Ötvenes évek, Amerika. Jerome David Salinger akkor írta Zabhegyező című könyvét, ami a legnagyobb példányszámban kiadott könyvek között szerepel. Többször betiltották szexuális tartalma, vulgáris nyelvezete miatt. Tiltólistára került azzal az indokkal is, hogy nincs jó hatással a fiatalokra annak a társadalomnak a bemutatása, amelyben épp kezdtek újra élni az emberek, hiszen a háború utáni feloldódás, felszabadulás mozgatta már a világot – ettől függetlenül jelen volt még az erkölcsi merevség.

A New York-i éjszakában
Salinger harminckét évesen írta a könyvet, amelyben egy tizenhat éves fiú, Holden mesél. Kirúgják a negyedik iskolából is, és mielőtt hazamenne, három napig csavarog. Vannak, akik  szerint ez a könyv arról szól, hogy Holden gazdag szülők gyereke, csak szórja a pénzt, taxizik a New York-i éjszakában, részegre issza magát, dohányzik, és jódolgában nem tud mit kezdeni magával, csak nyafog mindenért. Mások szerint az író saját társadalmi meglátásai vannak ügyesen, szinte észrevétlenül egy kamasz fiún, mint eszközön keresztül kivetítve. Kicsit megismerjük a kort, ahol nyüzsög a város, az éjszakai élet sem unalmas, a fiatalok viszont nem találják a helyüket ebben a háború utáni, új világban.

Egy egész kamaszkor
Én ebben a három napban egy egész kamaszkort láttam. A szülők, az iskola, a lányok, barátok, az egész érthetetlen világ megérteni akarását. Egy útkeresést tele kérdőjellel, olyan filozofikus gondolatokkal, amelyek némelyik felnőttnek egy egész életen át sem jutnak eszébe.
Sokan mondják, ez is olyan könyv, amit nem mindegy, mikor olvas az ember. Nem tudom, de letehetetlen könyv, az biztos. Ha most visszagondolok tizenéves koromra, én nem értettem volna belőle semmit. Biztosan tetszett volna laza, szókimondó stílusa, én is legszívesebben olyan semmivel nem törődő, időnként vicces kamasz akartam volna lenni, mint ő. Aki azt csinál amit, és oda megy, ahová akar, mert szabad. Annak a súlyát talán észre sem vettem volna, hogy mennyire egyedül van. Így, felnőttként olvasva fájdalmasan tisztán látszik, hogy az a fene nagy szabadság tulajdonképpen egy rozsdás kalitka. Egy kalitka, ahol hiába tehet meg szinte bármit az ember, mégsem fér el, forgolódik, nézelődik, próbálkozik, egyre csak  keresi a helyét, és mivel nem találja, beleun, belefárad az egészbe. Egy idő után már semmi és senki nem jó, nem érdekes, csak a megfoghatatlan elkeseredettség, céltalanság és magány van benne. Körülötte pedig értelmetlen, hasztalan zsongás.

Békés sziget
Hihetetlen, hogy ennek a kamasz fiúnak az égvilágon senkije nincs, akivel szót értene, akit szeretne. Nincsenek barátai, barátnői, mert mindenkinél bele tud kötni valamibe, egyedül kishúgánál talál lelki menedéket. Milyen abszurd! Amikor a kislány megkérdezi, hogy minek is örülne, mit is szeretne, nehezen tud válaszolni. Végül kiböki: egy zabmezőn (egy dalban félreértette a rozsmezőt) szaladgáló gyerekekre vigyázna, mint egyedüli felnőtt a közelben. Amelyik rossz irányba megy, megfogná, nincs kimondva, de talán azért, hogy jó felé irányítsa. Talán saját vágya is ez, hogy valaki megfogja és olyan utat mutasson neki, amit el tud fogadni, aminek van értelme. A zabhegyezés nem semmittevés, hanem hasztalan időtöltés. A végtelen zabmezőn nyugalom van, szabadság, boldog gyerekzsivaj, és ez a fogócska nem lenne hasztalan. Kivonná magát a környezetéből, mintha egy problémáktól mentes, békés szigetre kerülne. Ott végre jól érezné magát.
Nem véletlenül alapmű ez. Soha nem fogjuk megtudni, Salinger tulajdonképpen mit is akart megírni. Mindenki azt lát bele, amit akar - hiszen a gondolatnál szabadabb nincs.