Ha azt mondom, hogy Boros Lajos Sakálok, akkor szerintem ma már a többség értetlenül néz, hogy ezt most akkor, hogy. Mert a név oké, a híres rádiós műsorvezető (aki azóta nyugdíjba vonult), de mi ez a Sakálok? – kérdezhetik jópáran. Nos, kérem, a Sakálok, az a magyar hard rock történelem egyik egyedülállóan zseniális leirata, egy fikciós történetbe ágyazott kíméletlenül kritikus korrajz. Igazi mestermű, a maga könnyed és persze marósan humoros modorában.

A Satyrocktól a Sakálokig
A Sakálok című kötet megjelenésének évében, 1983-ban már jelentős térhódítással bírnak olyan együttesek, mint a Hobo Blues Band, az Edda, a Karthago, a Prognózis, a P. Mobil, a Beatrice, hogy az Omegáról és a többi klasszikus bandáról már ne is beszéljünk. Ebbe a forrongó és dinamikus csúcsrajárató korszakba csöppent bele Boros Lajos, akit később, mint népszerű műsorvezetőt ismert meg az ország. Boros 1983-ban – Dinnyés Józsefhez, Cseh Tamáshoz, illetve a Voga-Turnovszky duóhoz hasonlóan – egy szál gitárral járta a művelődési házakat és a fesztiválokat és egyszemélyes, Satyrock nevű „zenekarával” boldogított a közönséget. A Satyrock név égisze alatt elkövetett csípős, marós, ironikus, humoros dalszövegei alapján azért már jócskán sejteni lehetett írói vénáját, így senki nem lepődött meg, amikor ebben a bizonyos évben megjelent Sakálok című placebo karrierregénye.

Süni megőrül
A Sakálok történetváza rém egyszerű, egy feltörekvő, a siker kapujában lévő magyar együttes éppen azon gyötrődik, hogy mivel tűnjenek ki az átlag hard-rock bandák közül, amikor egyik koncertjükön a gitáros, egy bizonyos Süni, megőrül, rohamot kap, kiakad, amitől egy gigantikusat szólózik hangszerén majd látványosan, brutális koreográfiával terül el a színpadon. A botrány kitörését a sajtó is felkapja, a közönség nemkülönben és a Sakálok nevű formáció iszonyú keresett és népszerű lesz. Az igazi őrület persze ezek után jön, az ismeretlenségből hetek alatt a legnagyobbak közé sorolt zenekar nem egészen tud mit kezdeni a hirtelen jött helyzettel és kérdésessé válik karrierjük és egzisztenciájuk teljes egésze.
Boros arcpirító leplezetlenséggel, igazi rock-and-roll hangvétellel ecseteli a korabeli magyar rockszíntér, nagyközönség által sosem ismert titkait, viszonyait, egyszerre csillogó és egyszerre cinikus, alvilágszerű miliőjét. Természetesen néhány figura, aki feltűnik a történetben sok korabeli magyar rocksztárnak lehetett alteregója, nem biztos, hogy nem volt ezekből a részletes karikatúra-szerű személyiségábrázolásokból akkoriban Borosnak komoly vitája egy-egy elkapatott, nagyképű celebbel.

Kritikus korrajz
A történet kedves bája, hogy a Sakálok reményt keltően igazságkereső, egy olyan tisztaszívű zenész egyes szám első személyben elmondott sztorija, aki valóban a közönséget figyelni, valóban csak azzal kíván törődni, hogy nekik szóljon minden dal és valóban nem kíván a lemezgyárak, a menedzserek és bizonyos hatóságok rendelkezései, elképzelései szerint alkotni. Így persze egy kicsit olyan álnaív is a dolog, de emlékszem, akkoriban ez könyv a tinédzserek körében – a benne lévő szinte már-már túlsúlyba kerülő humortól függetlenül – teljesen hiteles lenyomatnak számított a rockzenei élet rejtelmes világáról.
Boros úgy írta meg könyvét, hogy az nagyon könnyen fogyasztható legyen, ebben szánt jelentős szerepet azóta már legendásnak számító sajátságos humora és életlátása, de arra is nagyban ügyelt a történet megalkotásánál, hogy kíméletlenül kritikus korrajzot adjon egy önmagát hamarosan megváltani készülő Magyarországról.