Kép forrása

Utazás és írás
Jean-Marie Gustave Le Clézio breton ősöktől származik, akik a 18. században telepedtek le Mauritius szigetén. Az angol apa és francia anya gyermeke Nizzában, a francia Riviérán született 1940. április 13-án. Első elbeszéléseit hét éves korában írja egy hajókabinban, amikor édesanyjával a Nigériában élő apjához utaznak. Ettől az időtől kezdve az utazás és az írás lesznek legkedveltebb tevékenységei. Érettségi után Nizzában, Aix-en-Provence-ban, Londonban és Bristolban folytat egyetemi tanulmányokat. 
A Nobel-díj átvételekor mondott beszédében Le Clézio felsorolja azokat az írókat, akiket olvasott és szeretett. Cervantes: Don Quijote, Swift: Gulliver utazásai, Hugo: A tenger munkásai, A nevető ember. A legnagyobb hatással az utazásokról szóló könyvek voltak rá, mint Marco Polo utazásai.
1963-ban jelenik meg A Jegyzőkönyv című regénye, amely esztétikai szempontból közel áll Albert Camus Az idegen című regényéhez. A Jegyzőkönyvet a kritika a „francia új regényhez” sorolja. Valóban, Le Clézio első könyveinek narratológiai eljárásai közel állnak „az elutasítás iskolájának” regényújító törekvéseihez. A mű elnyeri a Renaudot-díjat. 
Első regényeiben a fogyasztói társadalmat egy káoszként ábrázolja, ahol az egyre inkább eluralkodó technológia elemberteleníti az egyént. Az 1969-ben megjelent A menekülések könyve című regényében a szennyezett nagyvárosok monoton egyformaságát mutatja be: „Acélból és cementből épült város, az ég felé nyúló végtelen üvegfalakkal, egyforma homlokzatokkal, zászlókkal, csillagokkal, vörös fényekkel, izzószálakkal a lámpákban, a vörösréz vezetékekben futó áram, csendes vibrálásával. Dobozokba zárt titkos szerkezetek zaja, órák tiktakolása, fel-le járó felvonók zümmögése. Motorkerékpárok zihálása, autómotorok szelepeinek zörgése, dudálások, dudálások. Minden a maga nyelvén beszélt, elmesélte dugattyúinak történetét. A motorok véletlenszerűen éltek, bezárva a motorháztetők mögé, olaj és benzinbűzt árasztva. Állandó forróság vette körül, kiáradt a forró hengerfejekről, szétterjedt az utcákon és elvegyült az emberek forróságával. Élő város. Trolibuszok suhantak kerekeiken, folytonos nyikorgással. A kilences trolibusz elhaladt a járda mellett, és az ablakain át látni lehetett az egyforma arcokból álló rakományt.” 

   

Kép forrása

Harmóniában a természettel
Le Clézio 1970 és 1974 között az Embera-Wounaan indiánok között élt Panamában. Az Embera félnomád indián törzs. A Chucunaque, a Sambu és aTuira folyók partján, valamint a Gatun nevű mesterséges tó kis szigetén élnek. 
Az 1970-es évektől Le Clézio leírja, hogy az amerikai-indián társadalmak megismerésekor hogyan fedezett fel egy, a természethez közeli életmódot, és hogyan ébredt rá a környezetvédelem fontosságára: „Ebben az időben nem foglalkoztam környezetvédelemmel, és csaknem semmit sem tudtam az amerikai-indiánokról. A Tuira folyó mentén élő emberekkel való találkozásom adta meg számomra a felszabadító érzést. Lassanként egy addig számomra teljesen ismeretlen világ tárult fel előttem. Valamennyi itt tartózkodásom alkalmával más-más látásmódot, érzelmeket és beszédeket fedeztem fel.” – mondja később.
Egyik interjújában pedig védekeznie kellett az Embera-Wounaan indiánokról alkotott véleménye miatt: Egy interjúban mondta Le Clézio: „Az emberas-k harmóniában élnek a természettel, környezetükkel, saját magukkal, nincs szükségük semmiféle jogi vagy vallási fennhatóságra. Ezt én megdöbbentőnek találtam, és amikor hazatérésem után el akartam mesélni ennek a közösségnek társadalmi kohézióját, a kritikusok a szememre hányták, hogy naiv és leegyszerűsítő vagyok, és a ’jó vad’ mítoszának csapdájába estem, holott egyáltalán nem ez volt a szándékom. Ezekről az emberekről, akikkel együtt éltem, sohasem tudnám azt mondani, hogy vadak vagy jók. Más kritériumok és más értékek szerint éltek.”  
Az amerikai-indiánokkal való találkozás, az itteni lakosok együttélése a természettel Le Cléziót egy újfajta, lírikusabb írásmódra ösztönzik. 2020. július 19-én a BBC-nek adott interjújában is kiemeli az Embera-Wounaan indiánok természetes életmódját, amit a velük való együttélése idején megismert. 

Kép forrása

Így tűnik el az ember
Le Clézio A háború (1970) című regénye kétféle háborúról szól. A fogyasztói társadalom mindennapos háborújáról, amelyben a felesleges áruk elárasztják a vásárlókat, és elpusztítják az ember természetes állapotát és a valódi, a világot elpusztító háborúról. A könyv főszereplője egy fiatal lány, Bea B, volt újságíró, aki egy éve egy hotelszobában élve „meg akarja érteni a világot” egy nagyváros utcáin bolyongva. Naplót vezet, amibe leveleket, verseket ír és listázza a bevásárló központok áruit. Elmegy a nagyváros „templomaiba”, a nagy áruházakba, lemezboltokba, kimegy a reptérre, megnézi a parkolókat, felül a metróra. Mindenütt a lerombolt természet helyén burjánzó kő és acélrengeteg: „Napról napra látjuk, hogyan nő a romlás. (…) Mindenfelé, összevissza: táviratpóznák, végtelen drótjaik, felhőkarcolók fehér tornyai, alagutak, amelyekben vak vonatok járnak, patakok, folyók, szennyvízcsatornák, munkaterepek, gyárkémények, fémtornyok antennnáikkkal, üres telkek, ciszternák, autóutak találkozásai, vasúti csomópontok, jelzőlámpák, motorok berregése gázfelhők, ablakok: minden csak fájdalom, fogak, bőr.” 
A háborút férfiak csinálják. Ezért Bea B. találkozik M. X.-el, akinek „legfőbb ismertető jele” egy 500 köbcentis BMW motorkerékpár. Elolvassák egymás naplóját, szerelmeskednek. A könyv közepén megjelenik a valódi háború is, a vietnámi, amiben M. X. részt is vesz. Az egész köny a kapitalizmus és a skrizofénia közötti kapcsolat evidenciájának kimondása.
A regény vége felé a városban kószáló lány egyszercsak hirtelen eltűnik: „A lány, akit Bea B.-nek hívtak, eltűnt. Egy szép napon csak úgy eltűnt, észrevétlenül. Beleolvadt a tömegbe, és lehetetlen megtudni, mi van vele. Magával vitte piros táskáját, benne a teleírt kék noteszt, egy ajakrúzst, egy kis tükröt, egy csomag cigarettát és egy doboz gyufát. Magával vitte történeteit, kalandjait X úrral, Danièle-lel, a Győzhetetlen Armadával, a nagy 500 cm3-es BMW motorral, a fekete amerikai autóval, a fém konzervdobozzal, Anna-Bellával, a villanykörtével és a tranzisztoros rádióval.” Ha az olvasó itt nem jönne rá, hogy a lány eltűnése az egyéniség eltűnését jelképezi a fogyasztói tárdadalomban, néhány lappal odébb az író megadja magyarázatát: „Így tűnik el az ember. Mélyen a föld alatt, szikla- és sártonnákba temetve, az ismeretlen labirintusba veszve, nincs többé neve, nincs többé gondolata, lelke, semmije sincs többé.” (A regényt Bognár Róbert fordította magyarra) 
Az 1973-ban megjelent Az óriások című regényében Le Clézio a fogyasztói társadalom sivár világát leplezi le egy tengerparti bevásárló központ, a Hyperpolis bemutatásával, ahol az emberek a bevásárlás bódulatában elveszítik egyéniségüket. A minden ésszerűség nélkül vásárló nők nagyban hozzájárulnak a környezetszennyezéshez: „Körülötte az emberek a fém bevásárló kocsikban frenetikusan halmozták fel az árukat. Komoly, megfontolt arcok, abnormálisan lassú pupillamozgások. A nők a polcok felé nyúltak. A hűtőkben matattak és tubusokat, dobozokat vettek ki. Tucatnyi lágy sajtot választottak, tejet kartonszámra, tejfölöket, zselatinokat, egész csomag joghurtot, 30 pudingot, csokoládés, kávés, barackos, epres, ananászos szorbeteket. Soha le nem állnak. A gyerekek is dézsmálják a számura elérhető magasságban lévő polcokat, és az árukat a maguk előtt tolt játékkocsikban halmozzák fel.”

Kép forrása

Felemeli szavát
Le Clézio nemcsak regényeiben, a magánéletben is tudatos környezetvédő. Figyelmeztet az emberek felelősségére, hogy meg kell őrizni Földünket gyermekeink számára: „gondoljanak csak az összes nukleáris, kémiai. bakteorológiai hulladékra, amiket az ipari társadalmak ötven év óta eltemetnek, a vízbe dobnak, és amelyek némelyike még tízezer évig szennyezik a levegőt, a tengert (…) a fejlett társadalmak cselekedeteiben megannyi „embertelenség” van, megannyi közöny az éhezés, a szegénység, a természet elpusztítása iránt.” Valahányszor, amikor valamilyen környezetrombolást észlel környezetében, felemeli szavát és emberi, írói tekintélyével próbál hatni a jó ügy érdekében. Legutóbb 2020 júliusában tett szóvá egy Vernont és Pressagny-l’Orgueilleux-t összekötő erdős út helyére tervezett kerékpárúttal kapcsolatos problémát. A terv megvalósítása – ami azóta módosításokkal, de kivitelezésre került – az útmenti fák kivágásával járt. Le Clézio ezt mondta akkor: „Ennek a romantikus, vízparti sétánynak átalakítása modern, bitumenezett, nyilakkal megjelölt kerékpárúttá nem csupán abszurd, de aberrált ötlet.”