Augusztus 14-én lett volna százéves René Goscinny, a 20. század egyik legnagyobb hatású francia humoristája, képregényírója. A centenárium alkalmából Franciaországban egész éves megemlékezéssorozat indult: a hivatalos francia megemlékezési programban is szereplő évforduló középpontjában az a szerző áll, aki egy személyben formálta át a francia képregény nyelvét, és olyan figurákat teremtett, mint Asterix, a kis Nicolas és Iznogoud, miközben Lucky Luke történeteinek is meghatározó alkotója lett.

Goscinny 1926-ban született Párizsban, Lengyelországból elsodródott zsidó családban. Gyermekkorát Argentínában töltötte, Buenos Aires francia iskolájában tanult, majd a második világháború után New Yorkban próbált szerencsét. Ez a nemzetközi háttér későbbi művészetében is fontos szerepet játszott: humorára egyszerre hatott az európai szatíra és az amerikai, angolszász képregénykultúra. Pályájának egyik különlegessége éppen az volt, hogy különböző kulturális hagyományokat tudott egyetlen könnyed, mégis rendkívül pontos humorba összeolvasztani.

Asterix: a kisember diadala

1959-ben Albert Uderzóval együtt megalkotta Asterix-et, a gall falu apró termetű, ám annál furfangosabb hősét. Az ötlet egyszerűnek tűnt: a francia történelem egyik közismert toposzát – „őseink, a gallok” – kellett humoros formában újraértelmezni. A végeredmény azonban jóval több lett történelmi paródiánál. Asterix világa egyszerre figurázza ki a bürokráciát, a politikát, a nemzeti sztereotípiákat, a modern társadalom szokásait és az emberi gyarlóságot.

Goscinny azonban következetesen ódzkodott attól, hogy műveit túlságosan komolyan magyarázzák. Egyik legismertebb megjegyzése szerint az emberek azért nevetnek Asterixen, mert vicces dolgokat csinál – ő pedig nem akart ennél nagyobb filozófiát tulajdonítani a sorozatnak. A kritikusok persze nem hagyták ennyiben: Asterixben a hatalommal szembeszegülő kisember, a birodalmi uralom paródiája és a modern társadalom kritikája is felfedezhető.

Éppen ez Goscinny egyik nagy teljesítménye: úgy tudott társadalmi tapasztalatokat megfogalmazni, hogy közben nem változtatta politikai pamfletté a képregényt.

Asterix mára globális kulturális jelenség. A sorozatot több mint száz nyelvre és nyelvjárásra fordították le, és a világ egyik legolvasottabb képregényművévé vált.

A kis Nicolas és a gyermeki világ felfedezése

Legalább ilyen fontos Goscinny másik nagy alkotása, A kis Nicolas, amelyet Jean-Jacques Sempé rajzaival együtt hozott létre. A figura első változata még képregényként jelent meg 1955-ben, de a két alkotó hamarosan megtalálta azt a formát, amely világhírűvé tette: Goscinny prózai történeteit Sempé finom, ironikus rajzai kísérték.

Az első, immár klasszikus formájú Nicolas-történet 1959. március 29-én jelent meg. Még ugyanabban az évben bekerült a Pilote első számába is, Asterix mellé. A könyvsorozat első öt kötete 1960 és 1964 között látott napvilágot.

A kis Nicolas sikere talán még jobban megmutatja Goscinny írói tehetségét. A gyermek hangján elmondott történetekben a felnőttek világa egyszerre válik mulatságossá és furcsává. Nicolas nem érti a felnőttek logikáját, és éppen ezért látja meg annak abszurditását.

Goscinny itt nem egyszerűen gyermekeknek írt. A gyermeki nézőpont segítségével a felnőtt társadalomról fogalmazott meg szerethető kritikát.

Lucky Luke, Iznogoud és a Pilote forradalma

Goscinny életműve azonban jóval nagyobb Asterixnél és Nicolas-nál. Morris-szal együtt évtizedeken át dolgozott a Lucky Luke történetein, Jean Tabaryval pedig létrehozta Iznogoud figuráját, a hatalom megszállott nagyvezírt, aki mindennél jobban szeretne „kalifa lenni a kalifa helyett”. Az Iznogoud-sorozat első történetei 1962-ben jelentek meg, 1966-ban pedig az első önálló album is napvilágot látott.

Különösen fontos azonban Goscinny szerkesztői tevékenysége. A Pilote élén nem egyszerűen képregényeket közölt: új generáció számára teremtett alkotói és olvasói közeget. A lap körül olyan szerzők és rajzolók dolgoztak, akik később alapvetően alakították át az európai képregényt. Goscinny egyik történelmi érdeme, hogy hozzájárult ahhoz: a képregény ne kizárólag gyermekeknek szánt szórakoztató műfaj legyen, hanem önálló művészeti formaként, a francia kulturális élet komolyan vehető részeként jelenjen meg.

Nem véletlen, hogy Goscinny munkásságát a francia kulturális intézmények ma a képregény történetének meghatározó teljesítményeként kezelik. A centenáriumi megemlékezések is azt hangsúlyozzák, hogy Asterix, Lucky Luke, Iznogoud és A kis Nicolas együtt egy egész kulturális korszakot határoztak meg.

„A szavak vallása”

Albert Uderzo visszaemlékezése szerint Goscinny számára a szavak szinte vallási jelentőségűek voltak. Perfekcionista forgatókönyvíróként egészen részletesen kidolgozta a történeteket, a poénok ritmusát és a szereplők megszólalásait. Uderzo csak ezután kezdte el a rajzolást. A rajzoló szerint Goscinny már munka közben is képes volt hangosan megnevettetni őt.

Ez a „szavak vallása” magyarázza azt is, miért olyan nehéz Goscinnyt fordítani. Humorának jelentős része nyelvi játék, kulturális utalás, névparódia és történelmi asszociáció. Mégis rendkívüli nemzetközi pályát futott be. Az Asterix angol fordításának története például azt mutatja, hogy a kezdeti félelmek ellenére a sorozat humorának jelentős része átültethető más kultúrákba – jóllehet a szójátékok és kulturális poénok fordítása komoly alkotói feladat.

A hitvallás: nevetni, nem magyarázni

Goscinny művészi ereje az egyszerűségben rejlett. Nem akarta megmondani az olvasónak, mit kell gondolnia. A nevetést fontosabbnak tartotta a tanulságnál.Ugyanakkor érdemes látni, hogy a jó humor mindig felismerhetővé tesz valamit. Goscinny azért tud nemzedékeken át hatni, mert nem valamely konkrét politikai állásponthoz kötötte a humort, hanem az emberi gyarlóságot tette nevetségessé. A hatalmasok éppúgy nevetségessé válhatnak nála, mint a kicsik; a bürokrata, a harcos, az értelmiségi, a kereskedő vagy a gyermek egyaránt belekeveredhet az abszurd helyzetekbe. Asterixben ma is felismerjük az identitás természetét, Iznogoudban a hatalomvágy abszurditását, Lucky Luke-ban a western mítoszának paródiáját, Nicolas-ban pedig szülő-gyermek kapcsolat sok mulatságos pillanatát.

René Goscinny mindössze 51 éves volt, amikor 1977. november 5-én meghalt. Rövid életében azonban olyan életművet hozott létre, amelynek szereplői túlélték alkotójukat, sőt sajátos módon önálló életet kezdtek. Asterix és társai ma már nem egyszerűen képregényfigurák: a modern európai kultúra közös szereplői.

A centenárium ezért nem pusztán egy nagy képregényíró születésnapja. Inkább alkalom arra, hogy újra felfedezzük: a humor nem feltétlenül könnyű műfaj. Néha éppen a nevetés képes a legpontosabban megmutatni, milyen furcsa, esendő és ellentmondásos teremtmény az ember.

Goscinny ezt tudta. És talán ezért lehet száz évvel a születése után is nevetni rajta, vele és – ami még fontosabb – önmagunkon.