Hogy kerülnek egymás mellé Babits Mihály Jónás könyve című, 1938-ban írt elbeszélő költeménye és Tót Ernő 2000-ben és 2016-ban készült szobrai? Mint ismeretes, a költő gégerák operációja után betegágyán írta művét, amelynek legfőbb mondanivalója a prófétai szerep felvállalása a költőnél. A bibliai történetet Babits sok iróniával és groteszk humorral mutatja be. És itt kapcsolódik Tóth Ernő művészete Babits írásához: a festő-szobrász Tóth egész művészetét a groteszk látásmód jellemzi. Nincs ez másképpen Jónás és a cethal ábrázolásánál sem.

Kép forrása

Kelj fel és menj Ninivébe, kiálts a Város ellen!

A négy fejezetből álló Jónás könyvének első részében Isten felszólítja a prófétát, hogy menjen Ninivébe és szónokoljon a gonoszság ellen: „Kelj fel, menj Ninivébe, a nagy városba, és hirdesd benne, hogy gonoszsága felhatolt elém.” Babits itt lényegében követi a szentírást:

„Monda az Úr Jónásnak: „Kelj fel és menj

Ninivébe, kiálts a Város ellen!

Nagy ott a baj, megáradt a gonoszság:

szennyes habjai szent lábamat mossák.”

Jónás nem teljesíti a megbízást, ehelyett felszáll egy Tarsísba induló hajóra: „Felkelt erre Jónás, de azért, hogy Tarsísba meneküljön az Úr színe elől, és lement Joppéba. Ott talált is egy Tarsísba induló hajót, megfizette az útiköltséget, és beszállt, hogy Tarsísba menjen velük az Úr színe elől.” – olvassuk a Bibliában. Ezzel a száraz szöveggel szemben Babits ironikus képet fest a fellázadt prófétáról:

„Szólt, és fölkele Jónás, hogy szaladna,
de nem hová a Mennybeli akarta,
mivel rühellé a prófétaságot,
félt a várostól, sivatagba vágyott,
ahol magány és békesség övezze,
semhogy a feddett népség megkövezze.
Kerülvén azért Jáfó kikötőbe
hajóra szállott, mely elvinné őtet
Tarsis felé, s megadta a hajóbért,
futván az Urat, mint tolvaj a hóhért!”

Azt a jelenetet, amikor az Úr vihart támaszt és a hajósok rettegnek a háborgó tengeren, Jónás pedig elalszik a hajófenékben, Babits drámai erővel jeleníti meg. A Bibliában: „Az Úr pedig nagy szelet bocsáta a tengerre, és nagy vihar lőn a tengeren, és a hajó már-már töredezik vala. Megfélemlének azért a hajósok és kiáltának, kiki az ő istenéhez, és a hajóban lévő holmit a tengerbe hányák, hogy könnyítsenek magukon. Jónás pedig leméne a hajó aljába, és lefeküdt és elaludt.” Babitsnál:

„Az Úr azonban szerzett nagy szelet
és elbocsátá a tenger felett
s kelt a tengernek sok nagy tornya akkor
ingó és hulló kék hullámfalakból,
mintha egy új Ninive kelne-hullna,
kelne s percenként összedőlne újra.
Forgott a hajó, kettétört az árboc,
deszkaszál nem maradt hű deszkaszálhoz.

A görcs hajósok, eszüket veszítve,
minden terhet bedobtak már a vízbe,
s míg arcukba csapott a szörnyü sóslé,
kiki a maga istenét üvölté.
Jónás mindent kiadva, elcsigázva,
betámolygott a fedélközi házba,
le a lépcsőkön, a hajófenékre,
s ott zuhant bódult félálomba végre,
gurítván őt az ázott, rengő padlat”

A hajó kapitánya kidobatja Jónást a tengerbe, és megszűnik a tenger háborgása.

Kép forrása

Az Úr pediglen készített vala

Jónásnak egy hatalmas cethalat

A Bibliai szöveg második része ennyit ír arról, hogy a cet elnyeli Jónást: „Az Úr pedig egy nagy halat rendelt, hogy benyelje Jónást.” Babits szemléletesen láttatja, ahogyan a nagy hal lenyeli a prófétát:

„Az Úr pediglen készített vala
Jónásnak egy hatalmas cethalat
s elküldte tátott szájjal hogy benyelné,
halat s vizet vederszám nyelve mellé
minek sodrán fejjel előre, hosszant
Jónás simán s egészben úgy lecsusszant
gyomrába hogy fején egy árva haj
nem görbült, s ájultából csakhamar
fél-ébren pislogott ocsúdva, kába
szemmel a lágy, vizes, halszagú éjszakába.”

A Biblia nem részletezi, hogy mit csinált Jónás a halban. Babits viszont groteszk humorral írja le a próféta és a cet küzdelmét:

„Ekkor nagyot ficánkodott a Cethal,
Jónás meg visszarugott dupla talppal.
S új fájdalom vett mindkettőn hatalmat:
A Biblia szövege szerint „Az Úr szólt a halnak, és az kivetette Jónást a szárazra.” Babitsnál:

„és akkor az Úr parancsolt a halnak,
ki Jónást a szárazra kivetette,
vért, zsírt, epét okádva körülötte.”

Kép forrása

Menj, a nagy Ninivéig meg se állj,
s miként elédbe írtam, prédikálj!"

A bibliai Jónás Könyve harmadik fejezetében Isten másodszor is felszólítja Jónást, hogy menjen Ninivébe. Ezt már nem utasítja vissza a próféta: „És lőn az Úrnak szava Jónáshoz másodszor is, mondván: Kelj fel, menj Ninivébe, a nagy városba, és hirdesd néki azt a beszédet, amit én parancsolok néked. És felkele Jónás, és elméne Ninivébe az Úr szava szerint. Ninive pedig nagy városa vala Istennek, három napi járó föld. És kezde Jónás bemenni a városba egy napi járóra, és kiálta és monda: Még negyven nap, és elpusztul Ninive! A niniveiek pedig hivének Istenben, és bőjtöt hirdetének, és nagyjaiktól fogva kicsinyeikig zsákba öltözének.” Babitsnál azonban az emberek nem hisznek Jónásnak, kigúnyolják. A költő itt ismét groteszk képet fest a prófétáról:

„Menvén hát Jónás, első nap kiére
egy sátrakkal telt, csillagforma térre
s az árusok közt, akik vad szakállát
és lotykos, rongyos, ragadós ruháját,
ahol helyet vőn, kórusban nevették,
kiáltott, mint az Úr meghagyta, ekként:
„Halld az Egek Urának Istenének
kemény szózatját, nagy Ninive, térj meg,
vagy kénkövekkel ég föl ez a város
s föld alá süllyed, negyven napra mához! „

Igy szólott Jónás, s szeme vérbeforgott,
kimarjult arcán verítéke csorgott,
de az árusok csak tovább nevettek,
alkudtak, csaltak, pöröltek vagy ettek,
s Jónás elszelelt búsan és riadtan
az áporodott olaj- s dinnyeszagban.”

Kép forrása

Ninive nem él örökké. A tök sem, s Jónás sem.

A bibliai történet negyedik, utolsó fejezetében Jónás megharagszik Istenre, kimegy a városból és figyeli, mi történik Ninivével: „Majd kiméne Jónás a városból, és üle a város keleti része felől, és csinála ott magának hajlékot, és üle az alatt az árnyékban, amíg megláthatná, mi lészen a városból? Az Úr Isten pedig egy tököt rendele, és felnöve az Jónás fölé, hogy árnyékot tartson feje fölött és megoltalmazza őt a hévség bántásától. És nagy örömmel örvendezék Jónás a tök miatt.” . Babits ezt így írja le:

„Tudnivaló pedig itt hogy kimenve
a városból Jónás, ül vala szembe,
a város ellenébe, napkeletnek,
árnyékban, mert egy nagylevelü töknek
indái ott fölfutva egy kiszáradt,
hőségtől sujtott fára, olyan árnyat
tartottak, ernyőt eltikkadt fejére,
hogy azalól leshetett Ninivére
fátylában a nagy fények fonta ködnek.
S örüle Jónás módfelett a töknek.”

Másnap azonban az Úr egy férget rendelt a növényhez, ami megrágta és az kiszáradt. „De másnapra férget rendele az Isten hajnal-költekor, és megszúrá az a tököt, és elszárada. És lőn napköltekor, hogy tikkasztó keleti szelet rendele Isten, és a nap rátűzött a Jónás fejére, és ő elbágyada. Kiváná azért magának a halált, és monda: Jobb halnom, mint élnem! És monda az Isten Jónásnak: Avagy méltán haragszol-é a tök miatt? És monda: Méltán haragszom, mind halálig! Az Úr pedig monda: Te szánod a tököt, amelyért nem fáradtál és amelyet nem neveltél, amely egy éjjel támadt és más éjjel elveszett: Én pedig ne szánjam Ninivét, a nagy várost, amelyben több van tizenkétszer tízezer embernél, akik nem tudnak különbséget tenni jobb- és balkezük között, és barom is sok van?!” Babits ezt a részt teljesen átírja, és előrevetíti az újabb próféták (költők) eljövetelét:

„Te csak prédikálj, Jónás, én cselekszem.
Ninive nem él örökké. A tök sem,
s Jónás sem. Eljön az ideje még,
születni fognak újabb Ninivék
és jönnek új Jónások, mint e töknek
magvaiból új indák cseperednek,
s negyven nap, negyven év, vagy ezer-annyi
az én szájamban ugyanazt jelenti.”

A bibliai történet és Babits költeményének különbségei abból adódnak, hogy a költő Jónás sorsában saját küldetését és általában a költők feladatát vetíti ki. Ahogyan a próféta nem menekülhet az Isten által megjelölt küldetés elől, a költő sem maradhat tétlen, amikor az emberi értékeket látja veszélyben. Ne feledjük el, hogy a vers megírásakor már érződött a második világháború szele. Ezért írja Babits versének harmadik részében az oly sokat idézett sorokat: „vétkesek közt cinkos aki néma./Atyjafiáért számot ad a testvér”.

Kép forrása

Tóth Ernő Jónása és a cethal

Tóth Ernő (1949-) nemzetközi elismertségnek örvendő festő és szobrász. Alkotásait hazai kiállításokon kívül bemutatták Németországban, Olaszországban, Hollandiában, Bulgáriában, Japánban, az Egyesült Államokban. Művei megtalálhatók Franciaország, Hollandia, Nagy-Britannia, Olaszország, Svájc és még számos ország magángyűjteményeiben. Tóth valamennyi művét groteszk humorral alkotja meg. Nem véletlen, hogy 1982-ben nemzetközi fődíjat kapott a bulgáriai Gabrovoban rendezett Humor és szatíra a művészetben elnevezésű szemlén. Egyik ihletője a Biblia. Noé bárkáját sok fantáziával és humorral örökítette meg festményen és szobron is. Babitshoz hasonlóan ő is groteszk iróniával ábrázolja Jónást és a cethalat.

Tóth Ernő Jónása egyedülálló a számtalan szobor között, amelyek Jónást és a cetet ábrázolják. Azt gondolnánk, szobrász nem vállalkozhat a cethal gyomrában hánykódó Jónás megformázására. Hogyan is lehetne a cet babitsi „nyálkás hús-záraiban” vergődő prófétát szobor formájában ábrázolni? Ám a Tóth Ernő-i képzelet számára nincs lehetetlen. A nagy halat fenyegetően meredező bordáira csupaszította le. A kerekekkel ellátott félelmetes cet szemlélőjének képzeletében pedig óhatatlanul megjelenik Hemingway Santiagója Az öreg halász és a tengerből, aki a háromnapi küszködés után megfogott nagy halnak csak a csontvázát viheti a kikötőbe. Santiago az emberi akaraterő himnuszát fogalmazza meg: „Az embert el lehet pusztítani, de legyőzni nem lehet”. Ez Tóth Ernő szobrának mintegy asszociatív üzenete. A másik képen a groteszk cet elnyeli a menekülni akaró Jónást.