Amióta Francis Fukuyama 1989-ben kijelentette, hogy mindjárt itt van az emberi történelem vége, pezseg az elméleti politizálás. Ismerős? Ugye-ugye. A huszadik század második felének egyik legvitatottabb politika-filozófusa számos bölcselkedőnél és persze politikusnál már kihúzta a gyufát, igaz, majd mindig elismerték zsenialitását.

A legprimitívebb társadalom és a történelem vége
A történelemnek ugyan nem lett vége már ez abból is látszik, hogy Fukuyama három évvel később újra felpörgette a dolgokat és tovább írta az eredeti cikket – immár egy jó vastag könyv megírásáig jutott. A híres szerző és még híresebb tévedése, azóta számos újabb filozófiai művet szaporított, az alapsztori kibővített változata most ért Magyarországra.
Minden könyvnek és minden könyvvel való találkozásnak is megvan a maga története.  E sorok írója számára Jean Baudrillard szakfilozófus, költő Amerika című könyve hozta meg a kedvet Francis Fukuyama leghíresebb írása megismeréséhez. Baudrillard nem kevesebbet állított kötetében, hogy az Egyesült Államok a legprimitívebb társadalom, s ezek után talán nem csodálkozunk, ha a még ennél is merészebb és kétségkívül átfogóbb kijelentést tevő Fukuyama vált mégis az érdekesebbé a két kortárs filozófus közül. Francis Fukuyama ugyanis azt bírta állítani, hogy a liberális demokrácia a történelem csúcsa, és itt véget is ért a történelem.

A történelem vége és az utolsó ember
Az idei tusnádfürdői akusztikus esszé fényében ez különösen hangsúlyos nekünk, magyaroknak. Fukuyamát számos helyen és módon támadták, de mindig az elemzés szintjén persze. A legnagyobb bíráló Samuel P. Huntington amerikai politikatudós, aki A civilizációk összecsapása és a világrend átalakulása című művében cáfolta Fukuyama állításait. S ahogy Star Wars-ban is, Darth Vader figurája lett a kapósabb, úgy itt is az a Fukuyama vált inkább az érdeklődés középpontjává.
1989-ben megalkotott cikke után három évvel, új könyvvel rukkolt ki. A kötet teljes címe a korábbi esszé címének bővítése – „A történelem vége és az utolsó ember” –  már utal a több mint húsz évvel ezelőtti írásműre, és arra, hogy ez amannak folytatása. Fukuyama ugyanis – látva a műve miatt a világ politikatudományban, futurológiában és egyéb hasonló boszorkányosságokban jártas, érdekelt és szívesen dagonyázó agyvelejeinek nagy számát – úgy döntött, a világméretűvé puffadt vitát még megfejeli egy újabb érvrendszer-halmazzal.
A hajnalig tartó egyetemi teadélutánok izzadtságharmattal meghintett homlokú profi vitázói persze most is legyintenek, és bár biztosan elolvassák Fukuyama új könyvét, de ők tudják, ez is egy újabb adag olaj a tűzre.

Apropó, future! A jövőkutatók sem maradtak ki anno Francis Fukuyama delejes és esetenként botrányos jeleneteket generálni képes tanulmányának bemagolásából. Az alaptétel ugyanis új vért adott azoknak a vándorfilozófusoknak, akik még Herbert Marcuse-on nőttek fel az ántik hippivilágnak számító 1960-as években és „az egydimenziós ember” társadalomtudományi téziseitől átitatva imbolyogtak, s imbolyognak a mai napig.

Embertömegek, nemzetek, egyének
Nekünk, magyaroknak, vagy ha úgy tetszik, közép-kelet-európaiaknak fontos könyv lehet mivel a szerző az alapművét is eleve a 80-as, 90-es évek rendszerváltó mozgalmai, forradalmai robbanásai hangját hallva készítette, mint költő az ihlető múzsa csókpamacsai utáni bódulatban. Korrekt képet kapunk az egykori szovjet rendszer felbomlása közbeni és utáni világméretű (igazi) felszabadulás, avagy the great open totális, embertömegeket, nemzeteket és egyént is magával sodró és mindenestül átalakító viharáról.
A szerző, aki mindent ebből a rendszerváltó startpontból vezet le, persze abbéli feltételezését erősíti meg könyvvé dagadt értékeléseivel, hogy a liberális demokrácia eszménye az, ami a végső állomás. Tehát még maga is beismeri, hogy csak az eszmény az, amivel a filozófus dolgozhat az íróasztalánál, a gyakorlat – és ehhez mi magyarok máris sok mindent tudnánk neki mesélni, amúgy két korsó sör között – már egészen más irányokat kitűző és megmutató folyamatábra lehet.
Amúgy Fukuyama új könyve remek alap egy igen hosszú gondolatban tett globális történelmi utazásra, bár megszívlelendő Irving Kristol újságíró könyvéről tett azon megjegyzése, miszerint: „Egy szavát sem hiszem el, de briliáns elemzését nem könnyű elvetni vagy megcáfolni.”