Könyvek, viták, talányok

Aktuális panorámánkban egy titkokat feltáró friss könyv megjelenése előtti találgatásokról szólunk olvasóinknak. Emellett beszámolunk egy floridai purparléról, melyben az a férfi a főszereplő, aki be akarja tiltani a gyerekeknek a Bibliát. Végezetül egy szomorú hírrel szolgálunk, jelesül azzal, hogy Barcelonában pár nappal avatása után vandálok tettek tönkre egy telefonfülkéből átalakított minikönyvtárat.

Kép forrása

A színésznő a síron túlról üzen

A ripost.hu több más újsághoz hasonlóan a bulvárrovatban hozza a hírt, melynek lényege, hogy a 2020 decemberében elhunyt Pécsi Ildikó Úgy, ahogy volt című memoárja rendkívüli módon felkavarhatja családot.

A sztori középpontjában ezúttal L. Péterfi Csaba, Pécsi Ildikó fogadott fia áll, aki a 80 éves korában elhunyt színésznő szellemi hagyatékát hivatott gondozni. A megjelenő könyvről szólva L. Péterfi Csaba többek között így nyilatkozott: „Ildikó hetvenéves kora után kezdte el írni a saját életének történetét, persze rengetegszer változtatott rajta, kihúzott belőle. Később, amikor rájött arra, hogy vannak olyan történetek, amik az életében nem jelenhetnek meg, ekkor bízta rám a dolgot. Bizonyos tekintetben igencsak intimre sikeredett, rengeteg olyan történet van benne, amit még sosem hallhattunk”.

S hogy mik ezek a kiteregetett intimitások, azt teljes egészében akkor tudjuk meg, ha már bele is lapozhatunk a megjelenő kötetbe. Annyi bizonyos, hogy Pécsi Ildikó rendkívüli munkabírásának és családi aktivitásának is köszönhetően hosszú évtizedekre elég epizódfüzérrel kell számolni.

Kép forrása

Nem való gyerekeknek a Biblia?

A hét döbbenetes könyves hírei között szerepelt egy floridai férfi magánakciója, melynek lényege, hogy be kell tiltani a gyerekek számára a Bibliát. Valójában nem tudni, hogy Chaz Stevens miként jutott erre a döntésre, de tény, hogy benyújtotta petícióját az illetékes hivatalhoz, hogy az állam összes tanintézményében és gyerekkönyvtárában tegyék elérhetetlenné a gyerekek számára a Szentírást. Stevens azzal indokolta petícióját, hogy szerinte a Bibliában olyan tartalmak vannak, melyek nem gyerekeknek valók.

A történet főszereplője egy márciusban elfogadott új törvényre hivatkozik, mely lehetővé teszi, hogy a floridai szülők úgymond megvétózzanak bizonyos tanítási segédanyagokat, Stevens szerint ez esetben ez a segédanyag a Biblia. A szülők valóban tiltakozhatnak a szerintük nem helyénvaló tudásanyagok ellen, s ezt meg is tették, amikor LMBTQ-propagandaanyagokkal árasztották el az Egyesült Államok napfényes államának oktatási intézményeit és gyerekkönyvtárait.

Kép forrása

Vandálok áldozata lett a vandálbiztos üveggel ellátott minikönyvtár

Könyvek és vandálok rossz kapcsolata már több ezer éves múltra tekint vissza, ha szabad élni ezzel az ironizáló megfogalmazással. A legelső ilyen „kontakt”-ról az ókori alexandriai könyvtár leégése kapcsán értesülhettünk a történelemórákon, majd később a história további évlapjain, s még később a hírlapok hasábjain olvashattunk olyan sztorikat, melyekben bizony felgyújtott, tönkretett könyvekről szólt a fáma. Friss hír, hogy „vandálok rongálták meg a Barcelona utolsó zárt telefonfülkéjéből kialakított minikönyvtárat”. Az olvasó persze azon kapja fel a fejét, hogy eleve voltak ilyen jópofa létesítmények, s csak utána kénytelen tudomásul venni, hogy ezek egyikét pusztulás érte. A hír legszomorúbb része, hogy a telefonfülkés minikönyvtárat nem is olyan rég, Szent György napján, azaz április 24-én avatták fel, s néhány nap működés után utolérte a végzet. A vandálok nem ismertek sem istent, sem embert, sem könyvet, „a kabin több elemét összetörték, üvegére graffitit festettek és ellopták az információs érintőképernyőt.” Az pedig csak természetes, hogy erre a teljesen értelmetlen tett okára soha nem derül fény, ahogy arra sem, hogy milyen erők csaphattak le a minikönyvtárra, ha annak védelmét vandálbiztos dupla üvegezéssel látták el, ajtaját pedig kódzárral látták el.