Rögtön hadd nyissunk azzal, hogy az Országgyűlési Könyvtár honlapja toronymagasan kiemelkedik a sorozatunkban eddig szerepelt könyvtárak internetes oldalai közül. Az Országgyűlési Könyvtár honlapjának készítői arról tettek bizonyságot, hogy az intézmény internetes tükrének vissza kell adnia azt a jelentőséget, mellyel az országházi bibliotéka történelmi múltja és küldetése alapján bír, de ez nemcsak a patinás külcsínre, hanem a könnyű kezelhetőségre, átláthatóságra, passzentos tartalomra és szemnek kellemes vizuális kísérőelemekre is vonatkozik. A gyakori netfogyasztóknak egyből kitűnik, hogy az intézmény site-ja, a konyvtar.parlament.hu egy kellemes hely a világhálón, ahová mindig érdemes visszatérni. Képeink is innen származnak.

Maga a könyvtár 1868-ban jött létre, az akkori képviselőház döntése nyomán. Akkor az volt a cél, hogy az intézmény segítse a törvényhozó munkát. Először a Nemzeti Múzeumban kapott helyet a téka, majd a Luby-házban, később pedig a Sándor utcai Képviselőházban lelt otthonra. Az Országházba 1902-ben költözött, akkor már mintegy 50 ezer kötettel. A könyvtárat Steindl Imre, az Országház építésze a komplexum középső traktusába álmodta meg, melyben központi eleme a két szintes nagy olvasóterem. Az Országgyűlési Könyvtár egy kivételes időszaktól eltekintve (ez a Tanácsköztársaság ideje volt) 1952-ig is a Parlament részeként működött. Eredeti működése céljáról az idézett honlapon ezt olvashatjuk: „Alapvető feladata a törvényhozók munkájának, kulturális-tudományos érdeklődésének támogatása volt, de emellett kölcsönzéssel a képviselők és családtagjaik szépirodalmi igényeit is kielégítette.”

Még a két világháborút megelőző időszakban történt, hogy a helyet megnyitották a szélesebb közönség előtt, mivel a könyvtár készlete, tartalma iránt igény nagy igény mutatkozott a különféle tudósok, kutatók körében. Ezért 1934-től az az Országházban egy olyan termet nyitottak a publikumnak, ahol olvashatták a könyvtár köteteit. Ez a „házirend” 1945 után nagyobb nyitvatartással kiszélesedett, hogy aztán 1950-től ismét leszűkülhessen, hogy 1953-tól még újabban ismét nagyobb körnek adjanak lehetőséget az olvasásra, kutatásra. 1958-ban a művelődésügyi miniszter szakkönyvtárnak minősítette a közgyűjteményt, megjelölve az azóta is meglévő három fő gyűjtőkörét. Az intézmény újabb állomása 1975 volt, amikor is országos jogi és politikai információs szakközpont lett. A szerkezeti és működési átalakulás eredményéről ezt olvashatjuk a honlapjukon: „Megkezdődhetett a beérkező folyóiratok gépesített feltárása és az abból való információszolgáltatás: létrehozták az országban egyedülálló Világpolitikai Információszolgáltatást (VPI), a külföldi jogi szakfolyóiratok feldolgozását, és 1980 és 1991 között a könyvtár évente kétszer tette közzé jogági elrendezésben a magyar jogi szakirodalom analitikusan feltárt cikkeinek, tanulmányainak bibliográfiai adatait tárgy- és névmutatóval ellátott füzetekben.”

A fejlődés következő lépése volt, hogy az intézményben 1989-ben létrehozták a magyar média szemlézését végző PRESSDOK rendszert. Ennek mintájára, két évvel később elindult a HUNDOK, a magyar vonatkozású külföldi sajtóhírek, cikkek szemlézésének szisztémája. Az intézmény nem mellesleg ekkorra, még a rendszerváltás előtt, fontos találkozóhelye volt az értelmiségieknek, ahol a fiatal entellektüellek hozzáfértek a külföldi nyomtatott sajtótermékekhez, illetve a magyar emigráció által írt kötethez, cikkekhez is. A rendszerváltozás után 1991 rehabilitálták az Országgyűlés és az Országgyűlési Könyvtár kapcsolatot, a törvényhozás mellékintézménye mellett a közgyűjteményi feladatot is ellátta, ellátja. A fő funkció lényegét segíti az 1991-től működő Képviselő-tájékoztatási osztály, melynek feladata, hogy a legkülönfélébb információkkal segítse a képviselőket, a szakértőiket, a frakciókat, a bizottságokat és a hivatal dolgozóit is.