Régi, magyar kódexeket bemutató sorozatunkban ezúttal a Debreceni kódexről mesélünk olvasóinknak. A legendás kötet a mohácsi vész előtt hét évvel készült, így mondhatjuk, hogy még abban az időszakban (annak is a legutolsó „percében”), amikor Magyarország egy virágzó reneszánsz állam volt, s ezt, mint olyat, magán is viseli ez a kódex.

Debreceni kódex 1519 

kép forrása

Gyönyörű másolat

Az Argumentum Kiadó a Magyar Nyelvtudományi Társasággal karöltve 1997-ben adta ki a híres Debreceni kódex hasonmás, betűhű átiratát, ma úgy mondanánk, hogy a reprint változatát. A 17 évvel ezelőtti kiadás is jól mutatja ennek a kódexnek a jelentőségét, melynek eredetijét a névadó debreceni Református Kollégium Könyvtárában őrzik, s amelyről többek között ezt írták a 97-es kiadás kapcsán: „A kézirat a leggazdagabb középkori magyar legendárium egy terjedelmes részletét, Kempis Tamástól és Szent Bonaventurától származó elmélkedéseket és több tanulságos példázatot tartalmaz.” A múlt század vége felé a széles közönség számára is elérhetővé tett Debreceni kódex reprinthez bevezető tanulmány, a kódex külső leírása, történetének részletes bemutatása is megtalálható, miként a tartalomról, a forrásokról, a helyesírásról és a hangjelölésről szóló tudnivalók is belekerültek. Fontos adat e tekintetben, hogy ezt a munkát az ELTE Bölcsésztudományi Kara Magyar Nyelvtörténeti és Nyelvjárástani Tanszéke készítette. Természetesen megnéztem, hogy 17 év távlatából milyen eséllyel van fent a kötet az antikvár internetes oldalakon, de hogy egyik szavamat a másikba öltsem: esélytelen. Igaz, a remény hal meg utoljára alapon elő lehet jegyezni, ami tudjuk, hogy a szerencsejátékok nyerési rátáihoz hasonlóan igen csekély sikerrel kecsegtet.

Caravaggio: Szent Katalin 

kép forrása

Katalin+1209

Mada Edit, aki maga is részt vett a fent említett reprint változat összeállításában, megalkotásában az Országos Széchenyi Könyvtár Nyelvemlékek nevű internetes felületén röviden összefoglalta a kódex históriáját. Itt olvasható, hogy mivel a kötetben Szent Bonaventurát és Temesváris Pelbártot atyáiknak nevezik a másolók, így feltételezhető a ferences rendi eredet. Ehhez teszi hozzá: „A kódexet az óbudai klarissza kolostorhoz köti két olyan másoló kéz, mely más óbudai kódexeken is dolgozott, és olyan szövegek, melyek az óbudaiakkal azonosak vagy közeli rokonságban vannak velük.” Az eredeti kódex születésének évszámát egy egyszerű összeadással oldották meg a tudósok. A könyvben található többek mellett Alexandriai Szent Katalin legendája, aki 310-ben szenvedett vértanúságot, ami 1209 esztendővel a Debreceni kódex elkészülte előtt volt, tehát 310 + 1209 = 1519 a megfejtés. Az apácáknak írt kódex felépítése szerint két részből álló, az első részben egy gazdag legendáriumgyűjtemény olvasható, a másodikban pedig a már említett elmélkedések és példázatok találhatók. Érdekesség, hogy az első rész legendáriumgyűjteménye 48 ünnep mentén halad előre Szent Andrástól egésze Gyümölcsoltó Boldogasszonyig. A legendák leírásához prédikáció is tartozik, melyekről úgy tartják a tudósóok, hogy azok Temesvári Pelbárthoz köthetők. Az elmélkedések, példázatok rész sajátossága, hogy az abban található Szent Bonaventura és Pseudo-Bonaventura, valamint Kempis Tamás írások több más kódexben is feltűnnek, lévén, a korszak kedvelt üzenetei voltak a hívők és a szerzetesek számára. 

Az őrzőhelynek számító Tiszántúli Református Egyházkerületi és Kollégiumi Könyvtár, Debrecen 

kép forrása

Kölcsey kalózmásolata 

A kódex szép magyar históriájának kronológiájáról Madas Edit azt írja, hogy a kötet sorsáról a 17. század elejéig keveset lehet tudni, de ezután nyoma van annak, hogy a kódexet Erdélyben használták, majd 1753-ben került mostani, debreceni helyére, ahonnan a nevét is kapta. Erről az időszakról így fogalmaz a tudós: „Debrecenbe, ahol büszkén jegyezte be az előtábla belső oldalára fiatal könyvtárosként Sinai Miklós: Becses régiségű emlék, melyet a királyi könyvtárak is megirigyelhetnének tőlünk... Hasonlót Molnár Albert és Bél Mátyás sem láttak... A kódexet 1781-ben Weszprémi István ismertette, de ezt követően a debreceni főiskola tanárai hosszú ideig nem engedélyezték a hozzáférést.” Később megjegyzi, hogy Kölcsey Ferenc az „embargó” ellenére titokban másolatokat készített a könyvből Kazinczy számára, de végül anyagi okok miatt nem sikerült ezzel a „kalóz módszerrel” kiadni. 

A fordulat 1835-ben következett be, akkor az akadémia minden akadály nélkül lemásolhatta a kódexet, mi több Toldy Ferenc irodalomtörténész kölcsönkapta a könyvet, s ennek révén 1858-ban egy részét ki is adta, amiért cserébe az eredetit be is köttette.