A Tibeti Szakja Kolostor titkai
Az 1073-ban alapított Tibeti Szakja Kolostor számos csodáinak egyike a világ egyik legrégebbi, mintegy 84 ezer ősi kötetből és kéziratból álló gyűjteménye, melynek anyaga a kolostor zártságának következtében évszázadokon át elérhetetlen volt a nemzetközi tudósvilág számára.
A közelmúltban azonban egy másfél évtizedes digitalizálás véget vetett az „elérhetetlenségnek,” és a szakja digitális könyvtár megnyitásával közkinccsé tette e felbecsülhetetlen értékű forrásokat.
Digitálás Dharma
Pontosabban e források kisebb hányadát, hiszen e hatalmas munka évtizedeket vesz igénybe. A szöveges emlékek digitalizálása 2011-ben kezdődött, de az elképesztő mennyiség miatt 2022-ig tartott, mire minden egyes iratot nyilvántartásba vettek. Mostanáig az állománynak 20%-a vált elérhetővé digitális formában, eredeti tibeti nyelven, ám a munka folytatódik, így előbb-utóbb e varázslatos gyűjtemény minden darabja böngészhető lesz.
A páratlan gyűjtemény publikussá tétele nagyban köszönhető Khenchen Appey Rinpoche-nak, (1927-2010) aki 2001-ben létrehozta a Nemzetközi Buddhista Akadémiát és aki több írásában hangsúlyozta a gyűjtés és közzététel fontosságát, annak érdekében, hogy az autentikus és teljes Dharma szövegek, a buddhizmus legfőbb forrásai átöröklődhessenek a következő generációkra.
Érintetlen kincsek
A Sakya kolostor a Sakyapa, azaz a tibeti buddhizmus egyik legnagyobb iskolájának központja. A kolostor a 13. század folyamán vált Tibet kulturális és politikai központjává. A kolostor egyik legfőbb ékessége a könyvtár, de e mellett számos más, felbecsülhetetlen értékű kincs rejtőzik e falak mögött. Itt találhatók például Tibet legrégebbi műtárgyai, közel 1100 porcelán a Yuan-dinasztiától kezdve a 14- ig századig, valamint 3000, vallási, történelmi és kulturális témákat – köztük a kolostor alapítását – ábrázoló falfestmény. A legértékesebb az a 66 méter hosszú falfestmény, mely Gautama Buddha életét mutatja be.
(Ezek a kincsek csodával határosan módon maradtak fenn a kínai megszállás, illetve az 1959. márciusi lhasszai felkelést követően, melynek során a kolostor nagy része elpusztult, a szerzetesek zöme pedig távozni kényszerült.)
Mindenesetre a „csodának” és a szerzetesek körültekintésének köszönhetően (akik évszázadokra lezárták a bejáratot) minden egyes tekercs érintetlenül maradt fenn az utókornak.
Pálmalevélkönyvtár és óriáskötet
A könyvtár gyűjteményének nagy részét a buddhista szentírások teszik ki, de a szent iratok mellett számos profán szöveget is őriznek a kolostor falai között: irodalmi, történelmi, filozófiai, csillagászati, matematikai, művészeti műveket és archaikus mezőgazdasági iratokat.
A könyvtár legnagyobb értékei közé tartoznak a pálmalevél kéziratok, melyek túlélték az évszázadokat, de itt található a világ legnehezebb, mintegy 500 kg-ot nyomó, szentírása is.
A központi terem körülbelül 60 méter hosszú és 10 méter magas, a kézzel írott tekercsek, a három méter mély fa polcokon kerültek elhelyezésre. A legidősebb tekercs több mint 1000 éves. Tibeti, mongol és szanszkrit nyelven íródtak – sokszor arany betűkkel és gyönyörű rajzokkal illusztrálva.
A tekercseket részben selyemkendőkbe csomagolták, ezáltal védve őket a 4280 méteres magasságból adódó hidegtől.
Egy, különös értékes könyv azonban még nagyobb védelmet élvezett az idők során: a Buddha tanításait, valamint életének feljegyzéseit tartalmazó kötet, melyet egy üvegvitrin biztonságában helyeztek el. A könyv lenyűgöző méretekkel rendelkezik: két méter hosszú, egy méter széles és nyolcvan centiméter vastag. Oldalait nagyjából nyolc ember tudja megfordítani, de ugyanennyi szükséges a könyv hordozásához is. Körülbelül 700 éves. Minden oldala kézzel írott, arany betűkkel.
Forrás: https://mymodernmet.com/sakya-monastery-library/
Egypercesek
Kalapács alá kerül Párizsban Napóleon személyes törvénykönyve
Ismét magára borította a harag-vödröt az angol írónő
Nagy Koppány Zsolt és Tompa Gábor veheti át az elismerést