Henri Julien Félix Rousseau 1844. május 21-én született idősebb volt barátainál Laval-ban, és 1910. szeptember 2-án, azaz száztíz év hunyt el Párizsban. Egy ideig a párizsi illetékhivatalnál dolgozott adóbeszedőként, ezért kapta barátjától, Alfred Jarrytól, az Übü király szerzőjétől a Vámos (Douanier) becenevet. Többnyire szürke öltönyt viselt, nagy bajusz éktelenkedett orra alatt, bottal járt, melyek miatt inkább egy nyugdíjas hivatalnokra, mint festőre hasonlított. A jószívű, kedves és naiv művészt mindenki kedvelte, aki nemcsak festett, hegedült is, mégpedig saját szerzeményeit. Eredeti, naiv festményeire hamar felfigyeltek a műkritikusok, ugyanakkor nem egyszer a gúny tárgya volt szokatlan képei miatt. 1905-től már tekintélyes művésznek számított, aki festészetével olyanokra hatott, mint Picasso vagy Léger. Mivel először Guillaume Apollinaire figyelt fel festményeire, és ő védte meg a támadásoktól, ezért a vele való kapcsolatának bemutatásával emlékezzünk meg Rousseau halálának évfordulójáról. 

Kép forrása

A Vámos Rousseau védelmében
Apollinaire volt az első, aki az őt megillető helyre tette Henri Rousseau naiv festészetét: „Nem sok művész akad, akit annyit csúfoltak volna életében, mint a Vámost, és kevés ember fogadta nyugodtabban a gúnyt, a közönséges durvaságot, amellyel elhalmozták. Ez az udvarias öregember mindig megőrizte kedélyének türelmességét, s jellemének szerencsés vonása révén még legrosszabb indulatú ellenségei is kénytelenek valamilyen formában érdeklődést tanúsítani műve iránt. Ez a fönséges derű − természetesen − valójában gőg volt. A Vámos tisztában volt erejével. Egyszer-kétszer kicsúszott a száján, hogy véleménye szerint korának valamennyi festője közül ő a legerőteljesebb. S könnyen lehetséges, hogy sok szempontból nem is tévedett. (…) A Vámos részleteiben is megfestette képeit s ez ritka dolog manapság. Vásznain semmi manierizmus, semmi mesterkéltség, semmi rendszer. Ebből következik életművének változatossága. Képzeletében éppannyira megbízott, mint kezében. Innen dekoratív kompozícióinak bája és gazdagsága. Rousseau részt vett a mexikói hadjáratban, pontos képzőművészeti és költői emlékei voltak a trópusi növény- és állatvilágról. Ennek a ténynek eredménye, hogy ez az öreg bretagne-i, aki már régóta Párizs külvárosaiban lakott, kétségkívül a legkülönösebb, legmerészebb és legvarázslatosabb egzotikus festő.” – írja Apollinaire A kubista festők című könyvében. 
Jegyezzük meg, hogy Apollinaire − jóllehet pontosan leírja Rousseau erényeit − tévesen állítja, hogy barátja részt vett a mexikói háborúban, Rousseau ugyanis sohasem hagyta el Franciaországot. Illusztrált könyvekből, botanikus kertekből, a mexikói hadjáratokban részt vett francia katonák elbeszéléseiből és persze saját fantáziavilágából merítette képeinek témáit, amelyek közül kiemelkedik a dzsungel, amit számos festményén megörökített, mint A kígyóbűvölő nő vagy Az álom.

Kép forrása

A költő és múzsája
1908. július 21-én Rousseau levelet ír Apollinaire-nek, amelyben „művész kolléganőjével” együtt meghívja egy kávéra és arra kéri, szavaljon verseiből. Apollinaire július végén mutatja be szerelmét, Marie Laurencint a festőnek, akit Rousseau mindig a költő múzsájaként emlegetett. Felajánlotta Apollinaire-nek, hogy megfesti őt és Marie Laurencint. A költő leveleiből tudjuk, hogy a festő „gondosan lemérte mindkettőjük orrát, száját, füleit, homlokát, kezeit, egész testét”, ezalatt Rousseau, hogy modelljei ne unatkozzanak, gyerekkori dalait énekelte. Az eredmény A költő és múzsája. Amikor Marie meglátta a képet, felkiáltott: „de ez egyáltalán nem hasonlít rám!” A csinos, vékony lány joggal volt dühös, mert a festményről egy kövér, formátlan nő tekintett rá. Rousseau-nak a szeme se rebbent, ezt válaszolta: „Guillaume egy nagy költő, terebélyes múzsa kell neki.”
A festmény történetéhez egy mulatságos epizód fűződik: egyik levelében Apollinaire megírta, hogy Rousseau már éppen befejezte volna a festményt, amikor eszébe jutott, hogy fest a képre egy sor szegfűt, ami a költő kedvenc virága volt. De a virágárus szegfű helyett violát adott a festőnek. Hogy helyrehozza a hibát, Rousseau másodszor is megfestette a képet, ezúttal szegfűkkel.

Kép forrása

Egy különleges ünnepség
Rousseau-t nemcsak Apollinaire, de a Bateau-Lavoir nevű művészházat látogató valamennyi művész kedvelte. Egy alkalommal Picasso műtermében ünnepséget rendeztek tiszteletére. A meghívottak között voltak amerikai műgyűjtők, Rousseau párizsi barátai, Georges Braque, Marie Laurencin, Max Jacob és természetesen Guillaume Apollinaire. A falakról a néger maszkok kivételével mindent eltávolítottak, hogy kellőképpen érvényesülhessen Rousseau nagyméretű festménye, a Női portré, amit a festő csak A lengyel asszonyként emlegetett. Girlandokkal, lampionokkal díszítették fel a helyiséget. Rousseau nemezkalapban, kezében hegedűjével lépett be, s boldogan nézegette a tiszteletére meggyújtott lampionokat. Várták a Picasso által megrendelt vacsorát. A festő mintegy ötven üveg bort is rendelt, hogy ne maradjanak szomjan, de néhány óra elteltével Picasso egyszer csak a homlokára csapott és közölte, hogy „eltévesztette a rendelés dátumát”, így a vendégek étlen-szomjan maradtak. Maurice Cremnitz a hangulatot menteni igyekezve felállt, és elénekelt egy dalt Rousseau tiszteletére, aminek a refrénje így hangzott: „Rousseau festészete uralja a természetet/Mágikus ecsetével.” Rousseau elővette hegedűjét és talpalávalót húzott a hölgyeknek és az uraknak. A lakoma végeztéről nincsenek feljegyzések, de azt tudjuk, hogy a vendéglős két nappal később szállította le az ételeket és italokat, Picasso ugyanis elfelejtette lemondani a megrendelést. Az eseményről 1908-ban Manuel Blasco készített egy dokumentum értékű festményt, amelyen név szerint megjelölte a résztvevőket.

Kép forrása

Holtig tartó barátság
Apollinaire Rousseau-hoz fűződő mély barátságát mi sem jelzi jobban, mint hogy verset is írt hozzá, mi több, a festő szülőházán elhelyezett emléktábla szövegét is Apollinaire írta. Rousseau szülőhelyeként életrajzírói egy kastélynak tűnő építményt jelölnek meg. A Nyugat-Franciaországban, a Mayenne folyó két partján elterülő Laval város 13. században épült városkapujáról van szó, amely a La Porte Beucheresse nevet viseli. Nos, Rousseau ennek az építménynek a jobb oldalán lévő toronyban született. Apjának a földszinten volt bádogosműhelye. Egy bronzplaketten Apollinaire által megfogalmazott szöveg áll: „Itt született Henri Rousseau, a Vámos, 1844. május 21-én, népszerű festő, akit naiv zsenialitása a francia művészet mesterei közé emelt.” 
Rousseau sírkövére Apollinaire búcsúverse került némi változtatással: „Kedves Rousseau hallasz bennünket /Üdvözlünk Delaunay és neje Queval úr és én /Engedd át csomagodat vámmentesen az ég kapuján /Viszünk neked festőecseteket, vásznakat /Hogy szent szabadságod valódi fényében megrajzold a csillagok arcát /Ahogyan portrémat megfestetted”.