Közismert falfirka a látogatottabb underground kocsmák közelében: „Isten halott! Nietzsche” „Nietzsche halott! Isten”. A Helikon Kiadó most segít a fentiek taglalásában, amikor újra kiadta Friedrich Nietzsche utolsó művét, a filozófus tanításait összegző Bálványok alkonya című írását. Ha eddig nem, akkor most megtanulhatjuk, hogy kell kalapáccsal filozofálni.

Bálványok alkonya
A szerző által írt lírai előszó többek között imígyen tesz tisztába néhány dolgot: „Egy sötét és mértéken felül felelősségteljes ügyben megőrizni derűnket, nem csekély mutatvány: és mégis, mi volna fontosabb a derűnél? Semmi nem sikerül, amiből hiányzik a dévajság. (…) Ez a kis írás nagy hadüzenet, és ami a bálványok kifülelését illeti, nos, ezúttal nem korbálványokról van szó, hanem örök bálványokról…”
A Bálványok alkonya valóban összegző mű, Nietzsche több tekintetben itt vágja ki a rezet, itt dúskál legjobban a formai és tartalmi eszközök közönség szempontjából is jobban fogyasztható kelléktárban.
A kötet lírai előszava után a nagy filozófus egymondatos bölcsességeivel nyit, mint például a bevezetőben említettnek eredetije: „Hogyan? Az ember csupán Isten melléfogása volna? Vagy Isten csupán az ember melléfogása?”, vagy a Bruce Willis amerikai filmszínész blues-rock albuma címeként is megismert: „Ami nem öl meg, az megerősít.” vagy egy kevésbé ismert, de annál magvasabb életlátás: „Közülünk a legbátrabbaknak is csak ritkán van bátorsága ahhoz, amit tulajdonképpen tud.”

Szókratész, a paprikajancsi
A szellemi szotyolák után aztán komolyabb fogások kerülnek terítékre, jön a „Szókratész-probléma”, mely fejezetben bizony minden kérdések kérdésére keresi a szerző a választ. A fejtegetés így tehát az ókorból visszanyújtva indul, valóban semmit sem ér az élet? És bár Nietzsche logikája a földi, emberi tudás szerint legendásan kikezdhetetlen volt, e részben is ki-kitűnik egyfajta érzelmesség, egyfajta empatikus intelligenciára utaló érvelés, a filozófus kimondva vallja be, hogy mennyire elkeserítő számára, hogy az addig élt nagy gondolkodók is csupán azt tudták megállapítani az emberi létezés értelméről, céljáról, hogy… nem sok értelme, célja van, hiszen egyszer véget ér. A szerző e helyen odáig merészkedik, hogy azt írja, „A bölcsesség netán némi dögbűztől lelkes holló képében jelenne meg a földön?...” Az érzelmek írásban való megjelenésének másik ékes bizonyítéka, hogy Nietzsche „csőcselékhez tartozónak”, „ocsmánynak”, „visszataszítónak” és „paprikajancsinak” nevezi Szókratészt.

Mátrix-világ
Aztán az „Ész a filozófiában” fejezetben e kor kommerszebb bölcsességét fogyasztóknak kedves Mátrix-világ előképeként a valóságot és annak kérdéseit az érzékek csalódásával (meg)okoló gondolatkörbe hívja olvasóit a szerző. „Az érzékek, melyek egyébként is amorálisak, csalják el tőlünk az igazi valóságot” – kezdi a fejtegetést, majd Szókratészt elárulva Hérakleitoszt dicsőíti, aki szerinte igazat írt, amikor lejegyezte: „a lét üres fikció”.
A továbbiakban – egy röpke pihenőként – Platónt idézve és okolva az „Egy tévedés története” című fejezetben az „igaz világ” valósággal való összevetését, összemosását, értelmezését ontja, hat könnyed és rövid tételben.

A nietzschei nihil magmája
A kötet második felében ugyancsak magvas, hosszan és mélyen kifejtős részek reszelik le korunk embere elméjén a sorját, így az „A morál mint természetellenesség”, az „A négy nagy tévedés”, „Az emberiség jobbítói” részekben a szenvedélyek, érzékiségek tükrében vizsgált valóságtudatról, az ok és következmény (okozat) felcserélésének veszélyeiről, morál és vallás kapcsolatáról, a szabad akaratról, a morálról, mint jelbeszédről fogalmazza meg összegzéseit.
Az utolsó fejezetek közül a címeket tekintve kétség kívül az „A kalapács beszél” elnevezésű vinné el a pálmát, de valójában az „Amit a régieknek köszönök”-ben olvashatjuk a klasszikus  filozófusok, gondolkodók soráról alkotott nagy nietzschei nihil magmáját: „Ízlésem, mely ellenkezik talán a türelmes ízléssel, itt is távol áll attól, hogy mindenestül igent mondjon mindenre: nem szeret igent mondani, sokkal inkább nemet, de a leginkább semmit se…”