Ősi könyvtárakat bemutató sorozatunk ezúttal, maradva az öreg kontinensen a holland zutpheni katedrális libráriumába kalauzoljuk el olvasóinkat. És mint ahogy már korábban is írtuk ilyesmiről, úgy ezúttal már talán nem lesz nagy meglepetés, hogy ebben a könyvtárban is leláncolták a könyveket, mely módozatnak természetesen a kikölcsönözhetetlenség, avagy biztonság volt a célja.

kép forrása

Az öt ősi könyvtár egyike

Zutphen az IJssel és Berkel folyók összefolyásánál épült holland település, mostanság közel 50 ezer lakossal, mely városról a 900-as évről feljegyezték, hogy a normannok feldúlták, aztán a 11. században még királyi lakhely is volt, s innen ívelt inkább felfelé a település története. A város legfontosabb középkori epizódja az 1586-ban itt lejátszódott csata, melyet a jó hollandok a spanyolok ellen vívtak.  Egy nagyobb ugrással 1945-ben vagyunk, ekkor fújták ki a levegőt az itt élők, midőn az errefelé folyó kemény harcok ellenére Zutphen régi, történelmi központja teljes egészében épségben megmaradt. A város központjában több műemlék épület a 16. és a 17. században épült, néhány pedig még a 13. században, a régi városfalak is több helyen megmaradtak. Ezen városnegyedben áll a 11. századból származó Szent Walpurga templom, benne a 16. században kialakított ősi könyvtár, a Librije, melyről mostani mesénk is szól.

És álljon itt rögtön egy érdekesség: a könyvtár egyike az Európában megmaradt 5 középkori könyvtárnak. (A másik 4 Angliában és Olaszországban van.)

kép forrása

Az ördög lábnyoma

A walpurgi katedrális könyvtáráról egész pontosan lehet tudni, hogy mikor épült, az évszám 1561. A Librije egyik építészeti különlegessége, hogy olvasótermét a kezdetektől napjainkig természetes fénnyel világítják meg (az esti olvasások pedig ugrottak). A másik sajátossága, melyhez hasonlót azért már korábban e sorozatban megjelent cikkeinkben is lehetett olvasni, az az, hogy már kezdetektől fogva a nagy nyilvánosságnak szánt közkönyvtárként működött. Ezzel hozható összefüggésbe, hogy az itt lévő kötetek egy jelentős részét, az értékesebbeket az azokat tartó polcokhoz láncolták. Egy másik ilyesféle ősi láncos könyvtárral ellentétben itt nem a polcokon való hagyományos helyezéssel éltek, hanem itt borítójukkal kifele és ferdén lefektetett könyvekkel találkozhat az olvasó, a köteteket ebben a pozíciókban láncolták a bútorzathoz (miként azt látni a mellékelt fotók egyikén).

Hollandia valahogy mindig is sajátságos történettel bírt, és kétlem, hogy ebből a különleges históriafolyamból sokat ismerének a magyarok, mindenesetre ezúttal sem maradunk adósak egy kis zaftos epizóddal e hely kapcsán. A zutpheni katedrális könyvtára legkülönlegesebb része ugyanis nem a napfényt beengedő szép gótikus kiképzésű ablakok sora és nem is a fent leírt láncos könyvtárolási bútorrendszer, hanem a padlózat. Erről azt kell tudni, hogy bár a katolikus katedrális amolyan védőbástya volt a 16. században megindult reformáció ellenében (igaz, a vallási villongások, harcok eredményeként végül protestáns kézre került az épület, még később meg is üresedett), a démoni erők mégis bejutottak a falakon belülre. A bibliotéka legendája szerint itt szemmel kell tartani a padlót, ahol megtalálhatjuk az ördög lábnyomainak állítólagos nyomait, amelyek egy eltévedt szerzetest üldöztek, aki a nagyböjt idején csirkét merészelt enni, és egy gyötrelmes estére ítélték, amelyet a Librije-be zárva kellett eltöltenie. 

képforrása

Eltűnő kötetek

Amennyiben a könyvek kapcsán térünk be ide, érdemes tudni itt a 15-17. századi könyvek fontos gyűjteménye található, tehát a középkoriaktól más korszakokból származókra, újakra, friss megjelenésekre ne számítsunk. Nem tudni, hogy az ördög vagy az általa delejezett emberek keze van benne, de a láncos megoldás ellenére a könyvtárból eltűntek bizonyos kötetek. Erről ezt olvashatjuk honlapjukon: „A Librije összesen 8 kéziratot és 821 nyomtatott művet birtokol. A kezdetektől jelenlévő könyvek mellé idővel vásárlások, adományok és hagyatékok révén továbbiak is felkerültek. De több könyv is eltűnt. Erre lehet következtetni az évszázadok során készült különféle katalógusokból és könyvjegyzékekből. A legrégebbi nyomtatott mű 1469-ből való, az utolsó nyomtatott mű 1817-ben jelent meg. Különleges része a 87 inkunabulum – 1501 előtt nyomtatott könyv.”

A többféle korszakot megélt intézmény egy ideig csupán az egyházi személyek, illetve a kutatók előtt állt nyitva, 1983 óta aztán újra nyilvános könyvtáraként használják, és ezzel összefüggésben alaposan fel is újították. A rekonstrukció részeként restaurálták a köteteket, mely egy meglehetősen hosszú folyamat volt, a 80-as évek első felétől indult és 1999-ben ért véget. A könyveket azóta minden évben ellenőrzik, illetve 2008-ban elkészült róluk a katalógus is, mely 2019 óta digitálisan is elérhető. Az intézmény honlapja puritán, jól átlátható felület, s itt árulják el az intézmény vezetői, hogy létezik egy Felső-Librije is, mely évszázadokig titkos helyszín volt a külvilág számára, de az elmúlt időszakban immár a nagyközönség számára is látogathatóvá vált. A honlapon tovább a létesítmény története, a polcokon tárolt kötetek leírása és a már említett online katalógus is megtalálható.