A Huo-to parti csan-buddhista kolostor vezetőjének tanításait tartalmazza a Reggeli beszélgetések Lin-csi apát kolostorában című könyv. A példabeszédeket a mester tanítványa, a szintén szerzetes Su-La-Ce foglalta írásba, azt pedig Sári László fordította le a magyar olvasó számára.

A könyv 81 kis fejezetre tagolódik. Mindegyik egy-egy példabeszéde a mesternek, melyek eléggé egyértelműek ahhoz, hogy első olvasatra is könnyedén felfogja az ember, viszont érződik benne a keleti filozófia és a buddhizmus íze is, mely oly egzotikussá teszi ezt az egészet. Meg lehet kövezni, de sokkal inkább elolvasok egy ilyen történetet, mint Örkény egyperceseit. A művet Sári László tibetiről fordította le nekünk, viszont az eredeti kézirat kínai nyelvű. Nem szeretnék itt kitérni a műfordítás létjogosultságának kérdésére, és hogy mennyit tesz hozzá és mennyit vesz el a fordító egy könyvből. Viszont nem hunyhatok szemet a felett a tény felett, hogy a 49. és az 50. példabeszéd egy-két szót kivéve megegyezik. Többször újraolvastam az ominózus fejezeteket, de nem tudtam rájönni, hogy ad-e hozzá valamit az a két elejtett félmondat, mely Lin-csi apát mozdulatait jellemzi? Miért volt szükség ennek a néhány szónak a megváltoztatására? Biztosat csak az eredeti kéziratot olvasva tudnánk mondani, de nem feltételezem, hogy a fordító követte el a hibát. Érezni rajta, hogy nagy gonddal és odafigyeléssel készítette el ezt a fordítást. Hogy szívén viseli a művet. És annak ellenére, hogy a végszó, melyet a könyvhöz írt, számomra túl misztikus és hatásvadász volt (utoljára ilyet egy Leslie L. Lawrence műben olvastam), meg vagyok győződve róla, hogy mesteri munkát végzett. A 2 ugyanolyan fejezetet leszámítva 80 példabeszédet adtak közre, mely megegyezik Buddha életének éveivel. Gondolom ezen kívül is az értő szem számára vannak olyan jelképek és motívumok, amelyek számtalan jelentést hordozhatnak. Su-La-Ce bevezetését (a fordító érdeme-e?), olyan módon ültette át nyelvünkre, hogy habár stílusa jócskán eltér mesterétől, érződnek rajta annak tanításai, így a könyv kiváló nyitánya. Az utolsó példabeszéd pedig – melyben a mester elbúcsúzik a tanítványaitól – lezárja az elbeszéléseket, ezzel olyasmit cselekedve, mely egyetlen általam ismert magyar novellafüzérre sem jellemző. Ráadásul majd mindegyik példabeszéd olyan jellegű, mely további gondolkodásra ösztönzi az olvasót. Én legalábbis sokszor feltettem magamnak azt a kérdést, hogy hogyan is reflektál ez a saját életemre, min kéne, lehetne változtatnom a mindennapokban? Pedig, higgye el, kedves olvasó, a vallás és a misztikum nagyon távol áll tőlem. Mégis elérte, amit elért, és nem hiszem, hogy ezzel én vagyok így egyedül.
Néhány könyvvel – az én megfigyeléseim szerint - az történik az utóbbi időben, hogy olyannyira népszerűek lesznek, hogy sokan azért nem kezdik el őket olvasni. Mert ciki, hogy mindenki ezt olvassa: nem tagadom, én is így vagyok Coelho összes művével, Müller Péterrel, avagy a Trónok harcával. Nem vagyok hajlandó olyan könyvet olvasni, melynek a gondolatait nap mint nap láthatom a facebookon, vagy a kevésbé ötletes weblapokon. Éppen ezért, féltem megírni ezt a könyvajánlót. Azt hiszem, nem rejtettem véka alá, hogy nagyon megtalált a könyv, viszont azt is látom, hogy épp elég utalás és gondolat van benne úgy megfogalmazva, hogy mindenki számára érthető is legyen. Tökéletesen alkalmas lenne a „tömeggyártásra”, tömegolvasásra. Féltem ezt a könyvet. Féltem, hogy az úton-útfélen való idézgetés tönkre fogja tenni. Tudom, hogy illetlenség ilyet tenni – és ha lesz szerencsém Sári úrral egyszer az életben találkozni, akkor majd bocsánatot kérek érte személyesen – de azt kívánom, hogy ne nagy, hanem értő, elgondolkozó olvasótábora (és csodálója) legyen ennek a műnek.