Sarkadi Imre különös halála

Száz esztendeje született, hatvan éve hunyt el Sarkadi Imre, a második világháború után magyar irodalom talán legnagyobb alakja. Mindeddig tisztázatlan halála olyan pályát tört ketté, ami a legnagyobbak közé emelhette volna.


Tehetség

A rendszer hol elismerte, már harmincnégy évesen Kossuth díjas lett, hol megalázta, hiszen néhány évre rá segédmunkás volt.

Korai elbeszéléseiben, Móricz Zsigmond hatására, a vidéki élet, a parasztok és volt cselédek megváltozott életét mutatta be. Későbbi műveinek alaptémája a tiszta erkölcsért vívott belső küzdelem kilátástalansága. Számos műfajban alkotott, novellát, kisregényt, drámát egyaránt írt. A gyáva című, a lélektani regény és a korrajz erényeit magába sűrítő művében az önmaga korlátait túllépni képtelen személyiség sorsát ábrázolja. Éles konfliktusú drámái a falu II. világháború utáni átalakulásának tragikus helyzeteiről szólnak. Novelláiban és elbeszéléseiben is a tragikus emberi egyéniségeket és sorsukat ábrázolja. Oszlopos Simeon című darabjában a lélekben lakozó gonoszság hátborzongató megváltásáról, az értelmetlen, amorális létezésről szól. Elveszett paradicsom című színpadi művét a 20. század egyik legjobb magyar drámájának tartják.

A legismertebb, hozzá köthető mű kétségkívül a Törőcsik Mari és Soós Imre főszereplésével forgatott Körhinta című filmdráma (rendező: Fábri Zoltán), amely Kútban című novellája alapján készült 1956-ban.

Miért?

Az írótárs, Méray Tibor így emlékezett róla: „Miért nem mondják meg egyenesen és nyíltan, hogy öngyilkos lett, hogy megölte magát? Miért hazudnak még a holtteste, a koporsója mellett is? Miért nem mondják meg, amit egész Budapest, egész Magyarország tud, hogy Sarkadi Imre, a fiatal magyar írók egyik legjobbja, legkiválóbbja, negyvenesztendős korában, véletlenül – s vajon bizonyosan véletlenül-e – éppen azon az éjszakán, amikor Jurij Gagarin az űrbe repült, egy festőbarátja lakásának ablakából kiugrott az utcára és halálra zúzta magát? ....

A népi demokráciában, a szocializmus építése közben természetesen nem illik öngyilkosnak lenni. Majakovszkij is csak véletlenül és szerelmi bánatában ölte meg magát....

De hiszen azt, hogy ivott, s hogy részegségében vetett véget az életének, Sarkadiról is elmondhatták volna. Mert ivott. Sokat ivott. Mindig ivott…"

Trükk

Azonban Méray háborgása talán nem is annyira indokolt. Elmesélek valamit:

Édesapám négy éven át együtt járt vele Debrecenben a jogi egyetemre; Sarkadi nem fejezte be, elment inkább hírlapírónak. A végtelenségig kártyáztak, akkoriban a kaláber volt a divat. (Olyan, mint az ulti, de mégse.) Imre szinte sohasem figyelt, elfelejtette, mit licitált, abszolút helyett százast mondott, ultit meg úgy, hogy nem is volt hetese.

Volt egy bizarr trükkje: amikor már búcsúztak a vendégek, kezet rázott mindenkivel, aztán kiugrott az ablakon és már a kertkapuban várta a társaságot, ezzel:        

– Hová rohantok, nem kell annyira sietni.

Debrecenben a földszintes házakban magasan vannak az ablakok, de azért Sarkadi trükkjéhez nem kellett akrobatának lenni. Hatvan éve Budapesten egy átvirrasztott éjszakán, Kondor Béla festőművész műtermének ablakából lépett ki az író.

Kondor az ötödik emeleten lakott.


Képek forrása