A művészetben pont az a legszebb, hogy soha nem tudjuk, hogy merre tart.  A költő, aki ez esetben Aczél Géza, új és merész kalandra hívja a líra szerelmeseit. Olyan versekkel állt elő nemrég, melyeket még bizonyára sokáig fognak elemezni a műfaj rajongói, de talán még az irodalomtanárok és nebulók is.

Regénymátrix
Hogy mit is hozott a magyar irodalomnak az ezredforduló? Ugye emlékszünk: sokféle kitörést a hagyományos, vagy divatos szóval élve, ortodox formákból. A szokásos lineáris történetmesélést és szépen építkező jellemábrázolást adó regényeket felváltották a friss alakzatok: amikor regényt egy nem irodalmi, de feltétlenül írott műfajjal keverték. Így született meg a – végtére is nem is olyan új – naplóregény, a Vonnegut óta valamelyest már ismert szakácskönyvek hangulatát adó receptregény, a kor technokratáinak agyát nyalogató sms-regény avagy chat-regény, hogy a szótárregényről, blogregényről már ne is beszéljünk. Persze ilyen alapon akár létezhetne (hacsak már nem létezik) komment-regény, telefonkönyv-regény vagy linkregény és innen már csak egy ugrás a mátrixos felhangokkal bíró hyper text regény.

Torzószótár
Eme hosszú bevezető valahol jelzi is tán, hogy Aczél Géza, idei Ünnepi Könyvhéten megjelent (szino)líra című kötete nem egy egyszerűen bemutatható mű.  A szakírók által kapásból „Torzószótár”-nak is titulált új kötet, az írta, akit néha a magyar avantgárd újra-felfedezésének ösztönzőjeként is aposztrofálnak, így hát ezzel az akár finoman kassáki rangjelzéssel válva, feltétel nélkül el is fogadhatjuk Aczél Gézától a (szino)lírát. De akkor már maradjunk is itt, a lényegnél, a kötet tartalmánál. Ha valaha is kedveltük Allen Ginsberget és az ő talkin blues-t mondogató, énekelgető négereit utánzó „szabad verseit”, akkor nem lesz nehéz dolgunk a szinolírákkal. Ugyanis meglátásom szerint egy szabad asszociációs, igazi free, mondhatni egymást megteremtő, megtermékenyítő, megterhelő lírai szokásáról van szó. Nekem még Tandori mester 70. születésnapjára kiadott Tandori Light elmés, apró, haiku-szerű, ugyancsak szabad képzettársítási szó-ömlenyei is beugrottak, mit lehet tenni, mostanában ez jön ki a magyar költők száján. Néha.

Furmányos elme
Aczél elmés, furmányos, firnyákos ésszel megáldott elme, vagy az ihlető erő tekeri nagy sebességgel fejében a gondolatokat és képeket, mert egy-egy kedvesen végtelen irányt vett szaváról őrülten jó verseket bont ki, ahogy szinonima szirmokat tépünk marokkal, majd összesöpörve új flórát hozunk létre, vagy ahogy gyerekek passzíroznak gyurmából színes és borzalmas asztali szörnyeket, melyekre rámondják aztán, hogy mókuci. Az autentikus Mozgó Világ pár éve már le is bombázta a nagyérdeműt egy-egy ilyen „Aczélos” szinolírával, egyet feltétlenül ide kell biggyesszek. Jó szórakozást!
„abszolút - a hiány érzete szegény elmémet valahogy gyermekkorom óta vonzza idegeimbe leghamarabb mindig az tapadt be hogy az élet a teljességet fölöslegesen nem halmozza s ha alig láthatók is a rések ott dübörögnek a kegyetlen ezrelékek s azok vernek éket a kényelmes megnyugvások közé mikor pedig e görcsben a gondolat már megtapad az abszolút sóvárgás nehéz terepének csak az égi tünemény kérdésekkel dúlt víziója marad nevezzük vallásnak vagy bármi másnak bizalommal nem feszülhetsz az álmatlan éjszakának mert kevés benned a hit csábítása és ahol ellenőrizhetetlen gesztusokkal kívánsz telített lelki köröket fölírni rögvest beléd akad a kétely milyen felháborító lehet az üdvözülőnek farkasszemet nézni egy ilyesmi rezignáltan merengő személlyel ki bár a jóság és megértés szövevényes alapeseteit tudja annyira viszont talán már bölcs is hogy nemigen tanítja mert esélyét sem látja az átjárásnak s bár a megengedések fura csatájában időnként engedékenyekké válnak a felek ott belül a másik logikájára aligha akad engesztelő felelet ez marad elégedetlenül másik csalóka hitének ölében boldogan elszenderül”.