Nemrégiben adtunk hírt arról, hogy a Corvina Kiadó gondozásában megjelent a Plutarkhosz – Válogatott esszék és dialógusok című kötet. Hazánkban az ókori szerzőt leginkább Párhuzamos életrajzok című gyűjteményéről ismeri az olvasó. Plutarkhosz immár kilép a legtöbb ember szemében „egykötetes szerző” skatulyából, hiszen a mostani kiadvány igen fontos kultúrtörténeti művekkel gazdagíthatja az olvasók könyvtárát. Több írás esetben is az első magyar nyelvű kiadást nyújtják át a fordítók, törlesztve így a magyar klasszika-filológia nagy adósságát. A Magvető könyvesboltban június 17-én olyan könyvbemutató keretében ismerhetnek meg az érdeklődők, ahol Böröczki Tamás vezetésével a könyv létrejöttében oroszlánrészt vállaló Kulin Veronika, Miller Olivér és Bolonyai Gábor olvastak fel egy-egy jellemző részletet a válogatáskötet néhány darabjából. Az esemény végén készséggel beszéltek lapunknak a kötet keletkezési körülményeiről és a benne foglalt művek érdekességeiről. 

Kulin Veronika, a Pécsi Tudományegyetem klasszika-filológiai tanszékének adjunktusa elsőként a kötet kialakulásáról szólt. Ő volt az, aki ellenőrizte Ritoók Zsigmond fordításait (Hogyan kell az ifjúnak költeményeket olvasni?, Hérodotosz rosszindulatáról), a fordítást az eredetivel összevetette, hozzá jegyzeteket és bevezetőt írt. 

– Mikorra datálhatók a kötetben szereplő fordítások? – faggattuk Kulin Veronikát.

– Ritoók Zsigmond professzor úr fordításai a Covid- járvány alatt készültek. Azzal keresett meg, hogy a Hérodotoszról szóló szöveget nézzem át, vessem össze az eredetivel, mivel emlékezett arra, hogy én foglalkoztam Hérodotosszal. Mikor a kérését teljesítettem, jött a következő fordítás. Az, hogy ezekből a szövegekből egy kötet lett, már Bolonyai Gábor érdeme. 

– A kötet felvezetésében nagyon tetszett, hogy minden jelenlévő munkatárs egy számára jellemző részlettel keltette fel a figyelmet a könyv iránt, úgy, ahogy a görög agorán az árusok a portékájukra. 

– Ön a Hérodotosz rosszindulatáról című műből idézett. A választott részlet vonatkozhat-e a manapság gyakran emlegetett áldozathibáztatás problémakörére? 

– Nem gondolom. Már csak azért sem, mert Hérodotosz ezen a helyen épp mások véleményét idézi. Plutarkhosz úgy állítja be, mintha ez („nem rabolták volna el őket, ha ők maguk nem akarták volna”) Hérodotosz véleménye lenne. Nem biztos, hogy azért, mert félreértette volna. Plutarkhosz kritizál, és olyan megállapításokat is tesz, amik nem helytállóak. Nehéz megállapítani, hogy mennyi ebben a retorika, és mennyi nem az. Arról van szó, hogy Hérodotosz egy adott eseményt több oldalról igyekszik láttatni.  Egy nőrablás-történetet lehet úgy is elmondani, hogy „elrabolták szegény szerencsétlent”, de onnan is, hogy „nem volt ellene kifogása”. 

– Hérodotosz történetíró volt, az utókor az irodalomba sorolja művét. Maga Plutarkhosz hogyan látta az irodalom funkcióját?

– Az „irodalom” szónak nincs megfelelője az ógörögben. Az ókori történetírás szépírás, a modern történettudomány pedig a XIX. században formálódott ki. Azokhoz a szövegekhez, amiket mi irodalomnak nevezünk, Plutarkhosz alapvetően erkölcsfilozófusként közelített. Mindkét műben, amellyel én foglalkoztam, arra ad eszközöket az olvasónak, hogy kivédje azokat a lehetséges rossz erkölcsi hatásokat, amik egy irodalmi mű olvasása közben érhetik. Az irodalmat alapvetően morális és pedagógiai szempontból közelíti meg. Hérodotosz szempontja egészen más. Abban az értelemben „modern”, hogy egy-egy eseménynek sok olvasatát közvetíti, egymás mellett több narratívát idézve meg. Nem is tehet mást: mivel ki akarja deríteni, mi történt, sokakat meghallgat, amiből sok változat bontakozik ki, de a legritkább esetben foglal állást. Zavarbaejtően színes képet ad arról, amiről beszél. 

– A modern recepcióesztétika foglalkozik is a művek ilyen sokféle értelmezhetőségével. Ilyen értelemben Hérodotoszt vizsgálva Plutarkhosz egy mai szemmel is izgalmas szerzőre irányítja a figyelmünket. 

– Igen, ugyanakkor Plutarkhoszt éppenséggel zavarja ez. Ő szeretne egy világos állásfoglalást, főleg erkölcsi szempontból.