Sir Arthur Conan Doyle-ról valószínűleg mindenki tudja, hogy ő keltette életre a világirodalom legismertebb detektívjét, Sherlock Holmest. Sokan talán azt is tudják, hogy az írás mellett orvosként is praktizált. Azt azonban bizonyosan kevesen, hogy Doyle a legfontosabb tevékenységének az ő korában egy sokak által ismeretlen, lenézett és meg nem értett dolgot tartott: a spiritualizmust. De vajon mi vezette a krimi műfaj nagy öregét a spirituális ösvényre, és hogyan vált annak egyik legfontosabb szószólójává az első világháború után? 

Kép forrása

A formáló évek
Sherlock Holmes atyja Arthur Ignatius Conan Doyle néven született 1859. május 22-én Edinburgh-ban. Mint oly sok nagy művész gyermekkora, az övé sem nélkülözte a különböző sebeket és rossz élményeket: édesapja alkoholista volt, egész életében pszichiátriai betegségek gyötörték. Doyle nyolcéves volt, amikor édesapja egy elmegyógyintézet falai között elhunyt, mely nagy nyomott hagyott a fiatal író pszichéjén. Nem túlzás azt mondani, hogy a halál egész életében beárnyékolta az írót. 
Mint legismertebb karaktere, ő is minden rejtély megoldását kereste. Sokan úgy tartják -tévesen -, hogy a spiritualizmussal való kapcsolata édesapja halála utáni menekülés volt, holott a spirituális életfelfogással már nagyon fiatalon találkozott. A mélyen vallásos és nem mellesleg kimondottan tehetős nagybácsija támogatta, aki három jezsuita iskolába is beíratta. Visszaemlékezéseiből megtudhatjuk, hogy gyűlölte a mélyen vallásos, szigorú és szerinte kőkorszaki rendszert, ám itt találkozott először a vallás misztikus világával. Harmadik iskolájában, az ausztriai Feldkirchben található Stella Matutina-ban (melynek jelentése: Hajnalcsillag), már egy sokkal boldogabb korszak következett. Szüntelenül olvasott, és itt ismerkedett meg először Edgar Allan Poe műveivel, melyek nagyban hatottak saját írói stílusára és életfelfogására is. Miután elvégezte az iskolát, nem csak az intézmény falait, hanem a katolikus hitet is maga mögött hagyta. Ettől fogva agnosztikusnak vallotta magát, és megkezdődött életre szóló útkeresése a misztikum világában. 

Kép forrása

Praxis közben írás 
1876-tól az Edinburgh-i Egyetemen tanult orvostant, majd 1882-ben Plymouthban kezdte meg praxisát, mely azonban nem volt túlzottan sikeres, így munkaideje alatt kezdett írni.
Az igazi áttörést jelentő irodalmi sikert az 1887-ben megjelent regénye, A bíborvörös dolgozószoba hozta el, ahol először feltűnt Sherlock Holmes karaktere. Érdekes szembe állítani a teremtményt a teremtőjével: Holmes hideg, racionális, örökké kétkedő elméje áll szemben Doyle nyitott és befogadó szellemiségével. 
1889-ben alapító tag volt a Hampshire Társaság a Pszichikus Kutatásért-ban, majd 1893-ban belépett a Társaság A Pszichikus Kutatásért (Society for Psychical Research) tagjai közé, akik között például a leendő miniszterelnök, Arthur Balfour is feltűnt. E korszakra tehetők első telepatikus kísérletei is, s bár Doyle tisztában volt azzal, hogy spirituális nézetei ronthatnak írói megítélésén, őt ez cseppet sem érdekelte, és egész életében felvállalta okkultista nézeteit. Az igazi pálfordulás azonban az első világháborút követően jött el számára, ugyanis a végzet ismét lecsapott családjára: egyes források nem kevesebb, mint tizenegy hozzátartozó elvesztéséről szólnak, melybe beletartozott többet között legidősebb fia és egyetlen bátyja is. 

Kép forrása

A spirituális messiás
Doyle úgy vélte, hogy itt az ideje üzenetét megosztani a világgal, hitet adni a sok kettészakadt és megcsonkított családnak, ezért 1817-ben megtartotta első nyilvános előadását a spiritualizmusról. Elkezdett könyveket és tanulmányokat írni a témában, majd nézeteit népszerűsítő nyilvános szereplései is elindultak először Angliában, majd Ausztráliában és Amerikában is. Spirituális meggyőződésében felesége is partner volt, közös szeánszokat is tartottak. 
Doyle meg volt győződve arról, hogy az elme test nélkül is képes létezni, illetve, hogy a halottak kommunikálni tudnak az élőkkel. Az is jól mutatja, mennyire komolyan vette új küldetését, hogy élete során megjelent összesen hatvan könyve közül húsz a spiritualizmusról szól. Ezek közé tartozik a témában először megjelent Az új kinyilatkoztatás (The New Revelation) 1918-ból, vagy legfontosabb alkotása, a két kötetes A spiritualizmus története (The History Of Spiritualism), mely 1924-ben jelent meg.  

Kép forrása

A Houdini-szál 
George Bernard Shaw ír drámaíró szerint a legtöbbet emlegetett nevek a világon: Jézus, Sherlock Holmes és Houdini. Utóbbi kettőt össze is hozta a sors egy rövid idő erejéig.
A magyar származású, Budapesten született Harry Houdini korának legünnepeltebb és legsikeresebb illuzionistája, előadója volt. Az ő spiritualizmus iránti érdeklődése hőn szeretett édesanyja elvesztése után indult, ezt követően többször is megpróbált kapcsolatba lépni elhunyt édesanyja szellemével. Doyle és Houdini 1920-ban találkoztak először, majd furcsa barátság szövődött köztük, hiszen Houdini imádta Sherlock Holmes karakterét, Doyle-t pedig lenyűgözte a mester, és varázslatnak nevezte az illuzionista előadásait. A rövid ideig tartó kapcsolatuk addig a különös helyzetig tartott, amíg egy hármas szeánszot tartottak, hogy kapcsolatba lépjenek a bűvész elhunyt anyjával. Ekkor Doyle üzeneteket írt, azt állítva, hogy azok Houdininek szólnak, és az édesanyjától származnak. Ám az illuzionista szerint magyar édesanyja törten beszélte az angolt, az írás pedig hibátlan angolsággal állt, így csalásnak titulálta Doyle tevékenységét. Az író és az illuzionista soha többet nem állt szóba egymással. 

Kép forrása

A halál csak a kezdet 
Az író utolsó évei utazásokkal és előadásokkal teltek, melyekre felesége is elkísérte, valamint kizárólag spirituális témában írt. Sokszor elmondta, hogy jobban szeretné, ha spirituális munkái miatt emlékeznének rá, és nem regényei miatt. 
Mint egyszer mondta: „Az ember élete alkonyáig fejleszti tudását, egyik leckét veszi a másik után, egészen az utolsó, egyben legkomolyabb feladatig.” E feladat 1930. július 7-én jött el Doyle életében, mikor is szívrohamban életét vesztette. A temetés után július 11-én egy szeánszot tartottak, ahol egy széket üresen hagytak a mesternek.