A Kezdő diktátorok kézikönyve két komoly meglepetéssel szolgál. Pontosabban ugyanazzal a meglepetéssel szolgál kétszer. Először akkor döbben meg az ember, amikor ráébred arra, hogy a Typotex Kiadó könyvét olvassa. Ennyire lapos, fantáziátlan, szellemtelen, bárgyú könyvet nem várna az ember attól a kiadótól, amelyik egyébként a tudományos, vagy legalább az igényes gondolkodás egyik legfontosabb könyves műhelye Magyarországon.

Zavar az életrajzban

A másik meglepetés akkor éri az olvasót, amikor átfutja a szerzőről írottakat. „Mikal Hem az oslói egyetem filozófia szakán szerzett diplomát. Újságíróként és politikai kommentátorként dolgozott a Dagbladet és a Verdens Gang folyóiratoknál. Legfőképp a nemzetközi politika és a nemzetközi kapcsolatok foglalkoztatják. Utazásai során szinte az egész világot bejárta, többször látogatott el afrikai országokba, illetve a volt Szovjetunió területére. Gyermekkorában több évet töltött Zimbabwéban, Robert Mugabe diktátorsága alatt.”

Ezek alapján azt várnánk, hogy Hem komoly szakember, széleskörű, elmélyült tudással bír a diktatúrákról, s ezt majd most megosztja velünk, abban a szellemes formában, ahogyan azt a cím, illetve a fejezetcímek ígérik, és ahogyan ezt okkal várjuk el néhány rendkívül nagy tudású és jó tollú  professzor ismeretterjesztő könyvének elolvasása után.

Ám a könyv igazi csalódást jelent. Hem semmivel sem ad többet, mint amennyit egy ügyes gimnazista össze tud szedni a google segítségével. Vagy szerzőnk életrajza hamis, vagy az oslói egyetemen katasztrofális a filozófiaoktatás, esetleg a Dagbladet és a Verdens Gang folyóiratok képviselik az újságírói igénytelenség legalját, nem tudom, de az biztos, hogy szerzőnk könyvét csak akkor támasztják alá az életrajzi adatok, ha ilyesféléket gondolunk róluk.

Bizarr abszurditás

A Kezdő diktátorok kézikönyve alighanem a kortárs könyvkiadás egyik legszomorúbb jelenségének hullámlovasa, méltó párja Timur Vermes Nézd, ki van itt című gagyi-regényének, egy húron pendül… De talán jobb nem sorolni mi mindennel.

Mert persze, hogy lehet szórakoztató irodalmat írni. Nem kell minden borítóba belecsomagolni egy filozófust, hogy az élet értelméről meséljen nekünk. Van a könnyed műfajoknak is létjogosultsága, és vannak a ponyvának is zseniális mesterei. Az nem volna baj, ha Mikal Hem ezek közé tartozna, ha olyan könyvet írt volna a kezdő diktátoroknak, ami valóban könnyed felüdülést kínál az olvasónak. De Hem könyve ezt nem tudja. Pár szellemes fordulat, néhány többé-kevésbé közismert diktátori ostobaság, jelenti a szórakoztatást. No, meg a könnyednek tűnő stílus, ami a tartalom a tükrében inkább fájdalmasan erőltetett, mint üdítő.    

Persze lehet rossz könyvet is írni. Nagyon sokan írnak rossz könyvet. Minden másnap rám tukmál valaki egy szerzői szörnyszülöttet. De tudom, türelmesnek kell lennem ilyenkor. Hagyni kell, hadd írjon, akinek ehhez van kedve. A mennyiség bármikor minőségbe csaphat át. Amíg ugyanis meg nem jelent első kötete, addig senkiről nem lehet tudni, mekkora tehetséget hordoz homloka mögött.

De Hem könyve ebből a szempontból is rémületes. A szerző egyáltalán nem rossz író. Kimondottan olvasmányosan, gördülékenyen viszi előre szövegét. Adatgyűjtésben, az adatok válogatásában, csoportosításában is elfogadható munkát végzett. Történetei a helyükön vannak, a kifejtést illusztráló sztorik sokszor érdekesek, ha nem is mindig eredetiek. A könyv alapötlete ugyancsak tökéletes. Az a bizarr abszurditás, ahogyan a szerző feltételezi, olvasója szeretne diktátor lenni, s ezért tenni is hajlandó, csak éppen egy kézikönyv hiányzik a diktátorrá váláshoz, nos, ez remek fekete humor. Kibontható volna belőle egy nagyvonalú szatíra, egy ragyogó parabola, egy pompás kor-kritika. De nem bomlik ki belőle semmi, csak a Google mindent tudó keresőmotorja… 

Gondolat és a becsület

Két dolog hiányzik ebből a könyvből: a gondolat és a becsület. Az ötlet ugyanis nem gondolat, arra nem lehet építeni semmit, az ötlet önmagában semmire sem elég. Egy gondolathiányos poén akkor is értéktelen, ha sima mondatokban adják elő, ha szerkesztett környezetével a kidolgozottság látszatát kelti. Az ötlet, gondolat nélkül semmi.

És mivel ezt az igen egyszerű tényt nem hajlandó figyelembe venni sem szerző, sem kiadó, erős a gyanúm, hogy a gondolat hiánya az erkölcsi tartás hiányából következik. Eredeti gondolat nélkül ugyanis nem ír könyvet, sőt semmit nem csinál egy magára valamit adó alkotó. A tisztesség elemi minimuma az, hogy nem fárasztjuk embertársainkat lényegtelen fecsegéssel, tartalmatlan pózokkal, idétlen ürességgel. Becsületese ember nem ír könyvet, ha nincs miről, ha nem gondol semmit a világról, ha nem tud mást, csak visszabüfögni a mainstream meggyőződéseit: a dikatatúra rossz, a demokrácia jó.

És ez a becsület az, ami fájdalmasan hiányzik a könyvkiadás legújabb trendjéből. Léha ötletből farigcsálni kötetet, ez egyszerűen hazugság.