A csoda elmaradt
Nem a megszokott Moore könyv, azt aláírom. Én, aki rajongva figyelem munkásságát, és ha nem is a legelőkelőbb, de mindenképpen a legtöbbet használt és könyveit leginkább megközelíthető helyére rakom a könyvespolcomnak, nos, még én is elismerem, hogy ebből most hiányzik a zsenialitás szikrája. Ami nem is csoda, lévén mostanra már haldokló műfajban, előre megírt vázra támaszkodva nehéz csodát végrehajtani. Hasonló cipőben járó, de mégis zseniális Biff evangéliuma többek között azért működhetett olyan kiválóan, mert volt a történetben harminc év, amit az író elméje zsenialitásának/őrültségének gyümölcseivel szabadon kitölthetett. És ezután helyezte bele az ismert történet utolsó három évébe a már megszeretett karaktereket. Nem tette tönkre a hitet, csak emberivé, szerethetővé tette számunkra a legendás személyeket. Itt viszont, Lear sztorijában a teljesen ismeretlen, tőlünk távol álló karakterek életébe és személyes drámájába csöppenünk bele – viszonylag érdektelenül. Nem szeretjük őket, nagyjából tudjuk, mire megy ki a nagy hatalmi sakkjátszma. Fel kell hát készülnünk az elkerülhetetlen csalódásra?

Igaz stílus, jó szórakozás
Készüljünk és akkor talán nem lesz benne részünk! Tény: a sziporkázás a fent említett körülmények miatt elmarad, de ami igazán szerethetővé teszi Moore összes könyvét, az ő saját, szarkasztikus stílusa és váratlan beszólásai. Ezek pedig benne vannak és működnek. Mindenki megkapja a magáét, akiket vagy amelyeket az angol középkor emblematikus figuráiként tartunk számon. Lett légyen szó homokon járó franciákról, IQ bajnok lovagokról, hálátlan nőszemélyekről, avagy a Fehér Torony beszélő varjújelképeiről. És hangosan nevetünk az olvasottak abszurd igazságán. Ezen felül (avagy éppen ennek hatására?) a könyv tele van káromkodással és fincsi meg néhol undorítóba hajló szexjelenetekkel. De ahelyett, hogy zavarná magyar minoron edzett lelkemet a trágárság, inkább belátom: basszus, a középkorban még nem volt RTL Klub! Az akkor élő embereknek tényleg csupán a másik sértegetése és az egymásban meglelt öröm volt az egyetlen szórakozásuk a két, éhezést ígérő tél között, a végzetes meghűlés megszerzése előtt. Kezdő antropológusoknak és szexuális felvilágosítás előtt álló tizenéveseknek egyértelműen igazi aranybánya ez a mű!

Mellélőttél, zseni!
Viszont, életemben először éreztem azt egy Moore könyv olvasása során, hogy minden vicc, minden komédia ellenére legszívesebben átugranék néhány intrikus, de kínosan statikus párbeszédet, csakhogy valami kézzelfogható is történjen már végre! És amikor nem jött a várva várt izgalom (a történet egy Wikipédia által is megjósolható síkon mozog), elkezdtem emlékezni. A könyv ugyanazt az érzést váltotta ki belőlem, mint a gimnáziumban látott és olvasott drámák! Nem tudom, hogy lehetséges-e azért megdicsérni valakit, mert már elegünk volt belőle… de talán itt az ideje. Ugyanis ez vezetett a felismeréshez: írónknak sikerült egy egész könyvet a drámákra jellemző szörnyű párbeszédes formában írnia, ami olyan elviselhetetlenül unalmassá teszi az egzisztenciális problémák köré épülő (körülbelül az összes?) színházi drámát! Ha nincs a humor, finesz, gúny és egy-két csavar a mellékszálban simán színpadra szánt műnek néztem volna! Szerintem ezért mindenképpen gratulálhatok az írónak.
Középkori dráma, avagy modern komédia? Szokás szerint lavírozok, és azt mondom: mindkettő. Hasznosabb-e mint egy átlagos kötelező összefoglaló? Mindenképpen. De, hogy tudnék-e ennek alapján megtévesztően mély elemző dolgozatot írni? A mostani gimnazisták felelőssége ennek utána járni. Hogy én ajánlom-e? Moore rajongóinak mindenképpen. Mert véleményem szerint nem bűn csupán a szórakozásért, egy író stílusát szeretve elolvasni egy ilyen könyvet – még ha a könyvben megjelenő káromkodás elfogadása nem is reformálja meg gondolatainkat. Én úgy látom, hogy van helye a szívünkben és a könyvespolcunkon. Az enyémen legalábbis biztosan. De ez nem változtat azon, hogy ez az „alibi kötetet” csak a többi zseniálisan megírt könyve miatt nem váltotta ki rosszallásom. Legközelebb viszont már tényleg többet várok!