Az életében oly sokat támadott Charles Baudelaire-t halála után a legnagyobb költők között emlegették. Paul Valéry a „legfontosabb költőnek” nevezte, André Breton szerint ő volt „az első szürrealista”. Egybehangzó vélemények alapján Baudelaire a dekadens költők vezéregyénisége, a költészetet megújító, provokatív verseivel a modern irodalom kiemelkedő alakja volt.

Kép forrása

Első szeretők és első szerelmek

Mint korának legtöbb polgári fiatalja, Baudelaire is prostituáltaknál ismerkedett meg a szexuális élettel. A tizennyolc éves fiatalember különös figyelmet szentelt Sarah-nak, akit kancsalsága miatt Louchette-nek neveztek el (louche=kancsal). A vele való kapcsolat után 1839 novemberében gonorrhoeát diagnosztizáltak Baudelaire-nél. A költő később egy versében „tisztátlan nőnek” nevezi Louchette-et.

Baudelaire első igazi szerelme Aglaé Savatier volt, aki – miután a gazdag francia-belga üzletember, Alfred Mosselman szeretője lesz − Apollonie Sabatier-nek nevezte magát. Joseph Ferdinand Boissard de Boisdenier festő lakásában találkozott vele 1852-ben. Azonnal beleszeretett. Öt éven át névtelenül írta hozzá verseit. Az asszony kitalálta, ki a költemények szerzője. Ezek közül a versek közül az egyik legismertebb az Esti harmónia:

Már jő a perc, midőn a rezge szár konyúltán
Minden virágkehely tömjént sohajtva ég,
Örvénylő illatot s zenét sodor a lég,
Oh lenge, méla tánc, szédítő mélyű hullám!

Minden virágkehely tömjént sohajtva ég,
Hegedűszó remeg, mint tört szív, üdve múltán,
Oh lenge, méla tánc, szédítő mélyű hullám!
Nagy, díszes ravatal a csöndes esti ég.

Hegedűszó remeg, mint tört szív, üdve múltán,
Tört szív, amelyre les az éjszin öblü vég,
Nagy, díszes ravatal a csöndes esti ég,
Immár meghalt a nap, alvadt vérébe fúlván.

Tört szív, amelyre les az éjszin öblü vég,
Még tűnt nyomot keres, hol fénnyel int a múlt tán,
Immár meghalt a nap, alvadt vérébe fúlván,
Csak emléked ragyog, mint szent oltári ék...

(Tóth Árpád fordítása)

Kép forrása

A fekete Vénusz – Jeanne Duval

A huszonegy éves Baudelaire barátainál volt vacsorán. Utána, mivel azt gondolta, túl korán van hazatérnie, elhatározta, hogy sétál egyet. Egy romos színház előtt meglátott egy plakátot, ami Nagybátyám módszere címmel hirdetett előadást. Ezt annyira értelmetlennek tartotta, hogy váltott rá jegyet. Olyan volt, amilyennek elképzelte, sőt rosszabb. Gondolkodott, otthagyja-e a darabot, amikor egy magas, fekete bőrű nő jelent meg a színpadon szolgálónak öltözve, de királynői fellépéssel. A hangja is lenyűgöző volt. Három szót mondott: Asszonyom, tálalva van. Azzal kiment a színpadról. Baudelaire, aki szinte nőgyűlölő volt, nem tért magához az elragadtatástól. Azt remélte, a nő újra megjelenik, de ennyi volt csak a szerepe. Újra látnia kellett a nőt, akiről azt mondta, hogy „fekete istenség, mint az éjszakák”. Másnap egy csokor virággal újra elment a színházba, és egy cédulát rejtett a virágcsokorba azzal a szöveggel, hogy a színpad mögött várja a lányt.

Jeanne Duval nem volt művelt, azonban értett a csábítás mesterségéhez. Sovány jövedelmét a legrégibb foglalkozás űzésével egészítette ki.

Félix Nadar, a neves fényképész és újságíró, Baudelaire barátja és életrajzírója, aki egyébként Jeanne Duval szeretője is volt, megvetette a lányt. Nadal Baudelaire életrajzában írja: „Cherchez la femme!” (Keresd az asszonyt!). Majd leírja a lány külsejét: magas, túl magas, egy fejjel meghaladja a normális termetet, „ez a túlméretezett szubrett egy néger nő, igazi néger, de legalábbis mulatt..”

Baudelaire Jeanne Duval iránti szerelme annál is inkább meglepő, mert a költő ebben az időben különösen megvetette a nőket, azt mondta róluk, hogy „förtelmesek” és „ki kellene őket tilatani a templomokból”. Egy alkalommal ezt mondta egy fehér nőnek: „Látja, szép kedvesem, utálatos sztereotípiáim vannak a nőkkel szemben. Egyszóval egyáltalán nem bízom meg bennük.” 

Jeanne eleinte azt gondolta, hogy Baudelaire közeledése csupán rossz tréfa a költő részéről, mivel előző életében nem találkozott hasonlóan ápolt, jól öltözött, udvarias és tisztelettudó férfival. Baudelaire arra kérte, hagyja ott a színházat és minden idejét neki szentelje. Lakást bérelt neki, és egy fehér bőrű cselédet bocsátott rendelkezésére. Ő maga egy közeli luxusszállodában lakott, és számolatlanul költötte a pénzt. Előkelő vendéglőkbe és neves szórakozóhelyekre vitte a lányt. Több rajzot is készített szerelméről.

Jeanne döntő szerepet játszott Baudelaire költészetének kialakulásában. Az irodalomtörténészek szerint „Jeanne Duval nélkül sohasem lett volna Charles Baudelaire”. Ez a fekete szépség nagyban inspirálta a költőt művészi hagyatékának megformálásában. A mintegy húsz évig tartó kapcsolatból olyan versek születtek, mint az Egzotikus illat, Egy dög, A balkon, stb.

A Sed Non Satiata című versében így ír:

Tested, bizarr fetis, barna, mint rejtek éj
az ind szavanna bús bübájából teremtve,
vad pézsma és mosusz ködli körül derengve,
éjfélek gyermeke, ébencsipőjü Kéj!
 Éj, bor és Ópium kincsénél többet ér
ajkad elixire, hol Ámor szárnya lengve
röpköd; vágyaim unt karavánja merengve
megy feléd, s bánatom szemedből inni kér.
 Szemedből, mely lobog, mint két nagy tüzes ablak,
ne engedd hogy tüzet ily vadul-öntve kapjak:
ne hidd hogy Styx vagyok s kilencszer ölelek.
 Óh jaj! mert nincs erőm, te kegyetlen Megéra!
hogy csókkal végre is szelíddé törjelek
s ágyad poklának én legyek Persephonéja.

(Babits Mihály fordítása) 

A lány szerette Baudelaire-t, de ösztönösen állandó kétségek között tartotta. Ő lett egyszerre Baudelaire öröme és bánata. A költő sokszor elkeseredett, látva szeretője közömbösségét. Egyszer ezt írta édesanyjának: „Jeanne boldogságom akadálya lett. Régebben voltak jó tulajdonságai, de mára ezeket elveszítette. Nem akarom többé látni. Tegye azt, amit akar. Menjen a pokolba, ha úgy akarja.” Baudelaire édesanyja gyűlölte Jeanne-t. Fia halála után a lány minden levelét elégette. Egy napon könnyekkel a szemében mondta: „Ha Jeanne szerette volna imádott fiamat, szívembe fogadtam volna. De egyetlen levelében sem találtam egy szerelmes szót sem, csupán pénzt kérőt.” Csakúgy, mint édesanyja, Baudelaire barátai is rossz szemmel nézték, hogy a lány uralkodott a költő felett. Ha viszont Baudelaire költői termését nézzük, kritikusai elismerik, hogy legszebb verseit Jeanne inspirálta.

Kép forrása

Öngyilkossági kísérlet

Baudelaire huszonnégy éves, amikor 1845. június 30-án ezt írja jogi tanácsadójának, Narcisse Ancelle-nek: „Amikor Jeanne Lemer kisasszony átadja önnek ezt a levelet, én már halott leszek. – Lemer kisasszony erről mit sem tud. Ön ismeri végrendeletemet. Az édesanyámnak járó részen kívül mindent Lemer kisasszony örököl abból, ami utánam marad, miután ön kifizeti néhány adósságomat, amelynek listáját mellékelem. Borzalmas nyugtalansággal halok meg. – Emlékezzen vissza tegnapi beszélgetésünkre. – Azt akarom, hogy pontosan hajtsák végre utolsó intézkedéseimet. Két személy támadhatja meg végrendeletemet, anyám és fivérem, és csak elmebajra hivatkozva tudják megtámadni. Öngyilkosságom, ami életem különböző rendellenességével párosul, segítségükre lesz abban, hogy kiforgassák Lemer kisasszonyt abból, amit rá akarok hagyni.” Ezután Baudelaire részletezi, miért akar meghalni: létét elviselhetetlennek tartja, és feleslegesnek érzi magát. Majd így folytatja: „Nekem csak Jeanne Lemer van. Csak mellette találtam nyugalmat (…) Jeanne Lemer az egyetlen nő, akit szerettem”. Baudelaire Jeanne Lemerről beszél levelében, mivel Jeanne Duval 1845-től Jeanne Lemernek nevezi magát. Jegyezzük meg, hogy felvette a Lemaire és a Prosper nevet is, hogy hitelezői ne találjanak rá.

Baudelaire-nek az a feltételezése, hogy édesanyja és fivére megtámadják végrendeletét, nem alaptalan. 1844-ben a családi tanács úgy döntött, hogy mivel költő elherdálta örökségének nagy részét, gyámság alá kell helyezni. Szeptember 21-től Neuilly jegyzője, Narcisse Ancelle kezeli vagyonát, és csak havonta kap juttatást megélhetéséhez. Ettől kezdve az anya és fia közötti kapcsolat feszültté vált.

A költő öngyilkossági kísérlete szerencsére csak egy könnyű sérüléshez vezetett, amit egy késsel okozott önmagának.

1864 és 1866 között Baudelaire Belgiumban tartózkodik. Jeanne-nal már nincs kapcsolata, de egy levélben arra kéri Narcisse Ancelle-t, küdjön ötven frankot a nőnek: „Azt hiszem, hogy ez a szerencsétlen Jeanne megvakult.” Baudelaire 1867-ben bekövetkezett halála után Jeanne-ról csak annyi maradt fenn, hogy egy szerény lakásban lakott, elhanyagolta magát, mankóval járt. Sem halálának ideje, sem sírhelye nem ismeretes. Emlékét azonban megőrzi Baudelaire barátja, Édouard Manet híres festménye, a Hölgy legyezővel, avagy Baudelaire szeretője. A kép a budapesti Szépművészeti Múzeum tulajdona.