Számos sajátossága között talán nyelve az, mely lényegesen elválaszt minket magyarokat a többi népektől.  A Magyar Nyelv Napját 2009 óta ünnepeljük, mely évben az előző esztendőben megtartott Anyanyelvápolók Szövetsége javaslata alapján „törekvés történik a közfigyelmet ráirányítani a magyar nép szellemi-kulturális öröksége és nemzeti identitása alapját jelentő magyar nyelvre.” Az első, 2009-es verzióban még április 23. volt a jeles nap dátuma, 2011-ben változott november 13-ára.

Kós Károly /kép forrása/

Egy ízig-vérig magyar szász teremtő gondolatai

Elsőként egy nemrég átadott második világháborús vidéki emlékműnél elhangzott beszédben említett opusszal hívjuk fel a figyelmet a Magyar Nyelv Napjára. Akkor a szónok a világégés áldozatai mellett a második világháború előtti trianoni békediktátumról is szólt, és Kós Károly építészt, közírót idézte. Kós 1921-ben Kiáltó szó Erdély, Bánság, Kőrösvidék és Máramaros magyarságához! című írása a Trianon után feltámadás útjairól fogalmazott meg megrázó erejű gondolatokat, benne a magyar nyelvet ért tragédiát, a határontúli magyarság anyanyelve megőrzésének kérdését és megoldását. A Kolozsvárott készült írásmű a mai napig is az egyik legtömörebb megfogalmazása a szétszakított magyarság együvé kovácsolása szándékának. A prófétai szó, a kiáltó szó Kós Károlytól, az erdélyi gondolkodótól, az erdélyi szellemi élet akkori egyik nagyságától származik, aki nem igazán finomkodik a szavakkal, amikor Trianon kapcsán tisztánlátásra hívja olvasóit. Művében a legkijózanítóbb mondatai ezek: „Erdély, Bánság, Kőrösvidék és Máramaros kétmillió magyarja, nem én mondom neked, de a megcsonkított Magyarország mondta ki a szentenciát rólunk: nem tehetek mást, elfogadom az ítéletet, mely akaratom és hitem ellenére fejemre olvastatott, kihirdettetett és végrehajtatott: Én rólatok, akiket erőszakkal leszakítottak rólam, lemondok. Ez az igazság! Aki mást mond: hazudik az; aki mást hiszen: álmodik az; aki másban reménykedik: délibábot kerget az. Le kell vonnunk a tanulságot; szembe kell néznünk a kérlelhetetlenül rideg valósággal, és nem szabad ámítanunk magunkat. Dolgoznunk kell, ha élni akarunk, és akarunk élni, tehát dolgozni fogunk. De csak magunkban - ezen túl - magunkért.” És ahogy azt már a híres nagy magyar jeleseink életrajzából megszokhattuk, úgy íme, Kósnál is így van: bár nemzetiség magyar, származása szerint szász, eredeti nevén Kosch, aki teljes szívével és lelkével a magyarság javát szolgálta életében. A Kiáltó szó számos online felületen elérhető, így többek között az Országos Széchenyi Könyvtár vagy az Erdélyi Magyar Adatbank oldalán, de még az Ottawa Hungarian Community Centre honlapján is.

Dante, az Isten színjáték szerzője /kép forrása/

Magyarra fordítani – ajándék a nemzetnek

„Kár, hogy a magyar nyelvet rajtunk kívül nem érti senki” – hallhattunk Szörényi Leventéék tolmácsolásában az ősi igazságot, melyet a pre-hisztorikus időkben talán még nem sínylették meg ennyire a magyarok, mint az újkorban. Mára valóban úgy állunk a világ köldökénél, mint magányos nép, aki angolul, németül, spanyolul, olaszul, franciául, oroszul tanul, hogy meg tudja értetni magát a másnyelvű nép fiaival, lányaival. Hát igen, még a magyarázat, magyaráz, megmagyaráz, magyarán szavaink is arra utalnak, hogy ami értelemmel felfogható, az legalábbis számunkra, bizony magyarul, magyar nyelven van. A többi, ami ezen felül van, pedig a fordítók dolga, akik vagy irodalmat, szakirodalmat, illetve minden más írottat magyarra fordítanak, netán egy jó kis külföldi film szövegeit fordítják le szinkronizálás okán. Nem tehetek róla, de „nem bírok lejönni” Nádasdy Ádám Isteni színjáték című fordítói munkájáról, melyet már korábban is hozsannáztam. A magyar irodalmi élet számos remek fordítója közül ő az egyik leginkább erőteljes, akinek fent idézett munkája még sokáig tartja magas pozícióját Dante és a Divine Comedy vonalon. „Elsősorban az érthetőségre törekedtem, mert az Isteni Színjáték csak félkarú óriás, ha tartalma nem eléggé világos” – nyilatkozta munkájáról Nádasdy egy alkalommal, illetve kifejtette, hogy „Erősen metaforikus ez a kifejezés, hogy „teremti a nyelvet” – mintha azt mondanám, hogy a szobrász teremti a márványt. Alapvetően nem; csak felhasználja, kihasználja a lehetőségeit. Persze ha úgy akarok fogalmazni, hogy „Michelangelo óta a márvány nem ugyanaz, mint előtte”, akkor azt is mondhatom, hogy „Vörösmarty óta a magyar nyelv nem ugyanaz”. Pedig ugyanaz. Ez benne az érdekes. Az említett urak nem teremtettek nyersanyagot, csak használták, példátlan ügyességgel. (...) A művészi nyelvhasználat – „nyelvteremtés” – zsigerből, ihletből jön, nincs köze az érdeklődő megfigyeléshez, tudományos leíráshoz.” A magyar nyelvért folytatott fordítói küzdelem megértése okán érdemes Dante korábbi, nemkülönben zseniális tolmácsolója, Babits Mihály saját fordításához írt előszavából idézni: „A fordítás hálátlan munka, mert a legjobb is megalkuvás és nem tökéletes; hibát mindig lehet benne találni és erényeit nem muszáj észrevenni. Kétszeresen hálátlan, mert minden fordítás csak egy nemzet számára értékes, s valóban ajándék a nemzetnek.”

Balassa Bálint, az első magyar költő /kép forrása/

Az első magyar költőtől tanuljuk: magyarul dicsérd az Istent!

Számomra a magyar nyelv ünnepe többek mellett – így az Ómagyar Mária-siralom nyelvemléke és sokféle történelmi, tudományos, egyházi és irodalmi szöveg, könyv, írásmű mellett – mégis csak keresztény hitünk házalapját jelentő Károli Gáspár-féle magyar nyelven először 1590-ben kiadott Biblia. Aki ezt a teljes – 66 könyvből álló – Szentírást elolvassa, a magyar nyelv rendkívül gazdag szókészletével és szépségével, árnyaltsággal, kifinomultsággal és érzékletességfel találkozik. Ezúttal mégsem – csupán – ezt ajánlom olvasóink figyelmébe, hanem az ezzel összefüggésben lévő Dicsérlek énekkel című Balassa Bálint kötetet. Talán jól tippelek, hogy az első magyar költő Károlinak és Mantskovits Bálint vizsolyi nyomdász áldásos munkája nyomán már saját anyanyelvén olvashatta Isten igéjét, mely bizonyára hozzásegítette a költő Balassát istenes verseinek megalkotásában. Ezt a Szent István Társulat által kiadott ünnepi díszes borítóba öltöztetett változatot Kelényi István szerkesztésében, szöveggondozásában és Nemeskürty István lektorálásban olvashatjuk. Nem lehet elégszer kimondani: Balassa azért fontos a magyar nyelv, a magyar irodalom szempontjából, mert az ő költői munkássága indította el gyakorlatilag a magyar líra históriáját, e kötetében pedig ennek a lírai nyitánynak az egyik fő témája: a hit, az Isten áll. Az ajánlott könyvben a Tekints reám, a Szép könyörgésekkel és az Emelj fel ciklus költeményeit találjuk, mellettük elől és hátul, páratlanul erős irodalomtörténeti kísérőként Kelényi István és Eckhardt Sándor tanulmányát olvashatjuk. Ez utóbbi arról is ír, hogy Balassa a sokoldalú, lutheránus (protestáns) mester, Bornemissza Péter vallásos, lelki atyjától sajátítja el a hitéleti katekézist, igaz, ennek folyományaként a költő énekeiből többek között hiányzik a fohász a közbenjáró Szűz Máriához, a szentekhez, angyalokhoz, s így a költő, mint „könyörgő bűnös, teljesen passzív türelemmel várja az isteni kegyelem oldó hatását a megváltó Krisztus érdemeinek eredményeként.” Kelényi alapvetően Balassa „líratechnikai” vívmányait, zsenialitását és tudatos versszerkesztését emeli ki. A magyar nyelvben, a magyar irodalomban való ebbéli alkotói nagyságáról így ír: „Nálunk Balassi lesz az a "poeta doctus", (aki ha nem is kap doktori kalapot, miként Janus Pannonius), ám tudatosan már nem deáki nyefl;en, hanem magyarul zengi a haza dicséretét. A szerelem ereje és a tem1észet szépsége egyszerre csendül fel szavaiban lélegzetelállítóan szépséges magyarsággall A kor vitézi (tehát lovagi) virtusainak dicsérete egybehangzik nála lsten felségének dicséretével, - hisz Krisztus katonája is, miként megvallja.”