Sokszorosan elismert jelentős kortárs költőnk Krusovszky Dénes, aki nemrég jelentette meg  Elégiazaj című kötetét. Akik kedvelik az édes-bús szerelmek posztapokalipszisét, akik kíváncsiak arra, hogy milyen, amikor a férfi is szenved a szakítástól, a szerelmi vágy tárgyának hiányától, azok ne hagyják ki az Elégiazaj című kötetet. Forró, mint a mostani augusztusi kánikula.

Ahol a fiatal költőnek ott a helye
Fiatal kora ellenére kimagaslóan tartalmas és sikeres pályafutást tudhat máris maga mögött Krusovszky Dénes költő, szerkesztő, kritikus, műfordító.  Az 1982-es születésű alkotó majd mindenhol ott volt, ahol a fiatal költőknek Magyarországon ma ott a helye, diákköltő országos versenyén és minisztériumi Édes anyanyelvünk pályázaton ugyanúgy, mint a Telep Csoport alapításán vagy az Ex Symposion irodalmi folyóiratnál, a József Attila Kör világirodalmi sorozatnál, mint szerkesztő.  2008-ban Móricz Zsigmond-ösztöndíjas és Junior Prima-díjas lett, illetve 2010-ben Artisjus-díjat, 2012-ben József Attila-díjat kapott.

Megélt víziók
Új kötete, az Elégiazaj rendkívül sokrétű, összetett és valahol nagyon is formabontó lírát tartalmazó összeállítás. Talán tévedek, talán nem, de úgy látom, hogy Krusovszky új kötetével némileg visszanyúlt az ötvenes évek beat-irodalmárainak műhelyéig, amikor a talking blues után jövő, illetve azzal párhuzamot is jelentő szabad vers, illetve verspróza műfaja emelkedett ki a líra területéről. S ugyan Krusovszky kínosan ügyel, hogy Allen Ginsbergéktől eltérően nála ne legyen „látomásos a líra”, élete fejezeteit, kis epizódjait úgy önti versalakba, hogy az olvasó is érezze, itt egy, a történések valóságos egyediségére, és az alkotó által belül megélt víziókra alapozva emelkedett ki a semmiből új dolog.
Az egyik legnagyszerűbb példa minderre a Rückbau című prózavers, ahol egy panelház építkezésének egyfajta lomha és mégis határozott munkamenete kerül párhuzamba egy ólomnehéz szerelmi kapcsolat szívszaggató végdrámájával. A magányától rettegő, a szívbéli fájdalmát egyszerre önmaga és a világ elől eltakaró és egyszerre más irányba transzponáló férfi egykedvűen bámulja a lakhelyéhez közeli építkezést, egy olyan munkafolyamatot, mely valójában „visszarendezés” egy rückbau, melynek során a tízemeletes házakból szelídebb, három-négy emeleteseket „építenek”, vagyis helyesebben mondva: rombolnak, leépítenek, visszaépítenek.

Nyavalyás helyzetek
Krusovszky, mint egy szemlélődő szerzetes, egy meditatív jógi derengve mereng sorsán és lapozza fel többnyire szerelmi élete elsőre jelentéktelennek tűnő, s az emlékfázisba torkolló időben már nagyon is lényeges részleteket ábrázoló krónikáját. Érdekes líra ez, ahol minden az érzelmekről szól, s ahol egy napfénytől egyre puhuló „kockavajnak” is hatalmas jelentősége támad, amennyiben a szomorúságtól, bánattól felszántott szív úgy dönt, hogy esélyt sem hagy a belső háborgás megszűnésének.  
Számos dráma szól a szép szerelmekről, de mindig azok a leginkább lélegzetelállítóbbak, melyeknek nincs jó vége, ahol a főhőst bedarálja, felfalja a szerelmi gyötrelem sokak által, sok ezer éve jól ismert nyavalyája. Az Elégiazaj nagyon sok ilyen „nyavalyás helyzetet” tár elénk, olvasók elé, a bánata miatt szellemvilágban bolyongó férfi, nőtársa hiányától irgalmatlan pokoljáráson megy keresztül, s mindenről a régi kapcsolat jut eszébe.  Így lehet, hogy a kötetben többek között szerepet kap egy – már említett – kockavaj egy leszakított műanyag redőny, egy kifeküdt ágymatrac, egy „üvöltő lila blúz”, egy cefréshordó, egy hajléktalan szuszogásától éktelenkedő dohos kapualj és a már szintén említett „visszaépítésre” ítélt panelház sor.