Amerikai mesterlövész

Orbitális közhely, hogy az élet mindig jobb történeteket ír, mint az ember. Chris Kyle pályafutása is brutálisan jó példa erre, az iraki háborúban rettegett mesterlövész, aki kilométerekről szedte le az ellenséget és húszezer dolláros vérdíjat tűztek ki fejére, mégsem ott, Irakban halt meg, hanem saját hazájában, Texasban egy lőtéren, ahol egy régi bajtárs ölte meg. Életrajzi regénye a hadtörténet kimagasló fejezete.

Steril távolságból

Chris Kyle Amerikai mesterlövész című könyve elsősorban arról a tömény tíz évről szól, amit az iraki háborúban töltött, mint mesterlövész. A könyv hatalmas bestseller lett, a belőle készült film is kimagasló kasszasiker a tengerentúlon és világszerte.
Ezt a fajta katonai feladatkört már többször is megmutatták filmeken, az egyik legérzékletesebben a Ryan közlegény megmentése című filmben, ahol Daniel Jackson, a mesterlövész, minden célratartásnál elmondja kedvenc zsoltárát.  Itt fogalmazódik meg a mesterlövészi munka lelki-szakmai alapja: a rejtve, az ellenséggel fizikailag nem érintkező, mondhatni steril távolságból másokat megölő katona sajátságos harci szellemmel kell, hogy felfegyverkezve legyen.

Az első alkalom
Kyle is így volt ezzel, minden leadott gyilkos lövésnél mérlegelnie kellett. Ahogy az elsőnél is, amire visszaemlékezéseiben így ír: „Ez volt az első alkalom, hogy meg kellett ölnöm valakit. Először is, ez egy nő. Másodszor, tényleg meg kell tennem, indokolt ez? És végül, izgulhatok majd otthon? Nem fognak ügyvédek lihegni a sarkamban azt szajkózva, hogy megöltél egy nőt, börtönbe fogsz kerülni?"  Végül arra a következtetésre jutott, hogy vagy a nő, vagy az amerikai bajtársai vesznek oda, és meghúzta a ravaszt.

A texasi lőtéren
A kötet kiadói ajánlójában ezt olvashatjuk: „Az Amerikai mesterlövész tiszteleg Kyle harcostársai előtt is, akik keményen verekedtek a harcmezőn, és attól távol is. És a történetet végigkísérő megindító, egyes szám első személyben íródó beszámolóiban Kyle felesége, Taya nyíltan beszél arról, milyen terheket rakott a háború Chris mellett a házasságukra és gyermekeikre is.
Chris Kyle, miután leszerelt, Fitco Carest néven létrehozott egy jótékonysági alapítványt a poszttraumás betegségben szenvedő háborús veteránok számára. S a sors szörnyű fintora folytán Kyle korai halálát is egyik leszerelt veterántársa okozta, aki a texasi lőtéren, 2013-ban ellene fordította fegyverét.”