Egyre népesebb a kevesebbet, a tudatosabban fogyasztók tábora, szerte a világban egyre többen döntenek úgy, hogy túladnak az életüket eluraló javaikon, és ezentúl csak a valóban szükségessel élnek. A minimalista életfelfogás sokkal inkább szól az értékek újrafelfedezéséről, a saját preferenciák megtalálásáról, mint lemondásról és nélkülözésről, ahogyan azt elsőre hihetnénk.

Az Amerikai Álomtól a valódi boldogságig
A fiatal szerzőpáros tükröt tart elénk: túl sok áldozatot hozunk a boldogság illúziójáért. A komoly egészségügyi problémákról, mint a túlsúly, ízületi fájdalmak, rák, szívinfarktus harmincévesen azt gondoljuk, az csak mással történik, velünk nem eshet meg. Összeszorítjuk a fogunkat, és azt mondjuk, még ezt a néhány évet kibírjuk, és még többet áldozunk a pénz, az anyagi javak oltárán. Pedig igaz a régi közhely: a birtokunkban levő tárgyak irányítanak minket, egyre többet áldozunk azért, hogy beszerezzük, karbantartsuk, tároljuk, javíttassuk őket. Millburn és Nicodemus ma már így beszél a pénzt hajszoló öltönyösökről: „Nem rossz emberek, csak nyomorultak, akiket a karrierjük fizikailag és érzelmileg is megváltoztatott.”
Joshua Fields Millburn, a Minimalisták, minden, ami igazán fontos című könyv írója húszas éveit a vállalati ranglétra megmászásával töltötte. Érettségi után boldogan vetette bele magát a sales világába, napi tíz-tizenkét órát dolgozott, mindennél büszkébb volt évi ötvenezer dolláros fizetésére, hiszen szülei ketten sem voltak képesek soha ennyit előteremteni. Életstílusával évekkel megelőzte kortársait: élére vasalt öltönyben járt konferenciákra, egyre magasabb beosztásba került, drága autóval járt, pazarul berendezett, hatalmas házat épített, mexikói nászútra ment… Ha valaki, akkor ő biztosan a nagybetűs Amerikai Álmot élte, mégsem volt boldog. Édesanyja halála, majd pár hónappal későbbi válása késztették életvitelének újragondolására, melyet a Minimalisták című könyvben összegez. A minimalizmusról szóló dokumentumregény a harminckét éves Millburn tollából származik, egyes szám első személyben írta történetét, amely tulajdonképpen korábbi kollégájával, Ryan Nicodemus-szal való párbeszédekből született. Arról az útról, ahogyan ők ketten életük leegyszerűsítésén keresztül felfedezték a valódi boldogságot. Ryan barátja szövegét hivatkozásokkal látta el, és a kötet végén saját tapasztalataival egészíti ki Joshua elbeszélését.

„Az embereket szeresd, a tárgyakat használd. Fordítva nem működik.”
Nem kell ahhoz öltönyös cégvezetőnek lennünk, hogy a két szerző történeteiben magunkra ismerjünk. Hány könyv sorakozik a polcunkon, amit majd egyszer elolvasunk… Hány olyan konyhai vagy sporteszköz bújik meg otthonunkban, aminek már a létezéséről is megfeledkeztünk? Régi mobiltelefonok, javításra váró kütyük a fiókban, kinőtt, elszakadt, nemszeretem-ruhák a szekrényben. Szinte észrevétlenül telik meg a lakásunk olyan tárgyakkal, amiket egyáltalán nem is használunk. A minimalista szemlélet valójában sok apró döntés, amit minden nap meg kell hoznunk saját függetlenségünk érdekében.
Az önkéntes egyszerűség mozgalomként a hetvenes évek végén indult az Egyesült Államokban. A könyvből megismerhetjük a világ legnépszerűbbé vált minimalista íróit is: a fiatal utazó vállalkozót, akinek mindössze ötven tárgya van, és olvasói szavazatai alapján havonta új országba költözik; a szklerózisos anyát, aki szezononként harminchárom ruhadarabból öltözködik; vagy a családapát, aki – bár kezdetben elképzelhetetlennek tartotta, mégis – vállalta hat gyerekével együtt a minimalista kihívást, és ezzel azóta sokak példaképévé vált.
Noha sokféle motivációból kezdhet valaki életének egyszerűsítésébe, a pozitív következmények általában összecsengenek: kevesebb szorongás a pénzszerzés miatt, nagyobb szabadság, több szabadidő, értékesebb kapcsolatok, jobb egészség, lelki fejlődés és nem utolsósorban környezettudatosság. És persze nemcsak az anyagiak terén érdemes újragondolni életvitelünket: néha véget kell vetni az olyan kapcsolatoknak, amik csak leszívják az energiánkat, megszüntetni rossz szokásokat, beidegződéseket. A minimalista életfelfogás sokkal inkább szól az értékek újrafelfedezéséről, a saját preferenciák megtalálásáról, mint lemondásról és nélkülözésről – ahogyan azt elsőre hihetnénk.

Csomagolóparti
Amikor Joshua már nyolc hónapja azon dolgozik, hogy megszabaduljon az őt körülvevő, feleslegesen felhalmozott tárgyaktól, Ryannek feltűnik, hogy valami megváltozott barátján: Joshua sokkal nyugodtabb, derűsebb, kiegyensúlyozottabb, sőt, még vékonyabb is lett az elmúlt hónapokban. Hogy Ryan is belekóstolhasson a minimalista élet szépségeibe, csomagolópartit rendeznek neki, hogy kiderítsék, mik az igazán szükséges dolgok az életében. Pont mintha elköltözne: mindenét bedobozolják, és felcímkézik, majd huszonegy napig csak azt veheti elő, amit használni akar. Naplójának részletei elgondolkodtatóak.
"Első nap: Tegnap éjjel lefekvés előtt kicsomagoltam a fogkefémet és az arctisztítómat. Kicsomagoltam az ágyamat is, egy garnitúra ágyneműt, meg egy takarót. Valamint O'Malley táljait, a macska tápját és egyik játékát. (Ha én kipróbálom ezt a minimalizmus-dolgot, akkor kénytelen a macskám is, a fenébe is!) Aztán ma reggel, mielőtt munkába mentem, kicsomagoltam egy törölközőt és néhány piperecikket: sampont, szappant, borotvát stb., majd pár alapvetően szükséges ruhadarabot: egy öltönyt, egy inget, egy nyakkendőt, egy zoknit, egy cipőt és egy övet. Sokkolt viszont, hogy a hosszú munkanap után, miután hazaértem, az a potom három dolog, amit ki kellett pakolnom, a kanapém, a tévém és az internetes kütyük voltak.
Nyolcadik nap: Alig nyúltam hozzá a cuccokhoz, amit egy héttel ezelőtt becsomagoltam. Azt hittem, hogy ennél több holmit fogok kiszedni a dobozokból.
Tizenötödik nap: Az az ing, amelyet tavaly nyáron mindenáron meg kellett szereznem? Élni sem tudtam nélküle... Nos, még mindig a dobozban van.
Huszadik nap: Még egy nap telt el anélkül, hogy bármit is kicsomagoltam volna. Egy rohadt dolgot sem vettem elő.
Huszonegyedik nap: Megvagyunk. Az utolsó nap. A cuccaim nyolcvan százaléka még mindig ott ül elhagyatottan a dobozokban. Mit tanultam meg? Azt az alapvetést: ez mind csak kacat. És a legtöbbre nincs is szükségem. De attól, hogy az enyémek, még nem leszek rossz ember – ez csak annyit jelent, hogy a prioritásaim egy időre megváltoznak. Ez az egész folyamat leginkább arra volt jó, hogy segített átértékelni a prioritásaimat. Felismertem, hogy a kevesebb cucc használatával talán kevesebb fizetésből is boldogulok, és ha nem kell ragaszkodnom a fizetésemhez, akkor valami mást is csinálhatok, valamit, ami szenvedélyesen érdekel.”