Magyar kódexet bemutató sorozatunkban ezúttal az Ehrenfeld-, más néven Jókai-kódexről mesélünk olvasóinknak. Ez a könyv arról híres, hogy ez a legrégibb magyar nyelvű, kézzel írott könyv, mégpedig a 14. századból fennmaradt magyar nyelvemlék.

kép forrása

Assisi Szent Ferenc legendája

Írásunk forrásának továbbra is a két hasznos virtuális termőtalajt, a Wikipédiát és az Országos Széchenyi Könyvtár Nyelvemlékek című honlapját tudhatjuk. A kódexnek egy másik elnevezése az Ehrenfeld-kódex, mivel azt Ehrenfeld Adolf bécsi jogtanácsos, még diákévei alatt, a 19. század közepén fedezte fel, mint rendkívüli értékkel bíró könyvet, de persze a Jókai név a kedvesebb számunkra, melyet 1925-ben kapott e nemes kötet. De ne rohanjunk ennyire előre, nézzük a históriát az elejéről!

A Jókai-kódex eredetijének születését 1370-ra teszik a tudósok, amikor (vagy akörüli időben) latinról magyarra fordították, illetve 1440 táján egy újabb másolat keletkezett, mely változat a ma ismert könyv. A kódexben Assisi Szent Ferenc legendáját olvashatjuk, és bár a kutatók megállapították, hogy hiányosan, abban még így is nagyszámú tételrész található, szám szerint 81 levél, ami 162 lapon tárul az olvasó elé. Érdekesség, hogy a kötet borítása önmagában is különleges, melyről ezt olvashatjuk a netlexikonban: „A kódex két, körülbelül 8 mm vastagságú deszkatábláját nagyon színehagyott zöld szarvas- vagy őzbőr boríték fedi, mely eredetileg kobaltkék színű volt. Elöl egy nagyon kopott aranyozású vörösréz-, hátul pedig sárgarézkapocs van három-három sárgaréz szögecskével a táblához erősítve.” Ezen a borító látható az első névadó, Ehrenfeld Adolf neve és az évszám: 1851, ami vagy a felfedezés évszáma, vagy pedig egy későbbi esztendőt jelző számsor, amikor a jó Adolf valamilyen oknál fogva úgy gondolta, hogy nevének jelzésével ad nyomatékot tudományos felfedezésének. 

kép forrása

Nemzeti gyűjtés a műkincsért

Akár, hogy is, a kódex 1852-ben már Pestre került, ahol Toldy Ferenc irodalmár, a Magyar Tudományos Akadémia titkára lelkesedésében kétszer is lemásoltatta a könyvet. Toldy 1862-ben és 1868-ban is írt irodalomtörténeti munkáiban a kódexről, melyet akkor még Ehrenfeld-ről nevezett el, de 1862 azért is fontos évszám, mert ez évben került vissza a névadóhoz Bécsbe a kötet. Az MTA a másolatok birtokában 1878-ban Volf György MTA tagnak azt a feladatot adta, hogy vesse össze a másolatokat. Ekkor újra megerősítést kapott az Ehrenfeld-kódex elnevezés. 

A bécsi tulajdonos halála után az örökösök komoly összegért kínálták fel az Országos Széchényi Könyvtárnak a kódexet, „de a vétel a kívánt ár magassága miatt több mint két évtizedig nem történhetett meg.” A huncut osztrákok 1925 februárjában a londoni könyvpiacon 1000 angol font kikiáltási áron árverésre bocsátották a kódexet. A kalandos fejezet ekkor emelkedett igazi magasságokba, s ahogy olvasható: „Idehaza a nemzeti kincs megmentésére mozgalom indult, s végül is a magyar nemzetgyűlés elhatározta, hogy megszerzi a nagybecsű nyelvi emléket, és utasította a kormányt a költségek fedezéséről való gondoskodásra. Ugyanekkor a bécsi magyarság is kivette részét a vételár előteremtéséből, és annak egy részét a maga körében gyűjtötte össze. Végül 1450 angol fontért került a kódex a magyar nemzet tulajdonába.”

kép forrása

Így lett Jókai az Ehrenfeld-kódex 

Most érünk a kódex második, szebbik neve adásának epizódjához. A sikeres londoni vásárlást követően Scitovszky Béla, a magyar nemzetgyűlés elnöke 1925. április 2-án, Jókai Mór születésének századik évfordulója emlékére Jókai-kódex néven, „örök nemzeti letétként”, személyesen helyezte el a nagy áron megszerzett nyelvtörténeti kincset a Magyar Nemzeti Múzeum Országos Széchényi Könyvtárának kézirattárában. A könyv tartalmáról szólva az OSZK Nyelvemlékek című honlapja ad információt, ahol Kertész Balázs tanulmánycikkéból a következők derülnek ki. „Tartalma alapján a fordítást és a Jókai-kódexben fennmaradt másolatot egyaránt ferences munkának tekinthetjük. Emlékünk önálló, anyanyelvű olvasmány, azonban azt a kérdést, hogy milyen közönség számára készült a fordítás, majd évtizedekkel később a másolat, nem sikerült megnyugtatóan tisztázni. A kutatók egy része mindkét esetben klarisszákra gondol, ugyanakkor az is elképzelhető, hogy latinul gyengén tudó ferences szerzetesek jelentették a célközönséget. Mások úgy látják, hogy a Jókai-kódexet az obszerváns ferencesek lelki gondozása alá került budai beginák számára másolták a budavári obszerváns kolostorban. Olyan nézet is felmerült, mely szerint a fordítás eredetileg a Boszniában térítő obszerváns ferencesek számára készült.” A tudós írásában rámutat, hogy a Jókai-kódex számos erénye mellett azért is fontos, mivel „szókincse számos kihalt szót őriz, ezeknek egy része más nyelvemlékeinkben sem található meg.”