Hadd kezdjem ezt az írást egy személyes emlékkel. Valamikor, kicsi gyermek koromban statisztaként fel-felléptem az Operaház néhány előadásában. Háry János volt a kedvencem. Talán azért, mert azt értettem, a többi operát azonban nem. De az is lehet, hogy a megértésben nem pusztán a meseszövés klasszikus linearitása jelentett fogódzót, hanem az is, hogy szinte minden elemét ismertem már annak, ami a színpadon megjelent. A dalokat hallottam itt is ott is, a mesét pedig, ha nem is éppen ezt, de nagyon hasonlókat, szinte minden mesekönyvemben találhattam.
Igazán gyermeknek való darab. Persze a felnőttektől sem kell eltiltani.

Az életre kelt mesefantázia
Egyes vélekedések szerint Garay János: Az obsitos című művének híres alakját, Háry Jánost, a nagyotmondó huszárt Skultéty Lászlóról formázta. Más forrás szerint azonban Háry János egy Szekszárdon élő valódi személy neve volt, és a róla szóló történetek szolgáltak Garay forrásául. Skultéty egyébként több legendát hagyott ránk.  1738 és 1831 között volt magyar huszár, végigharcolta a Habsburg Birodalom akkoriban vívott valamennyi háborúját, küzdött franciák, törökök, olaszok, poroszok és oroszok ellen, s összesen huszonkét hadjáratban vett részt. Hősiessége miatt strázsamesterré léptették elő és kinevezték az ezred zászlótartójának. Az anekdota szerint, amikor I. Ferenc császár megszemlélte az ezredet, feltűnt neki az akkor már hetvennégy éves zászlótartó. Odament hozzá és elbeszélgetett vele. Elő akarta léptetni tisztté és minden munka alól mentesíteni, de az agg vitéz azt válaszolta, hogy ő már csak megmarad kornétásnak (zászlótartónak), mert a zászlót nem lehet elhagyni. Szolgálatának nyolcvanegyedik évében kilencvenhárom évesen hunyt el.
Akár Skultéty volt a forrás, akár valóban létezett Háry, Garay pompásan formálta meg a klasszikus irodalmi karakter, a hetvenkedő katona alakját. A történet szerint a falusi kocsmában iddogáló, társaság hallgatja az obsitos vitéz „merész beszédeit”. Háry – a napóleoni háborúkat megjárt vén baka – vakmerő történeteivel kápráztatja el naiv hallgatóságát. Elmeséli, hogy egymaga hadseregeket vert széjjel, eljutott az Óperenciás tengeren is túlra, franciák rettegték nevét, a világ végénél is járt, ahol a lábát lelógatta a semmibe. Ám legnagyobb tette az volt, hogy a nagy Napóleont fogságba ejtette…
Aki olvassa, illetve Kodály megformálásában nézi és hallgatja a történetet, úgy érzi, a mesélő obsitost, nemcsak a dicsőség, a hírnév vágya hajtja, hanem valami egészen más. Kodály így nyilatkozott erről: Háry János „…maga az életre kelt magyar mesefantázia. Nem hazudik: mesét teremt, költő. Amit elmond sohasem történt meg, de ő átélte, tehát igazabb a valóságnál.”

Legenda a daljátékában
A Kodály-idézetet pedig Pécsi Géza és Uzsalyné Pécsi Rita elképesztően szép, hasznos és tartalmas könyvében, a Mese muzsikával című kötetben olvastam. Ám mielőtt a kötetről mondanék pár szót, hadd meséljek a daljáték történetéről. Azt persze sokan tudják, hogy a színpadi mű 1926-os bemutatása után, Kodály átdolgozta és kibővítette darabját, ami 1928-ra készült el. Azt azonban nem mindenki tudja, hogy ez még nem a ma népszerű Háry volt. Itthon ugyan sikerrel játszották a daljátékot, de a külföldi színpadokon nem aratott különösebb sikert. Azonban Kodály 1927-ben az daljáték legjellegzetesebb dallamaiból összeállított egy hat tételes zenekari szvitet. Ennek az ősbemutatója New Yorkban volt, és Kodály egy csapásra világhírnévre tett szert. A szvitet ma is szívesen játsszák a világ hangversenytermeiben. Ráadásul a zeneszerző még egyszer átdolgozta a zenekari művet, elhagyta a világvége jelenetet és a balettzenét, viszont írt hozzá egy nagyszabású, önálló nyitányt.
Mintha a végső, vagy mára legnépszerűbb változat valahogy úgy készült volna, ahogy Háry meséje alakult, s ahogy talán minden eleven mese alakul, változik, kerekedik, ahogyan közönsége visszajelzései alapján a mesélő újraszövi a szálakat… Kodály saját bevallása szerint a legendát akarta a daljátékában ábrázolni, mert az igazabb, mint a történelem. S így, hogy az alkotás folyamatát is látjuk, valahogy még sokkal igazabb.

Igazabb, mint a történelem
A Mese muzsikával címen megjelent kötet talán még egy apróságot hozzá tesz ahhoz a teljességhez, amit Háry János meséje kínál. A könyv röviden ugyan tartalmazza a mese történetét, de a lényeg nem ez, hanem az a CD melléklet, amelyen a zenekari művet hallgathatjuk meg, s amelyen Sinkovits Imre mondja el a vén obsitos valamikori kalandjait.
A kötetet Nászay Csilla gyönyörű illusztrációi egészítik ki, amelyek a maguk naiv egyszerűségével szinte életre keltik a mese környezetét, a legendát, ami valahogy „igazabb, mint a történelem”.
Hogy teljes legyen ez a beszámoló, meg kell említenem, hogy a kötet, illetve a hozzá tartozó CD második részében Kodály Kállai kettőse látható, hallható, olvasható. A dallamot Kodály Nagykálló környékén gyűjtötte, a magyar páros néptáncok egyik variációjaként. A feldolgozást a Magyar Állami Népi Együttes adja elő, az összekötő szöveget pedig Pécsi Géza, a könyv egyik szerzője, kiváló zenetudósunk írta.
S, most hadd kanyarodjak vissza egy mondat erejéig oda, ahol elkezdtem. A Mese muzsikával című kötetet lapozgatva ugyanis nemcsak azt érdemes elmondani, hogy Kodály műve gyerekeknek való darab, de azt is, hogy a pedagógus szerzők által megalkotott CD melléklettel kiadott könyv, valami olyan eszközt ad a kezünkbe, aminek segítségével, a zene, az irodalom, de még a néprajzi ismeret is könnyen továbbadható lesz.