Szenzációs szövegnyomozás hozhat áttörést a keresztény múlt kutatásában: egy spanyol történész legújabb filológiai vizsgálata szerint a másolók évszázadok alatt szándékosan formálták át Josephus Flavius híres bejegyzését, hogy az közvetlen bizonyítékként szolgáljon Jézus feltámadására. Az alternatív latin, szír és arab kéziratok összevetése azonban egy sokkal izgalmasabb, tárgyilagosabb ókori valóságot tár fel, amely alapjaiban rajzolhatja újra a történeti Jézus-kutatást.

A nyelvek igazsága

A történettudomány és a teológia egyik legnagyobb, évszázadok óta húzódó vitájára tehet pontot egy friss spanyol kutatás. Jesús Fernández-Pedrera Correa történész a Kr. u. 93 és 94 körül keletkezett, A zsidók története című mű híres, Jézusról szóló részletét, az úgynevezett Testimonium Flavianumot vette górcső alá. A spanyol kutató lenyűgöző filológiai nyomozása rávilágít arra, miként alakíthatták át az évszázadok során a buzgó keresztény másolók Josephus Flavius zsidó történetíró eredetileg tárgyilagos szavait egyértelmű hittétellé.

Flavius szövegével a legnagyobb probléma, hogy nem áll rendelkezésünkre az első századi, eredeti kézirat. A ma ismert görög nyelvű változatok olyannyira kész tényként kezelik Jézus messiási státuszát és feltámadását, hogy a modern kutatók többsége régóta gyanakodott: a szöveg ismert formájában későbbi keresztény betoldás (interpoláció) lehet vagy szándékos hamisítás eredménye. Hiszen miért írt volna egy hithű zsidó történetíró úgy Jézusról, mint aki kétséget kizáróan a feltámadott Megváltó?

Jesús Fernández-Pedrera Correa módszertani újítása abban áll, hogy ahelyett, hogy a sokszorosan módosított görög törzsszöveget boncolgatta volna, a mű különböző nyelveken és kultúrákban fennmaradt, alternatív másolási vonalait vetette össze. A kutató a korai latin, a szír és az arab nyelvű fordításokat és idézeteket vizsgálta meg, amelyek gyakran függetlenek voltak a későbbi bizánci görög szöveghagyománytól.

Hit vagy állítás? 

A spanyol kutató összehasonlító elemzése lenyűgöző eredményt hozott. Megállapította, hogy az ókori és kora középkori fordítások egy sokkal óvatosabb, objektívebb ősszöveget mutatnak. Flavius eredetileg valószínűleg nem tényként, hanem a Jézust követő csoport állításaként rögzítette a keresztre feszítés utáni csodás eseményeket.

Állítását a különböző nyelvi változatok finom, ám annál jelentősebb eltérései bizonyítják. A klasszikus latin fordításokban a szöveg úgy fogalmaz, hogy Jézust a követői a Messiásnak hitték vagy vélték (credebatur). A szír változatok szerint a tanítványok őt tartották (existimabanatur) a Messiásnak. A legradikálisabb bizonyíték az arab verzió, amelyet a 10. századi egyháztörténész, Agapiosz őrzött meg. Ebben a szövegben Flavius csupán a „talán” szót használja Jézussal kapcsolatban: „talán ő volt a Messiás”.

A későbbi másolási folyamatok során azonban a keresztény írnokok szent meggyőződésből vagy teológiai buzgóságból ezt a közvetett, távolságtartó beszámolót – a nyelvi finomságok elhagyásával – határozott, közvetlen ténymegállapítássá alakították át a görög kódexekben.

A történeti Jézus

Hogy megértsük Fernández-Pedrera Correa munkájának súlyát, látnunk kell, hogy a modern történeti Jézus-kutatás évtizedek óta komoly forráshiánnyal küzd. A történészek élesen elválasztják egymástól a „hit Krisztusát” (akit az evangéliumok teológiai céllal mutatnak be) és a „történeti Jézust” (a hús-vér első századi zsidó prédikátort, akinek létezése talán tudományos módszerekkel is igazolható).

Mivel az Újszövetség belső keresztény forrásnak minősül, a tudomány számára a legértékesebbek a kortárs, nem-keresztény (pogány vagy zsidó) szerzők külső beszámolói. Ebből a szempontból Tacitus és Suetonius mellett Josephus Flavius Testimonium Flavianum-a a legkorábbi és legfontosabb dokumentum.

A kutatásban eddig két merev, egymással szembenálló tábor alakult ki. A hiperkritikus megközelítés szerint a Flavius-szöveg annyira át van itatva keresztény teológiával, hogy a teljes bekezdést későbbi, utólagos hamisításnak tekintik, így használhatatlan forrásként értékelik. Az apologetikus megközelítést pedig azok vallják, akik igyekeznek minden áron megvédeni a görög szöveg szinte teljes hitelességét, bizonyítékként használva azt a korai egyház dogmáihoz.

A spanyol történész felfedezése tökéletesen illeszkedik abba a modern, árnyaltabb tudományos fősodorba (amelynek úttörője korábban például John P. Meier vagy Shlomo Pines volt), amely az „arany középutat” keresi. Fernández-Pedrera Correa bizonyítja, hogy a szöveg magva (a kritikus részek nélkül) hiteles: Josephus Flavius valóban írt Jézusról, Jakabról és a keresztények korai csoportjáról.

Azzal, hogy a kutatás a nyelvi változatokon keresztül kiszűri a későbbi egyházi „szerkesztéseket”, végre megtisztítja a forrást. Ez a felfedezés megerősíti a történeti Jézus létezését igazoló külső bizonyítékokat, miközben pontos és tiszta képet ad arról, hogyan látta egy művelt, arisztokrata zsidó történetíró a korai keresztény mozgalmat: nem isteni csodaként, hanem egy figyelemre- és feljegyzésre méltó, de a kívülálló szám ára nem különösebben fontos jelenséget.