A püspök álma

A remélhetőleg sokak érdeklődését felkeltő történelmi magyar könyvtárakat bemutató sorozatunk mostani részében a honi nyilvános könyves közgyűjtemények doyenjének számító pécsi Klimo Könyvtárat ismertetjük meg olvasóinkkal. Igaz, ez a história csupán 1774-ben indult, amikor a névadó Klimo püspök megalapította a könyvtárat.


Mutasd meg könyvtáraidat és azok történetét és megmondom milyen ország vagy! Ezzel a mában faragott mondásutánzással is mottózhatnánk sorozatunkat, melyben Magyarország történelmi könyvtárairól adunk számot. A sorozat aktuális állomása Pécs, azon belül is, a nyilvánosság tekintetében az ország legrégebbi intézménye. A történet eredője tehát maga az alapító Klimo György püspök, akiről székhelyén Pécsett már korában feljegyezték, hogy az irodalom és a tudomány nagy pártolója, rajongója.

1710-ben született egy jobbágycsaládban, de képességeinek és Isten áldásának köszönhetően felnőve a nagyszombati egyházi iskolában tanulhatott, majd a kalocsai érsek titkárává nevezték ki. Színes pályafutása során Pozsonyban, Esztergomban és Nyitrán szolgálta az egyházat, akkor már, mint kanonok és főesperes. 1751-ben pécsi megyés püspökké választották. Itt alapította meg a híres könyvtárat, melynek gyarapításához saját gyűjteményéből 15 ezer kötettel járult hozzá. A könyvek gyűjtése mellett Klimo püspök nagy gondot fordított a történelmi jelentőségű oklevelek és különféle numizmatikai tárgyak gyűjtésére is.  Ezek mellett – hogy erősítse a tudomány és kultúra iránti hódolatát – csillagvizsgálót, illetve papírmalmot és nyomdát építtetett a pécsi bibliotéka mellé. Ahogy ma mondanák, igazi reneszánsz ember volt, egyházi munkája mellett szerteágazó tevékenységének köszönhetően a közművelődést támogatandó projektjei máig ható nyomát élvezhetik a magyarok, illetve az intézménybe látogatók.

A Klimo Könyvtár alapítása egybecsengett a püspök azon elképzelésével is, hogy újra kell indítani a Nagy Lajos idején volt egyetemet, melyet a könyvtár is segített volna. A püspöki könyvgyűjteményt végül Koller József tudós pap katalogizálta, ráadásul elment Rómába, hogy ott összegyűjtse a pécsi egyházügyi iratokat. És bár Mária Terézia nem adott engedélyt a megálmodott egyetem újraindítására, Klimo György 1774-ben megnyitotta könyvtárát a közönség előtt. Az intézmény 1832-ben költözött át a Szepesy Ignác püspök által létrehozott Püspöki Joglyceumot. Ahogy az intézményről szóló honlapon olvashatjuk: „Az I. világháború utáni területi változások miatt 1923-ban Pozsonyból Pécsre költözött az Erzsébet Tudományegyetem. Zichy Gyula püspök az egyetem örökös használatába adta az épületet, valamint a könyvtár gyűjteményét. Ily módon valósult meg Klimo György álma, és könyvtára végül az egyetemi polgárok használatába került.”


 A könyvtár tulajdonképpen jelenleg is azokkal a fő erényekkel bír, mint a fent említett egyházi alapító és pártolók idejében: számos nyelven írott tudományos és irodalmi mű található itt. A kötetek között latin, német, olasz, örmény, szanszkrit, orosz, arab és persze magyar nyelvű kötetek és kiadványok várják az olvasókat.