbi közel-keleti lakhelyük kényszerű vagy önként vállalt elhagyása miatt ráálltak, amit sok európai nem ért: vállalni egy vallási, kulturális tekintetben homlokegyenest más irányultságú országban élni. A különösen rossz munkakörülmények ellenére mégis maradó muszlimok már közel negyven éve élnek családjaikkal Németországban, ennek egyik periódusáról tudósít Wallraff könyve.
Wallraff a legnehezebb, legszennyesebb, legveszélyesebb, egészségre leginkább ártalmas munkákat kérte és kapta, mint muszlim vendégmunkás. Könyve alapvetően szociografikus megközelítéssel részletezi, hogy azok, akik a német társadalom legalján vannak, azok természetesen a legrosszabb munkákat kapják a legkevesebb pénzért, ezt persze csak a közel-keleti vendégmunkásokkal lehetett megtenni.

Az egyetlen csábító tényező
Ahogy ma Magyarországon szokták beszélni: hát a németek már nem azok a magukat nem kímélő szorgalmas, munkás emberek, szívesen lepasszolják a kellemetlen munkákat más népeknek. A brutálisan kemény, embert próbáló, egészségrongáló (főleg építkezéseken való) munkák során az Ali-vá vedlett Günter megtapasztalja a kirekesztettséget, a jogfosztást, a különböző napi szintű sérelmek záporozását.
A németországi vendégmunkások történelme nem egyszerű história, de az talán bizton mondható, hogy – miként ma is – a keleti ember számára a nyugat gazdagsága az egyetlen csábító tényező, ami odavonzza.  A történetnek persze tudjuk mi a folytatása: az első nyugatra érkező keleti generációk utódai és a mostani képzetlen migráns tömegek a német bennszülöttekhez hasonlóan, már szintén nem a legalja munkában szeretnének tüsténkedni.
Ajánlómban alapvetően azért merem Günter Wallraff tapasztalatait harminc év távlatából elővenni, mert úgy gondolom a mostani migránsválság gyökere valahol ekkor jelent meg először. A különbség a mai és az akkori helyzettel, hogy mi magyarok 1985-ben még csak álmodtunk ezekről a problémákról, ma már „a történelem ránk rúgta az ajtót”.