Hamupipőke történetéről sokunknak az 1950-ben elkészült Disney-mese jut eszünkbe tündérkeresztanyával, az éneklő egerekkel, a tökhintóval, a káprázatos kék báliruhával és az üvegcipellővel. Azonban számos Hamupipőke történet létezett a Disney-adaptáció előtt.

Kép forrása

Az ősmese

A cselekmény eredetét több mint kétezer évvel ezelőttre tehetjük. Minden valószínűség szerint az időszámításunk előtti 6-7. században alakult ki a mese alapja, Hellász területén. Lejegyzésére azonban csak az i. e. 1. században került sor. Strabon ókori utazó, geográfus, író görög hősnőjét Rhodopisnak hívták, aki rabszolgalányként – egyes verziók szerint kurtizánként – feleségül ment Egyiptom királyához. Cipőjét egy sas tulajdonította el, aki átrepült vele a Földközi-tengeren és ledobta az uralkodó ölébe, aki addig kutatott, míg meg nem találta a cipőhöz illő nőt és királynévá nem tette.

A kínai verzió már több mindenben hasonlít az általunk is ismert sztorira. A hősnő, Ye Xian, kinek apja magasrangú vezető elveszíti édesanyját, apja újranősül, a mostoha mama pedig két barátságtalan lányával csatlakozik be a családba. Tündérkeresztanya helyett halcsont teljesíti a kívánságokat, de apja elvesztése után a kínai főhős is újdonsült családja cselédjévé válik, mostohaanyja pedig azon fáradozik, hogy rangban lányai alá rendelje. A holdújév ünnepekor Ye Xian nem vehet részt a fesztiválon, otthon kell maradnia, a mágikus halcsontok azonban segítenek neki és egy halra emlékeztető aranyszínű cipellőben libben be az eseményre. Gyönyörűségétől mindenki elalél, ő viszont azon szorong, hogy családja mikor fogja felismerni és megbüntetni, ezért inkább hazasiet, de igyekezetében elhagyja egyik topánját. A lábbeli kalandos úton kerül az uralkodóhoz, akit lenyűgöz a formatervezés és kiállítja egy pavilonban. Ye Xian eljut a pavilonba, felpróbálja a cipőt és boldogan élnek, míg meg nem halnak.

Számtalan verzió él még a történetből, a leghíresebb Aschenputtel meséje a Grimm-testvérek tollából, valamint az olasz Giambattista Basile által íródott változat. Mindkettő jóval sötétebb hangvételű és erőszakosabb, mint társaik. Gyilkosság, vérfertőzés, csonkítás és kannibalizmus is helyet kap bennük. Tündér és halcsont helyett a segítségről itt az édesanya sírján nőtt fa gondoskodik. A cipő próbálásakor a mostoha parancsára pedig a testvérek közül az egyik a lábujjait, a másik a sarkát vágja le, de a herceget galambok figyelmeztetik a csalásra, akik aztán kikaparják a mostohatestvérek szemeit. A két lány vak koldusként végzi, míg Hamupipőke feleségül megy a herceghez.

A Disney-mese alaptörténete a 17. századi Franciaországból származik. Charles Perrault meséje Cendrillonról szól és ez az első verzió, ahol már megjelenik a tök, a jóságos keresztanya és a segítőkész állatok, akik támogatják a főhőst.

Kép forrása

A te cipődbe senki nem léphet

Mindegyik sztori megegyezik abban, hogy a fő karakter egy gyönyörű lány, aki vagy a társadalom alsóbb rétegeibe született, vagy ármánykodás folytán oda kárhoztatott, de végül sorsa jóra fordul és elnyeri méltó jutalmát. Szintén közös szál a nők politikai és társadalmi tehetetlensége, hiszen Hamupipőke egy passzív szereplő, ahhoz, hogy sikereket érjen el folyamatos támogatásra és természetfeletti erőkre van szüksége. A történet erkölcsi meseként is értelmezhető, tanulsága, hogy a nőket sokszor alábecsülik és nem adják meg nekik azt a tiszteletet, ami egyébként alanyi jogon kellene, hogy járjon.

A mese egyértelmű tanulsága, hogy nem szabad feladni. Hamupipőke még a legkilátástalanabb helyzetben is szorgos kezekkel munkálkodik, mely irigységet vált ki környezetéből. Sorozatos akadályok után újra és újra rendet teremt maga körül, ezzel a változás is bekövetkezik az életében. Ahogyan állat pajtásaitól segítséget kap, úgy az olvasó sem tudhatja, honnan érkezik majd támogatás az életébe. Illetve fontos útravaló, hogy „a te cipődbe” senki nem léphet.

Kép forrása

Mostohák és tündérkeresztanyák

Pszichológiai értelemben a mese és annak minden szereplője mi magunk vagyunk, így a gonosz mostohával való azonosulás is nagy jelentőséggel bír a lélektani fejlődésben. A mesei mostohák kétarcúak, jóságosnak tűnnek, de valójában gonoszság rejtőzik a lelkükben. Igazságtalanok, durvák, korlátozóak, véget nem érő kihívások elé állítanak és azon munkálkodnak, hogy ne tudd elfoglalni a téged megillető helyet az életedben. Azt sugallják, hogy hiába minden erőfeszítés, úgysem éred el a célod. A mostohák valójában azok a mindenkiben működő belső hangok, melyek nem a fejlődés elősegítése miatt motoszkálnak, hanem azért, hogy lekössék a gondolatainkat, gátolják a haladást és hiányosságainkra fókuszáljanak. Persze a mostohák nemcsak bennünk létezhetnek, egy mérgező munkahelyi légkör vagy egy rosszul működő párkapcsolat is szimbóluma lehet. Az ember csak tesz és tesz, mindent belead, mégsem kapja meg a várt fizetésemelést, elismerést vagy szeretetet, amire vágyik.

Szerencsére tündérkeresztanyák is laknak bennünk, illetve részesei az életünknek. Ezek a gondoskodó hangok azok, amik bíztatnak, teljesíthető feladatokat és jó tanácsot adnak, kivezető utat az elakadásból és olyan ruhát, amiben meg lehet jelenni az ünnepségen.

A mesében helyet kapó jelenet: a piszkos cselédruha átcserélése a nagyestélyire azt tanítja meg nekünk, hogy le kell vetnünk magunkról azokat a viselkedésformákat és negatív érzéseket, amiket a mostohák aggattak ránk, le kell mosni a szurkot, hogy megtisztulva, felszabadultan mehessünk a bálba és találkozhassunk a királyfival. És itt a királyfi nem feltétlenül a patriarchális normarendszer daliája, hanem ahogyan a többi szereplő, úgy a herceg is egy énrészünk, egy belső bizonyosság, hogy vannak jó dolgok, amiért érdemes lépéseket tenni. Amikor a királyfi énrész aktív bennünk, akkor nem tántorítanak el mostohahangok, nem érezzük magunkat hiányosnak vagy selejtnek. Ám ehhez az kell, hogy levetkőzzük magunkról régi rongyainkat és magunkra húzzuk a tündöklést.

A brutalitás megjelenése is hasznos. Bár – bizonyos esetekben – legszívesebben kihagynánk ezeket a részeket a meséből, mégis nélkülözhetetlen szerepük van. Hiszen, ha megmarad a mostoha szeme, akkor továbbra is fennáll a veszélye, hogy mostoha szemmel nézünk magunkra és újra feltámadnak káros gondolataink. A mostoha szemek kivájásával lehetőséget teremtünk, hogy hosszútávon is királyfi tekintettel láthassuk magunkat és értékeinkre fókuszáljunk hiányosságaink helyett.