Talán nem ördögtől való gondolat, hogy szociális támogató rendszerek a csonka családokat illetve a magányosan élőket is felkarolják valamilyen módon. Segítségre ugyanis annak van a legnagyobb szüksége, aki halálosan egyedül van a problémáival. Míg ez összejön, nézzük Szvoren Edina új novelláskötetét, a többnyire a széthulló családokról szóló Az ország legjobb hóhéra című könyvét.

A kiszolgáltatottság, mint létállapot
Szvoren Edina a közelmúltban megkapta az Európai Unió Irodalmi Díját. Akkor – Juhász Tamara Kortársban megjelent kritikájából idézve – ezt írta róla lapunk: „Szvoren Edina annyira jól hallja, érzi, tartja a szöveget…, hogy még a kötőszavak is jól átgondolt választás eredményei. …A mondatok olyan magabiztos egyenletességgel következnek egymás után, mintha metronóm adná a tempót. Ám felesleges is lenne szépíteni: Szvoren írásai monoton, nehéz elbeszélések, csakhogy ennek a monotonitásnak már-már tudatmódosító ereje van…
Edinát láthatólag a családok mikro­világa érdekli a legjobban, a személyek közötti kapcsolati rendszer, s főleg a kiiktathatatlan rendszerhibák, amelyek nem olvashatók abban az idilli és sugalltan fiktív családképben, amelyet a család szó kontextus nélkül felidéz. A megjelenített szituációk ugyanis azt mutatják, hogy az emberi kapcsolatok nagy része egyenlőtlenségen alapul... A kiszolgáltatottság Szvoren elbeszélői számára létállapot, nem kivételes pillanat. A családok sosem működnek: hol az apák tűnnek el, hol az anyák hazugok, hol a szülők zsarnokiak vagy közönyösek. És mindez egy életre determinál. Szvoren írásai azt igyekeznek megmutatni, hogyan.”

Negatív, vesztes, elveszett karakterek
Most azonban Az ország legjobb hóhéra kapcsán mást is el kell mondanom. Ha túlzás is kijelenteni, akkor elnézést az irodalom esztétáitól, de számomra Szvoren Edina művei, s köztük új kötete, Az ország legjobb hóhéra című novellagyűjtemény, Francoise Sagan Kushadó kutya című regényének hangulatát idézi. Ahogy Szvoren egyik elemzője írja a friss mű kapcsán, „prózája bármennyi boldogtalanságot elbír (…) Új írásaiban Szvoren ismét a családi boldogság illúzióját vizsgálja, csonka és nem hagyományos (pl. félig műanyag) családmodellekkel kísérletezik. Az asztal körül ülők csak papíron alkotnak közösséget, kimérten, udvariasan beszélgetnek, ahogy azok szoktak, akik semmit sem tudnak egymásról. Úgy hivatkoznak vérrokonaikra, hogy a távolság köztük nemcsak egyes szám harmadik személyben, hanem kilométerekben mérhető. A gyerekek koravének, a szülők hajója már elment, a csend és a szereplők köré magasodó falak mindent felnagyítanak.”
Ugye nem egy vidám világ ez? És Sagan idézett regényéhez hasonlóan itt se nagyon süt ki a nap. Az író sorra veszi a családi élet romjai közt életet lehelők és vérre gondolók napjait, viszonyait, kurta-furcsa történeteit, néha tanulság nélküli fakó hangulatú epizódjait.  A Kushadó kutyával való azonosság meglátásom szerint abban is megvan, hogy a történet(ek) szereplői zömében vagy egészében csupa negatív, vesztes, elveszett karakterek.

Írói alkímia
Szvoren Edina mérnöki precizitás helyett a környezet aprólékos ábrázolásával emeli ki, kontúrozza története szereplőit, antihőseit, bukásra ítélt földi angyalait. Jó kérdés, hogy akkor miért lubickolunk mi, olvasók szívesen ebben a nem éppen szívderítő közegben?
Nos, a titok mindenképp a drámaiság erejében van, abban az árnyalt és a mélységek ábrázolása ellenére szentimentális világban, ahol a kötet novelláinak szereplői botladoznak. Nem feltétlenül ismerünk magunkra a kiüresedett, félresiklott életek alanyaiban, de valahol nagyon is erős rokonlelkűséget érzünk velük, és igen, mondjuk ki, ne szégyelljük: jóleső szánalmat és éppen ezért mesterséges fensőbbséget.

Szvoren tehát jól irányítja olvasóit, elsőre szikárnak, talán túlzottan is letisztult ábrázolásmódja mögött a történetek végére felsejlik, kitüremkedik egy valójában nagyon is izgága, ugyan bánattól komor, modern gótikától lüktető de mégis eleven életkép. Ekként pedig a remény is beköltözik elménkbe, ahogy férjek és feleségek, szülők és gyermekek egymás közti hétköznapi csatáiból arany boldogtalanság izzik fel. S mivel arany (ami ezek szerint csupán futtatott), joggal várhatjuk az írói alkímia nemesfémmé válásának üdvözülését is a könyvtől.