Mi történik ha a klasszikus értelemben vett történetírást megbolondítjuk egy kis intrikával, személyes történetekkel, és mindezt az antik Római Birodalom időszakába helyezzük? Nem kell sokat gondolkodnunk a kérdésen, magunk is megtudhatjuk, ha elolvassuk Robert Graves, mára már klasszikusnak számító, Én Claudius című munkáját.

Anyagi okok miatt
Robert Graves-t valószínűleg nem kell bemutatnunk az olvasóközönségnek, megközelítőleg száznegyven művel gazdagította a világirodalmat, hosszú élete során, 1895-ben született Angliában és 1985-ben halt meg Spanyolországban. Az 1934-ben megjelent Én, Claudius és annak folytatása a Claudius, az Isten tették híressé és a modernkori történelmi regény műfajának úttörőjévé. Saját elmondása szerint a Claudius-könyveket elsősorban anyagi okok miatt írta, szoros határidővel és magát inkább költőnek tartja. Ezeket követte több másik történelmi témájú munkája, mint például a Vitéz Belizár (1938) vagy a Jézus király (1946). Szintén fontos megemlítenünk az első világháborús élményeivel foglalkozó alkotásait, mint például az Isten hozzád Angliát (1929). A fentiek mellett fordítói tevékenysége és mítosz-gyűjteménye a Görög mítológia (1957) is figyelemreméltó.

Sánta, fogyatékossággal küszködő alak
Ezen a nyáron jött el az ideje annak, hogy törlesszem adósságomat, és elolvassam a méltán híres Én, Claudius című művet. Egy dolgot bánok csak, hogy Graves nagy könyve nem gimnáziumi pályafutásom során jutott az eszembe, hiszen a regénynek köszönhetően sokkal könnyebben megtanulhattam volna császárkori római történelmet. A regény a történelmi hitelességen túl kitűnően átadja a régi római hangulatot.
A mű Claudius császár szemszögéből íródott. Érdekes választás Graves részéről, hogy pont egy sánta, sok fogyatékossággal küszködő alakot emel ki, aki egyáltalán nem akar császár lenni. Mindenesetre ő a legnagyobb túlélő, akivel a korszakban találkozhatunk. Claudius császár, őszinte történészként meséli el a Claudius család történetét, saját véleményével, gondolataival kiegészítve az eseményeket. Kifejezetten szórakoztató az önirónia, amellyel gyakran ostorozza magát. Családját sem kíméli: megismerhetjük és a „jó” és a „rossz” Claudiusokat egyaránt.
Magával ragadó regény. Hiszen, ha csak a sztorira lennénk kíváncsiak, elég lenne, elolvasnunk néhány bekezdést egy átlagos történelemkönyvből, a száraz eseményeket ott is megismerhetjük. Sőt, Graves a regény elején egy jóslaton keresztül tulajdonképpen el is mondja, hogy mi fog történni, ez a vers később a könyv tartalomjegyzékeként szolgálhat az olvasóknak.

Nyakatekert rokonsági kötelékek
A mű történetcentrikus, a leírások lényegre törőek, a jellemeket rendkívül részletesen ismerhetjük meg, szinte várjuk a jósolt fordulatokat, hiszen azok beteljesülésének mikéntje az igazi meglepetés.  
Egyetlen dolog teszi nehézzé az olvasást: a nyakatekert rokonsági kötelékek felismerése és a hasonló hangzású nevek megkülönböztetése. Én ehhez néha segítségül hívtam a császári családfát az egyértelműség kedvéért.
Mindent összevetve méltán tekinthetjük Graves művét klasszikusnak. Ajánlom ezt a könyvet mindazoknak, akiket lebilincsel az antik Róma története, szeretik a történelmi regényeket, vagy azoknak, akik egy huszadik századi klasszikusra vágynak.