Nem mondhatnám, hogy komoly krimifogyasztó vagyok. Talán túlzás lenne azt állítani, hogy a Karin Fossum Indiai felesége, lett életem második bűnügyi története, hiszen megjelenése idején lelkesen olvastam végig például a Saylor-féle ókori bűnvadászatokat, de azért az mégis más. A történelmi környezet mellett szinte nincs is jelentősége a műfajnak. Vagy ott vannak Rejtő Jenő pompás kötetei. Némelyik ugyan a szó szoros értelmében krimi, de hát, azt hiszem, ez semmit sem számít. No, és persze szóba hozhatnám Dosztojevszkij némelyik bűn-boncolgató nagyregényét, bár az orosz halhatatlant mégis túlzás volna egy lapon említeni holmi könnyed krimikkel. Csak, hát az a helyzet, hogy Karin Fossum Indiai felesége sem amolyan egyszerű krimi. Sokkal inkább bűnregény, olyan írás, ami a szórakoztató irodalom és a szépirodalom határán billeg.

Sagák nyomában
Minden azzal kezdődött, hogy Sugár András, a kötetet gondozó Scolar Kiadó egyik vezetője a kezembe nyomta. – Nem krimi – tette hozzá. – Ebből értettem meg, hogy az az őrült Breivik, miért mészárolt le hetvenhét embert… Illetve, persze meg nem értettem, de valahogy felfogtam…
Ilyen felvezetés után nehéz nem elolvasni a bűnregényt. Ám mielőtt belemerülnénk a részletekbe, hadd szóljak pár szót az északi irodalomról. Hiszen a Magyarországon mostanában felfedezett északi próza, s annak kissé populárisabb változata, a skandináv krimi egészen különös irodalom. A klasszikus skandináv szerzők – Ibsen, Hamsun és a többiek – nyomdokain halad, sőt, mintha valami egészen régi, középkori saga-irodalomból merítve emelné át ennek a sötét és borongós északi világnak a problémáit a huszonegyedik század értelmezési tartományaiba.
Mélység, misztikum, az emberi lélekben zajló furcsa és gyakran megmagyarázhatatlan jelenségek jellemzik ezt az irodalmat. Az egyén és a közösség minduntalan felbukkanó konfliktusa tükröződik e kötetekben, az a vészterhes folyamat, amelyben fölbomlanak az évszázados családi, társadalmi és vallási struktúrák és az ember ellen fordulnak. A megtartó erő nem meg, hanem rabságban tart. S a kérdés újra és újra az: ebben helytállni, ebből szabadulni, ebből kitörni, lehet, vagy nem lehet.
Az Indiai feleség sem lóg ki a sorból.
Az egyik olvasó egy rajongói oldalon pontosan fogalmazta meg, miféle meséket írnak a skandináv szerzők: „Ezek nem olyan történetek, amiknek a végén, a gyilkos a börtönben, a szerelmespár végre együtt, és a nyomozó nyugdíjba vonul. Szent a béke fuss el véle…
Nem. Ezek a történetek mást üzennek!
Zárd be az ajtót!
Kapcsold fel a villanyt!
Ne bízz az idegenekben!
Ne bízz az ismerősökben!
Bárki lehet elmebeteg!”

Bosszú és bűn
Fossum úgy jellemzi a regényeit, mint kis, csendes történeteket. De pontosabb volna, ha azt mondanánk, olyan történetek ezek, amelyeknek a csendje többet mond minden szónál, amelynek a csöndje balladai homály, rémület és aggodalom.  
Az Indiai feleség egy világvége norvég faluba viszi el az olvasót.  Norvég parasztok élnek itt, egyszerű emberek, kisszerű életek, aprócska vágyak. A történet során egyre többször és egyre mélyebben láthat bele az olvasó ezeknek a kemény, fegyelmezett, és racionális embereknek az életébe. És ahogy fogynak az oldalak, egyre nyilvánvalóbb lesz: egy olyan világban, ahol mindenki mindenkit ismer, és mindenki meg akar felelni a közösség elvárásainak, ahol annyira rettegnek a feltűnéstől, hogy inkább gyanúba keverik magukat, csak ki ne derüljenek titkaik, nos, ott mindenki elhallgat mindent, mindenki elfojtja személyes vágyait, szándékait. Félelmek, hazugságok, hűtlenségek szövik át az életet, aggodalmak kormányozzák az embereket, megfelelni vágyás irányítja a cselekedeteket.  
Itt a legmodernebb traktor a menő, a kocsma a közösség találkozóhelye, a lányok körbe járnak a fiúk között, míg hozzá nem mennek valamelyikükhöz. Itt mindenki helyből választ férjet, feleséget.
Csak a történet – hmm… talán – főszereplője, Gunder lóg ki a sorból. Indiai feleségről álmodozik, s egy szép napon el is utazik Indiába, és vissza is tér, immár házas emberként…  S ezzel valami hátborzongató történet veszi kezdetét. Olyan, mintha a hely szelleme, a közösség ereje, a fogva tartó hagyomány állna bosszút rajta vakmerőségéért.
És végül a katarzis is elmarad.
Fossum zseniálisan zárja le regényét. Nincs megoldása. S ezzel megfosztja az olvasót a befejezéstől, sárba tapossa igazságérzetét, de még kíváncsiságát sem elégíti ki. Elvarratlanul hagyja a legfontosabb szálat, aminek elvarrását egy krimitől várnánk: a gonosz nem nyeri el méltó büntetését, vagy pontosabb, ha azt mondom, nem a gonosz nyeri el méltó büntetését, esetleg így, nem méltó büntetését nyeri el a gonosz.
S, amikor az olvasó, döbbenten mered az utolsó oldalakra, lassan ráébred: az a befejezés, amelyben nincsenek megoldások, nincs méltányosság, nincs kiszámíthatóság, nincs ésszerűség és nincs bizonyosság, nos, az a befejezés sajnos sokkal valószerűbb, mint bármi más.

Ez nem krimi
Karin Fossum, 1954-ben született, s már első irodalmi próbálkozásával, verseskötetével feltűnést keltett. Az írónő azóta publikált néhány újabb verseskötetet, számos regényt, és persze a világhírt elhozó krimisorozatot. A Ne nézz vissza című kötettel Fossum nemcsak az olvasóközönséget nyerte meg, hanem irodalmi díjak sokaságát is besöpörhette: a skandináv Üvegkulcs-díjat és a norvég Rivertont. Az Indiai feleséggel pedig elnyerte a világ legrangosabb krimidíjait, így a Los Angeles Times könyvdíját, illetve 2009-ben a norvég Dagbladet „Minden idők legjobb norvég krimijé”-nek kiáltotta ki…
A hangzatos cím azonban önmagán túli jelentést hordoz. Fossum könyve ugyanis valójában nem krimi. Valahol a szórakoztató irodalom és a szépirodalom határán mozog. Tudjuk, az a határ nem valami körzővel és vonalzóval meghúzott, precíz elválasztó vonal, és bizony némelyik könyvről nehéz eldönteni, hogy ide vagy oda tartozik inkább. De az Indiai feleség minden bizonnyal átlóg ezen a határon.

A tartalom és a befejezés zsenialitását irodalmi erővel megfogalmazott mondatok támasztják alá. Az alakok és viszonyok könnyed megformálása, az egyszerű emberek rövid, de sokat kifejező mondatai, egyes szavak sorsdöntő jelentése, mind-mind a legnemesebb irodalom eszköztárából kerül ebbe a regénybe.  Szöllősi Adrienne kiváló fordítása remekül adja vissza a szöveg egyszerűségével megteremtett drámai feszültséget. S mindezek révén a gyilkossági ügy tragédiájából klasszikus szociográfia bontakozik ki.