Ez a könyvtár a skót identitás szellemi sziklája

Fenntartójának egykori igazgatójáról nevezték el a Sir Duncan Rice Könyvtárat (SDRK), mely – talán nem túlzás – a skót identitás egyik szellemi sziklája. Az 1495-ben alapított Aberdeeni Egyetem fő bibliotékájaként működő intézmény névadója, annak egykori professzor igazgatója, aki arról neves, hogy a világ jelentős egyetemein kapott tiszteletbeli diplomát, mert hivatásos történészként széles körben nagy sikert kapva publikált.

Kép forrása

Ősi kövek fölött

A Queen Mother Library, mely a Sir Duncan Rice Könyvtár elődje volt, 1965 óta látta el az Aberdeeni Egyetem fő könyvtára feladatot, de elődjeti tekintve maga az intézmény a 15. századig vezethető vissza. Az új bibliotéka építésének szándéka – mely sejtésem szerint már csak a név okán is, összefüggésben volt a skót függetlenségi törekvésekkel – 2005-ben kapott hangot, amikor az egyetem pályázatot írt ki egy új könyvtár épületére. A nemzetközi szintű pályázati versengést végül a dán Schmidt Hammer Lassen architects építésziroda nyerte. A projekt pénzügyi, befektetési területen az egyetem történetének legnagyobbja volt. A dán mérnökcsapat 2007-ben tette le a megrendelő asztalára a végleges terveket, az építkezés ugyanakkor csak két év múltán indult el.

A címbéli „szellemi szikla” a fizikai valóság hasonlata, mivel az építmény alapját jelentő kősziklákat, kőanyagot a 18. századi szakmai hagyomány alapján, az ebben az ágban dolgozó, 1954-es alapítású skót Caithness Stone Industries nevű vállalat szállította le. Ez azért is fontos állomás az építkezésben, mert az ingatlant sziklákkal való feltöltésének befejezésére, 2010-ben külön ünnepséget tartott az egyetem és a kivitelező.

Kép forrása

A legszebb kocka

Az új egyetemi főkönyvtár épülete végül 2011-ben készült el teljesen, s adták át nem hivatalosan, de hivatalosan a könyvtárat 2012. szeptember 24-én II. Erzsébet királynő nyitotta meg. Ahogy olvassuk a hivatalos történetét, már az első évben 70 ezer látogatót fogadott az intézmény. A névadási ceremónia szintén 2012-ben volt, innentől viseli egykori professzor igazgatója nevét a létesítmény.

Sir Duncan Rice 1990 és 2006 között volt az egyetem vezetője, de a skótok, illetve a britek nagy büszkesége is volt, hiszen olyan egyetemeken oktatott és kapott rangot és ösztöndíjat, mint a Yale vagy a Harvard.

A kívülről egy sűrűn telitömött könyvespolc kinézetű épületről sok minden pozitív elmondható, de az, hogy szemet gyönyörködtetően szép lenne, nos, arra Robert Burns, skót költő sem tenne egy fikarcnyi pennyt sem. (Ennek cáfolata pedig az, hogy 2014 áprilisában a Mother Nature Network felvette a világ legszebb könyvtárairól szóló műsorba, így kérem döntse le az Olvasó, hogy kinek van igaza.) A tervezők ugyanis – maradva a szikla-feelingnél – egy kifejezetten robosztus épületkolosszust alkottak meg, melyben kilenc szint található, kettő a föld alatt, további hét pedig a föld felett. A geometriai hasábalakzat szikár megjelenését a zebraszerűen szaggatott fehér és átlátszó üvegcsíkokkal való burkolása enyhíti. Az épületről szóló egyik leírásban így fogalmaznak: „A geometrikus külsővel ellentétben az üres terek által alkotott központi átrium szerves formát mutat, s a szintek között eltolódik.”

Kép forrása

Merülés a tetőn

A közel 8 ezer négyzetméter összalapterületű, monumentális létesítményről tudni kell, hogy a nem oly vonzó külcsínnel ellentétben gazdag belbecs található: megszámlálhatatlan olvasótér, s a 24 kilométer hosszúságú polcokon, mintegy 40 ezer kötet várja az olvasókat. A konstrukció különlegessége az is, hogy megkapta az épületek fenntarthatóságát minősítő úgynevezett BREEAM-minősítést, mely ez esetben azt jelenti, hogy ebben a létesítményben – köszönhetően az errefelé gyakori csapadéknak – az esővizet gyűjtő rendszer a WC-k öblítést szolgálják, illetve a tetőn elhelyezett fotovoltaikus cellák és a fluoreszkáló világítás a napfényt és annak energiáit felhasználva biztosítják a világítás egy jelentős részét. Az épület különböző szintjein számos funkciója alapján várják a látogatókat, így a földszinten a képzőművészeti kiállítások galériája, a híres Hardback Café található. Ugyanezen a szinten az iskolai rendezvényekhez, előadásokhoz való termek, majd az emeleti részeken többek között multimédiás, zenei, oktatási termek, illetve különféle kisegítő technikai fülkék, számítógépes szobák várják a közönséget. A 7. emeleten, a tetőtérben egy panorámás terem van, melyet kikapcsolódásra, lazításra kínálnak azoknak, akik a csodás külső látvány mellett laptopjukba szeretnének elmerülni. A könyvtárról bővebben az egyetem honlapján lehet olvasni, ide kattintva, illetve a könyvtár saját internetes oldala is kínál plusz információkat.