A szerző azonos című festménye alapján készült borítón jellegzetes, karok nélküli, bábfigurákra emlékeztető emberek menetelnek egy vékony, pallószerű szerkezeten. Olykor egymás mellé sodródnak, de alapjában egymástól elkülönülten halad mindenki a maga útján. A palló néha leszakad, és ilyenkor páran egy magatehetetlen bukfenccel a mélybe zuhannak. A körülöttük állók közül, van, aki közönyös arccal továbblép, míg mások álmélkodva nézik e nem túl elegáns aláhullást. A karok és kezek nélkül, megkapaszkodni nem tudó alakok végtelen kiszolgáltatottságot és magányt sugallnak, mintegy előrevetítve a novellák alaphangulatát és üzenetét.

Egy sötét szemüveg
Az öt – cím nélküli – fejezetre tagolt kötet témái (zátonyra futott házasságok és tipikus szerelmi háromszögek, öngyilkossághoz vagy gyilkossághoz vezető indulatok, a gyerekek sorsát is meghatározó válás, a kitaszítottság és idegenség, a falusi, beszűkült élet nyomorúsága, a magányosan eltöltött öregkor) közül jóformán minddel találkozhattunk már Háy János korábbi könyveiben. Így, egymás mellé rendezve őket azonban, a hatásuk még erőteljesebb. Mintha egy sötét szemüvegen keresztül néznénk végig az embersors tragikumát az elejétől az utolsó pillanatig.
A Hozott lélek tehát cseppet sem könnyed olvasmány. Még szerencse, hogy a komor elbeszélések közé néha egy-egy humoros írás, illetve ciklusonként egy-egy mese ékelődik – mielőtt az olvasón végképp úrrá lenne a reménytelenség.

Akárkik
A történetek szereplői a heideggeri „Das Man” értelmében vett akárkik. Behelyettesíthető és felcserélhető, arctalan alakok a tömegből. Személytelenségük jeleként név nélkül szerepelnek (mint pl. a lány, a fiú, a szerető, a feleség, az apa), és rendszerint nem csupán névvel, de egyedi karaktervonásokkal sem rendelkeznek. Valahogy egymás mellé keveredtek ebben az élet nevű zűrzavarban, ahol aztán különösebb érzések és mélyebb összetartozás nélkül egymás mellett küszködnek a mindennapokban.
Egy „varázstalanított világ” szereplői ők, mindenféle lelki gubancokkal. Ám e gubancok – fenitek szerint – nem különösebben specifikusak, inkább mintha általános embervoltunk kitörölhetetlen részei volnának. Az ember saját belsőjéből fakadó, széttörhetetlen korlátok, készen örökölt sémák, amik eleve kiszabják a mozgásterét és választási lehetőségeit.  Ennél fogva a nők egyszerűen nem is tudnának nem érzelmi alapon működni, mint ahogy az apák sem lehetnének nem mindentudók, hiszen a mindentudó apa vonása már eleve „el van rejtve” minden kisfiúban.
A könyv alaphangját meghatározó reménytelenség egyik oka éppen ebben az általánosságban rejlik.

Passzív beletörődés
A novellák nem egyedi eseteket mesélnek el, hanem olyan mindennapi, szokványos történéseket, amik – elméletileg – bármikor, bárkivel megtörténhetnek. De a kilátástalansághoz hozzájárul az a passzív beletörődés is, amivel a szereplők belehelyezkednek a rájuk szabott sors nyomorúságába.
Az általános emberi ráadásul – rosszabb esetekben – még káros, generációról-generációra öröklődő, családi mintákkal is párosul, tovább csökkentve ezáltal az egyén kitörési esélyeit. Ezt a determinációt legszemléletesebben a címadó novella jeleníti meg, (A lány, aki hozott lélekből dolgozott), de a kitörölhetetlen, mélyen negatív szerepmodell számos elbeszélés alapja.
A Hozott lélek mindezek mellett letehetetlen könyv. Részben Háy János élvezetes, elbeszélői stílusa, s élőbeszédszerű előadása teszi azzá. Másrészt a szerző mélyen empatikus írói attitűdje és szerethető, olykor fanyar, a fájdalmasat, a csúnyát is legalább egy szomorkás mosolyba fordító humora.

És talán az is, hogy – a fülszövegen olvasható írás szerint – a lelkünk mélyén valóban olyanok vagyunk, „mint a kisgyerek, aki el akarna fordulni a mesekönyv ijesztő képeitől, de rögvest visszapillant, mert nem bírja nemlátni.”