Talán emlékeznek páran Steven Spielberg Meztelenek és bolondok című háborús vígjátékára, melyben a foglyul ejtett amerikai polgár akkor még éjjeliszekrény méretű asztali rádióját a japán katonák vezetője nem tudja beletuszkolni tengeralattjárójuk szűk bejárati nyílásába, mire megjegyzi, hogy „na, ezeket is le kéne kicsinyíteni!”. Aztán tudjuk, hogy a világháború utáni évtizedek, főleg a 60-as évektől fogva (tulajdonképpen napjainkig tartóan) egyre gyorsuló ütemben töpörödtek össze a technikai berendezések a japán fejlesztőmérnököknek is köszönhetően. Kicsinyítési lázban ég tehát a világ már elég régóta és nem csak a tehcnikai vonalon.

Kép forrása

Rövid és tömény

A mikronizálási, avagy kicsinyítési mánia pedig az irodalomban is jelen van, sőt... Az 1749.hu oldalán Bakucz Dóra, irodalmár, műfordító, egyetemi docens egy viszonylag hosszú Nem mikron és nem omikron-, hanem mikrofikció! című cikket szentelt annak, hogy végül is hol tart most ez a folyamat.

De még mielőtt belelapoznánk, beleszemléznénk írásába, hagy jegyezzem meg, hogy polcomon ott hever Baso, a japán haikuművészet klasszikusának kötete, melyben a négysorosok úgy csapják arcul az embert, hogy öröm nézni, hogy Fodor Ákos hasonló zseniális köteteiről már ne is beszéljünk. Ezzel csak azt akartam mondani, hogy ha valaki kedveli a rövidet, az én volnék, bár töményet már régóta nem iszom.

Kép forrása

Mikrofikció

Bakucz Dóra rögtön a rövid prózai írások jelenleg trendi megnevezésével kezd el bíbelődni cikke elején, és kifejti, hogy a mikrofikció az egy keresetlen szó a számítógépes szövegszerkesztők világában. Tulajdonképpen az írás innen máris izgalmas, mert bár azt olvasva egyre-másra köszönnek vissza a gyakori olvasó számára a műfajok, szerzők, művek emlékei, de valahol rá lehet érezni, hogy igen, ezt most már tényleg rendbe kéne tenni.

Ekkor tudjuk meg, hogy Örkényhez hasonlóan Latin-Amerikában is létezik az egyperces fogalma, illetve kiderül, hogy az angolszász nyelvterület flash fiction a megfelelő elnevezés.

Kép forrása

Mikró hullám

A szerző arra is rámutat eszmefuttatásában, hogy ezeknél a májkrofiksön-öknél sajátságosan alakítja a forma a tartalmat és viszont. A két attribútum egymásra hatása érzékeltetésére példaként Jorge Luis Borges és Julio Cortázar is szóba kerül, majd így fogalmaz: „Ugyan az emberiség (főleg a nyugati világ) közös kultúrkincsével való játék vagy párbeszéd, az ismert szimbólumokra, történelmi és irodalmi alakokra, archetípusokra való utalás ma is gyakori eleme a mikrofikcióknak, a huszonegyedik század második évtizedében elindult egy olyan folyamat, amely egyre nagyobb teret enged a közvetlen környezet és tapasztalat ihlette történeteknek, epizódoknak, jeleneteknek és egyre több esetben használja a műfaj népszerűségét társadalmi problémák közvetítésére, illetve a társadalmi egyenlőtlenségek, a patriarchális berendezkedés elleni felszólalás eszközéül.”

Ugyancsak érdekes és irodalomtörténeti szempontból izgalmas megfigyelés, hogy ezek a mikró írások a világjárvány idején és a pandémiáról szólva milyen elterjedtek, népszerűek lettek, főleg a spanyolajkú írók és olvasók körében. Ha pedig tényleg komolyan veszem ezt a cikket, akkor kissé erőltetve a szót, megállapíthatom, hogy íme, beköszöntött és divat lett az irodalomban a mikró hullám!