Mire készült a Kondukátor?

Egy most megjelent könyv szerint Nicolae Ceausescu román kommunista vezető 1989-ben a paksi atomerőmű elleni rakétatámadást készített elő.

Hét rakéta Paks felé
Szőczi Árpád újságíró, Temesvár – A romániai forradalom kitörésének valódi története című könyv szerzője a budapesti történeti levéltárban bukkant 2013 novemberében egy olyan magyar hírszerzői jelentésre miszerint a Kondukátor 1989 nyarán hét rakétát telepített a Kolozsvár melletti szászfenesi (Floresti) katonai egységbe, amelyeket a paksi atomerőműre állíttatott rá. A rakétákat arab közvetítéssel Kínából vásárolta. Ceausescu ugyanis attól tartott, hogy a magyarországi reformok Romániába is eljutnak, és őt is elsodorják.
Az újságírónak Németh Miklós akkori magyar miniszterelnök is megerősítette az információt. A volt magyar kormányfő arról is tájékoztatta, hogy a fenyegetés hatására Magyarország az Amerikai Egyesült Államokból és Japánból szerzett be rakétavédelmi rendszert.

Tábornokok és ügynökök
Szőczi Árpád elmondta, Németh Miklóstól arról is értesült, hogy a magyar vezetés már 1988 óta együttműködött Victor Athanasie Stanculescu román tábornokkal, akit a történészek a Ceausescu-diktatúra megbuktatása egyik kulcsfigurájának tartanak. A román tábornokkal Kárpáti Ferenc akkori magyar honvédelmi miniszter állapodott meg 1988 nyarán arról, hogy együttműködnek, ha zavargások törnek ki Romániában.
Szőczi Árpád Németh Miklóstól szerzett információi szerint a magyar katonai hírszerzés is segített a romániai felkelők oldalára átállt román hadseregnek abban, hogy megtalálják azokat a lőállásokat, ahonnan a Ceausescu rendszerhez hű fegyveresek a tömegbe lőttek Temesváron. Azt sem tartotta elképzelhetetlennek, hogy a temesvári hősök temetőjében eltemetett nyolc ismeretlen forradalmár között magyar titkos ügynökök is vannak.
Szőczi elmondta, Victor Athanasie Stanculescu tábornokot is próbálta megkérdezni, de a tábornok elutasította, hogy nyilatkozzon.

A bukás
Ceausescu diktatúrája a legzártabb és legkegyetlenebb volt a volt kommunista kelet-közép-európai országok között. A román gazdaság 1989-re lényegében teljesen összeomlott, komoly élelmiszer és egyéb alapszükségleti ellátáshiány keletkezett Ceausescu irracionális politikája miatt, ami kiváltotta a lakosság haragját, és végül a Kondukátor vesztét okozta.
Ceausescut és feleségét 1989. december 25-én végezték ki egy rögtönítélő katonai bíróság által lefolytatott csaknem másfél órás tárgyalás után. A volt kommunista diktátor ellen fellázadt Románia lakosságának egy része, miután néhány nappal korábban vérbe fojtották a Tőkés László által elindított temesvári felkelést.