Láttuk már megdicsőülve, kigúnyolva, parodizálva, istenítve. Ráadásul még vak kőszoborként is. És amikor már azt hinnénk, hogy nincsen tovább, kezünkbe akad Brecht posztumusz kiadott, félbehagyott munkája, ami újra színessé teszi a már szürkülő imperatort. Julius Caesar, mit tudsz még nekünk mutatni? Kezdjük azzal, hogy „mi urunk C.” is ember volt, akinek van múltja, melyet talán csak későbbi tettei tesznek szebbé. Brecht pedig erre a talányra építette fel egyik legzseniálisabb regényét: a Julius Caesar úr üzleteit.

A mi urunk C.
Caesar fiatal, arisztokrata, a Julius ház sarja, önmaga istenségének és kiválóságának teljes tudatában csupán egy földi dolog húzza le az emberek közé: a pénz. Képzeljük el, mennyire frusztráló lehet? Várni és remélni, hogy a szerencse mellénk áll. Ősein nevét felhasználva kuncsorogni olyan emberek előtt, akiknek érdemei csak iugerumban mérhetők? Ilyen a fiatal szenátorok élete – ebbe tekinthetünk bele egy Rarus nevezetű írnok feljegyzéseit olvasva. Könnyed, humoros és mégis szomorú. Főleg abban a tudatban olvasni egy rabszolga értetlenkedését Caesar elviselhetetlenségével kapcsolatban, hogy tudjuk, ő lesz a legnagyobb római a történelemben. És egy kicsit furcsa is… arról olvasni, hogy az ember, aki később uralma alá hajtja a szenátust, arra vár, hogy akár csak a legkisebb frakciója is a döntéshozó testületnek megkeresse és pénzért eladhassa neki szavazatát. Arról, hogy nagyon úgy tűnt: egyáltalán nem létezett nagy terv, mely a consulságig vezetett volna, a cél minden esetben a másnapért való küzdelem volt.

Minden szava valós is lehetne
De itt még nincs vége! Brecht könyörtelenül végigszántja ezt a gondolatmenetet, és beveti képzelete szüleményeivel. És mitől lesz nagy irodalmár valaki? Hogy ha jobban belegondolunk, minden szava akár valós is lehetne…
Mert ha nem a karrierjével, akkor mivel is foglalkozhat egy ifjú titán? Bizony, maradnak a nők. És ha éppen túl fáradt a hódításhoz? Maradnak a görög regények (az akkori ponyvák) amikbe jó sokáig beletemethetjük depressziónkat. Mi is találkozunk mostanában kávéházakban ücsörgő mokaszinos meg nem értett zsenikkel? Lehet, hogy tegnap is elmentünk a jövő üdvöskéje mellett? Ha pedig megunta az intellektualitást – gondol egyet és jó pár hónapig csak edzi magát a Campus Martiuson. Gyúr? Lovagol, levelezik, társaságba jár. Éli életét úgy, ahogy bárki szeretné – és attól lesz ő több ennél, hogy nem elégszik meg ezzel. És kergeti eziránti kesergésével Rarust az őrületbe. Láttuk már valamelyik oldalt testközelből?

Amikor semmi nem sikerül
Azt hiszem, minden fiú nevében, aki szereti a történelem ezen szakaszát, kijelenthetem: Caesar egy hős, akivel azonosulni szeretnénk. Ennek ellenére egyáltalán nem éreztem úgy, mintha a regény ledöntötte volna a piedesztálról. Soha egy percig nem vonta kétségbe, hogy hősünk egy zseni. Egyszerűen csak arra mutatott rá, hogy mennyire elveszettnek érezhette magát élete első harminc évében, amikor semmi nem sikerült neki. Sőt! Egyre távolabb került céljától. A kétségbeesés pedig velünk teszi azonossá – úgy viselkedik, ahogy mi viselkednénk.
A mi legjobb pillanatunk tehát egy zseni legrosszabbja? Igazán kellemes gondolat. Köszönjük a brechti, német humornak!