A mára kulturális ikonná vált hét főbűn evolúciós eredetét és kulturális lenyomatait vizsgálja Mirkó Erika etológus kötete, mely az emberi gonoszság működési elveit teljesen új nézőpontokból világítja meg. Az izgalmas időutazásra hívó kötetből egyebek mellett kiderül, hogyan születtek e fogalmak, és hogy e halálos vétségek megítélése miként változott az idők során.

Dr. Mirkó Erika kiemelt szakterülete a viselkedéstudományokon belül az etológia és evolúciós pszichológia, valamint a kognitív vallástudományok. Magyarországon e tárgykörből elsőként indított egyetemi kurzust a Debreceni – Egyetemen.

Kép forrása

– A könyvet azzal a megállapítással kezdi, hogy összevetve a történelmi múlt és a jelen eseményeit, mintha az emberi természet alig változott volna az idők során. Mondhatjuk, hogy ez a felismerés késztette arra, hogy az emberi gonoszság mibenlétét tüzetes vizsgálatok alá vesse? 

– A bevezető sort egyfajta Heuréka jellegű figyelemfelkeltő megállapításnak szántam. Nem ez késztetett a könyv megírására. Inkább az a felismerés motivált, hogy az emberek túlnyomó többségének nem adódik alkalma arra, hogy a viselkedéstudományokkal, önmaga cselekvéseinek és vágyainak valós és nem ideológiai alapokon nyugvó megértésével behatóbban foglalkozzon, s megértse az emberi természet mélystruktúráját és mozgatórugóit. Az evolúciós pszichológia pontosan ezekre helyezi a hangsúlyt, vagyis ha el szeretnénk igazodni a különböző irányzatok tanításai, meggyőződési között, azt kell megvizsgálnunk, hogy azok összhangban állnak- e azokkal a pszichológiai mechanizmusokkal, melyek történelmi korszaktól és földrajzi fekvéstől függetlenül irányítják az emberi cselekvést.

– A kötet újszerűsége, hogy a gonoszságot (azaz a hét főbűnt) a különböző tudományterületek – a természettudományok, evolúció, etológia, valamint pszichológia, filozófia, szociológia – szempontrendszere alapján vizsgálja, illetve veti össze e fogalmakat.

– Minden olyan fejezet, mely a bűnöket taglalja, azok evolúciós eredetéről is szól. Fontos látni, hogy az emberi faj nem egyfajta varázsütésre jelent meg a Földön, ahogyan azt egyes vallástudósok tartják, hanem hosszas fejlődés eredményeképpen. Ezt nem csupán genetikai vizsgálatok támasztják alá, hanem többek között az összehasonlító pszichológiával foglalkozó szakemberek kutatási eredményei is. Fontosnak tartottam ezért, hogy olyan, állatokra jellemző viselkedésmintákat is megismertessek az olvasókkal, melyek főbb motívumai az emberi viselkedésben is jelen vannak. Természetesen humánspecifikus jelleggel. Tanulságos ugyanakkor azt is megnézni, hogy a természeti népek, melyek közül alig több mint 100 törzs maradt fenn és ápolja ősi hagyományait, hogyan tekintettek az emberi természet azon hét aspektusára, melyet Nagy Szent Gergely pápa halálos vétekként aposztrofált. Ez azért is lényeges, mert az emberiség hajnalán a normarendszer nem vallási ideológiák mentén alakult ki, hanem azon ősi bölcsesség irányvonalai alapján, melyet az emberek generációk sokaságán át megfigyeltek és nemzedékről nemzedékre tovább örökítettek. Ugyanez mondható el az ókori görögök és rómaiak szabályrendszereiről is azzal a lényeges különbséggel, hogy míg az ősközösségi társadalmak embere napi szinten találkozott az általa lakott falu tagjaival, így minden különösebb nehézség nélkül észrevette az esetleges szabályszegéseket, s kollektíve fel is lépett a normaszegők ellen, az ókor összetett társadalmi rendszerében más jellegű szabályozásokra volt szükség. Ezeket ismertetem az oda vonatkozó fejezetekben. Fontos kiemelni ugyanakkor azt is, hogy az emberiség történelmének túlnyomó részében nem az individumok személyes, egyéni jólétén volt a hangsúly, mint napjaink individualista társadalmában, hanem a közösség hosszútávú érdekein és túlélési potenciálján, s ezen motívum a normarendszerben is gyakran visszaköszönt. A középkorban mindez annyiban változott, hogy a társadalom tagjaitól elvárt viselkedés szigorú vallási előírások felügyelete alá került, mely még az ókorhoz képest is sokkal kevésbé vette figyelembe az emberek természetes biológiai mozgatórugóit. Lásd például az étel vagy a szexuális együttlét élvezetének tilalmát, vagy a harag természetellenes érzésnek való nyilvánítását. Nem csoda, hogy a reneszánsz vagy a felvilágosodás eszméi szembefordultak az egyház tanításaival, s a reformáció is markáns változások elindítója lett. A folyamat végigkísérte az újkor időszakát és elvezetett korunk erőteljesen individualista gondolkodásmódjához, mely a másik végletnek tekinthető. 

– Egy-egy bűn társadalmi megítélése tehát koronként és társadalmanként igen jelentős mértékben változott.

– Ahogyan a fentiekben már utaltam rá, az emberiség történelmének túlnyomó részében a túlélésért való küzdelemé volt a főszerep. Az életben maradáshoz azonban erőforrásokra van szükség, s azokat nem adják ingyen. Meg kell hódítani a már mások által lakott területeket, javaikat pedig el kell orozni. Ez nem történhetett volna meg akkor, ha az általunk ismert legendás hadvezérek és katonáik empátiával fordultak volna a rivális törzsek vagy birodalmak felé. Minél nagyobb kiaknázható területet birtokol ugyanis egy adott népcsoport, annál inkább munkál benne a nemzeti büszkeség, a felsőbbrendűség érzése másokkal szemben. Ezt az attitűdöt nevezzük etnocentrikus szindrómának. 

– Meglepő párhuzamokra mutat rá az embernél és az állatvilágban kimutatható agresszivitás (harag) esetében. Mi az, ami kifejezetten emberi faj specifikus a haragban? 

– Ahhoz, hogy pontosan átérezzük azt, amit egy adott állatfaj adott egyede érez, egyszerűen nincsenek mérőműszerek. Más szavakkal: lehetetlen pontosan rekonstruálni egy állat lelkivilágát annak hangulati vagy érzelmi szintjén. Ami a harag emberi specifikumát illeti, leginkább az önuralmat kellene kiemelni. Idomított állatoknál, különösen a kutyáknál figyelhető még meg hasonló pszichés mechanizmus, de az emberi elme és psziché komplexitása és a környezeti feltételek általi meghatározottsága kiemelten lényeges.

– A bűnöket „kísérő” lelkiismeretfurdalás, gondolom kifejezetten az emberre jellemző. Vagy találunk hasonlót az állatfajoknál is?

– Kutyáknál figyelhető még meg esetenként olyan jellegű testbeszéd, mely arra utal, hogy szabályszegő magatartást követően „szégyellik magukat”, de ahogy említettem, nem szabad az emberi pszichével sebészi precizitás szintjén azonosítani az állatok belső állapotát. A hangsúly mindig a főbb motívumokon és az evolúciós kontinuitáson van, ami a kutatási eredmények fényében azonban vitathatatlan.