Vannak olyan csodálatos képességgel megáldott emberek, akik belelátnak a lovak lelkébe. Hangjuk lecsillapítja a megvadult állatokat, érintésük begyógyítja lelki sebeiket. Suttogóknak nevezik őket.
„A lovak is beszélnek… csak oda kell figyelni rájuk.” Ez Monty Roberts hitvallása. Ő az igazi „suttogó”, akinek személye ihlette Nicolas Evanst A suttogó című regény megírására. A regényből film is készült azonos címmel, Robert Redford rendezésében és főszereplésével.
A történet igazán megindító. Hogy mi mindenről szól? Szeretetről, odaadásról, barátságról, kitartásról és a feltétel nélküli bizalomról.

Zarándok menthetetlen
Minden egy szörnyű balesettel kezdődött. A tizenhárom éves Grace és barátnője egy szép, havas téli reggelen lovagolni indultak. A jeges hegyoldalon felfelé kapaszkodva Judit lova megcsúszott és a lányok lovaikkal együtt egy arra haladó kamion alá kerültek. Grace a baleset következtében elveszítette legjobb barátnőjét és annak hűséges társát Gonzót. Saját lova Zarándok és ő maga ugyan túlélték a tragédiát, de maradandó sérüléseket szenvedtek.
A kislány fél lábát elveszítette és ellenséges hallgatásba burkolózott, az állat pedig a sokk hatására kezelhetetlen vadállattá vált.
A balesetet követően a ló élete csupa szenvedés volt, sérüléseit, lelki sebeit senki nem tudta orvosolni.  Az addig jámbor, barátságos jószág bizalmatlanná és gonosszá vált az emberekkel szemben. Grace környezetében mindenki úgy gondolja, hogy Zarándok menthetetlen és el kell altatni. Egyedül Annie, Grace édesanyja követ el mindent annak érdekében, hogy a lovat meggyógyítsák, mert ösztöne azt súgja, hogy az állat felépülése lánya lelkének gyógyulását is előidézné.

Ősi legenda
Annie korábban már hallott olyan emberekről, akiket „suttogóknak” hívtak és akik értettek a lovak nyelvén. Amikor értesül róla, hogy otthonuktól távol, a Sziklás hegység lábánál, Montanában él egy – az ősi legenda nyomán „suttogóként” emlegetett – férfi, aki képes lecsillapítani a megvadult állatokat – lányával és a lóval együtt – a család minden tiltakozása ellenére útra kel. Rámenősségének és szenvedésüknek köszönhetően Tom elvállalja a ló rehabilitációját annak ellenére, hogy nem fűz nagy reményt Zarándok gyógyulásához. Csodálja a nő kitartását és szánalmat érez a család iránt, amiért ilyen kegyetlenül elbánt velük a sors. Grace azonban nem egy átlagos kislány és Zarándok sem egy mindennapi ló. Hosszú és nehéz utat járnak be a történtek után külön-külön, hogy aztán újra egymásra találjanak.
Annie-t, lányát Grace-t és Zarándokot összeköti a fájdalom és
a csalódottság láthatatlan köteléke. Egyre távolabb sodródnak egymástól és kapcsolatuk felőrlődik a ki nem mondott szavak súlya alatt. De Nicholas Evans szavaival élve „Ahol fájdalom van, onnan még nem halt ki az érzés, és ahol érzés van, ott remény is van.”
Tom hosszú, kitartó munkával építi újra a ló megrendült önbizalmát és kapcsolatát az emberekkel. Gyengéd törődése hatására nemcsak a ló, de lassan Grace is magára talál.

Törékeny bizalom
A megszerzett törékeny bizalom azonban újra veszni látszik a férfi és Annie között kibontakozó szép és szenvedélyes szerelem miatt. Mindketten tudják, hogy előbb-utóbb meg kell hozni egy súlyos döntést, egy döntést, mely örökre megváltoztatja az életüket. Ha Annie elhagyja a férjét, olyan sebeket okoz az éppen csak összeforrt szívekben, ami miatt mindig is bűntudat fogja gyötörni, megmérgezve ezzel Tom iránti tiszta szerelmét. De hát hogyan lenne képes őt elhagyni? Hiszen visszavonhatatlanul részese lett az életének. Grace pedig feltétel nélkül szerette Tomot, hiszen hosszú idő után végre újra képes volt bízni valakiben. A megmentőjeként gondolt rá, ezért is érezte árulásnak, amikor rájött, hogy a férfinak viszonya van az anyjával. Ebből a helyzetből nem lehet úgy kitalálni, hogy valaki ne sérüljön.
„Ami megadásnak tűnik, az néha egyáltalán nem megadás. A lényeg az, ami a szívünkben van. Csak a szívünkkel láthatjuk tisztán, milyen az élet, csak így fogadhatjuk el és érthetjük meg, bármilyen fájdalmas legyen is ez. Mert ha nem fogadjuk el az életünket olyannak, amilyen, az sokkal, de sokkal nagyobb fájdalmat okoz.”
A regény zárása mindezek ellenére nem szomorú. Mindig hozhat valami szépet a holnap.