Budapest ostromának hetvenöt évvel ezelőtti eseményeit rendkívüli adatgazdagsággal tárják az olvasó elé a történészek által írott szakmunkák. Szerencsére ilyesfajta könyvekből mostanában egyre több jelenik meg, ám az ostrom (az azt át- és túlélők emlékezetében: az Ostrom) utóélete, illetve a ma is érzékelhető utóhatásai és rekvizítumai kevesebb figyelmet kaptak. Ezen változat némiképpen a történész és fényképész szerzőpáros tavaly decemberben megjelent műve, a Budapest hegei.

Kép forrása

A város történeti rétegei
– Történészként is, és magánemberként is nyilván van az embernek véleménye Budapest két, XX. századi nagy. Nagyon sokan foglalkoztak ilyesmivel amatőr módon. Van egy pont, amikor a történész is azt mondta, be kell csatlakoznia ebbe? 

– Rengetegen foglalkoznak ezzel a témával – válaszol Békés Márton történészhez, a kötet írója. – Honlapokon, facebook-csoportokban magánérdeklődésű kutatók, fotósok, szakértők vannak ebben a témában. Nekem nagy újdonság volt ez, hiszen Szombathelyről 2001-ben felkerülve láttam, hogy itt szét vannak lőve bizonyos házak falai, felbukkan pár cirilberűs felirat is, látványos és nagyméretű óvóhelyek találhatók több helyen a városban. Érdekelt, miért és hogyan alakult ez így ki. Egy barátommal kerestük, kutattuk ezeket a helyeket. Nagyjából 2017 elején jött el az idő arra, hogy komolyabban foglalkozzunk vele. Schmidt Mária professzor Látószög blogján három felhívást tettünk közzé: akinek ilyen értesülései vannak, az küldjön információkat. Több tucatnyi fotót, elbeszélést, történetet kaptunk. Részben ebből állt össze az anyag, másrészt kiegészült a saját gyűjtésemmel. tízezer fotóból végül hatvannyolc került be az albumba. Minden helyszín egy külön térképen is fel van tüntetve, képaláírások is születtek – végigkövethető, dokumentált minden hely. Lehet, hogy ezek a nyomok tíz év múlva már nem lesznek velünk. 

– A Terror Háza Múzeumban beszélgetünk. Ez a XX. század történelme és különösen is 1956 kutatásában vezető szerepet játszik. Sok járókelő azt mondja az utcán rácsodálkozva egy-egy golyó- és repeszszaggatta falra, hogy „ez bizonyára 1956-os!” Mennyire biztos ebben a történész, menyire lehet elkülöníteni a két ostrom nyomait egymástól?

– Azokban az értesülésekben, amiket a levelezőink megosztottak velünk, megosztották az idősebb emberek tapasztalatait, emlékeit is ezzel kapcsolatban. Történelmi, szakirodalmi eszközökkel azért egy-egy helyszín visszakövethető. Nagyjából-egészéből a budai golyónyomok második világháborúsak, a pestiek közül a józsefvárosiak, ferencvárosiak inkább '56-osak. De én azt sem zárnám ki, hogy átfedésben is vannak olykor. Van olyan házfalunk, ahol a háborús sérülés lehet bármelyik korszakból, rajta a graffiti meg kilencvenes évekbeli, ez jól mutatja a város történeti rétegeit.   

Kép forrása

Homlokzatok, belső terek
– Mennyire törekedtek arra, hogy tipikus helyek és képek (homlokzatok, átlőtt táblák, óvóhelyfeliratok, bunkerek stb.) kerüljenek be a kötetbe?  

– Van, amiből kevesebb maradt fenn: az átlőtt házszámtáblák ilyenek – folytatja a történész. – A bunkerek, mint monolitikus tömbök jobban megmaradtak. A cirill betűs szovjet feliratok egyike-másika is egész jól látható még. A golyónyomokkal meg, nyugodtan mondhatom így, Dunát lehet rekeszteni. Utóbbinál az volt a koncepció, hogy a leglátványosabb, legjellemzőbb és legdöbbenetesebb helyszíneket örökítsük meg. Némelyik helyszín olyan, mintha most történtek volna ott harci cselekmények. Bízom benne, hogy mindegyik helyszín ideál-tipikus tud lenni. 

– Gondolom, a homlokzatok előtérben vannak, nem úgy, mint a belső terek. 

– Gangos helyszínünk is volt, van. Több gangot hál'istennek felújítottak, ha a homlokzatot nem is. Furcsa házak is akadnak: ahol a homlokzatot igen, a belsőt meg nem tették rendbe. A belső terek nehezebben megközelíthetők, nehezebben is megörökíthetők. Kopottasabbak is, gyakran a vakolatsérülés összefolyik a lövés nyomaival. Egy ilyet be is mutattunk, egy beküldőnek köszönhetően jutottunk hozzá, aki mikor odaköltözött mai lakhelyére, látta, hogy milyen a körfolyosó fala. 

Kép forrása

Az idő megoldja
– Önt, aki sokáig nem Budapesten élt, hanem Németországban, meglepetésként érte-e, hogy a fővárosban ennyi fotóznivaló volt ebben a témában?

– Igazán nem – meséli Gyarmati István, a kötet fotósa. – Másfél-két évvel ezelőtt elkezdtem fotózni a budapesti homlokzatokat. Ezeknek megvan egyfajta grafikája, ahogy dőlnek le, szakadnak le. Akkoriban kifejezetten lövésnyomokra nem is gondoltam. Ettől függetlenül keresett meg Marci az ötletével. Ők megadták nekem a címeket, én meg fotózni kezdtem. A kérdésre visszatérve: igazán nem lepett meg. Említhetnék egy példát, a Klauzál utca beugró homlokzatát, hiszen én a környéken nőttem föl. Ezt a részletet már előbb lefotóztam romos állapotában, s mikor fél évvel később visszatértem, láttam, hogy le van fedve hálóval, mert alatta már felújították a falat, s pár hónap múlva álltak az erkélyek is. Tudtam, hogy háborús sérülései vannak, hiszen leszakadtak az erkélyek is a harcokban. A golyónyomokra akkor figyeltem, amikor e kötetre kaptam megbízást. 

– Elnézve a fényképeket, feltűnt, hogy nem kerülte, sőt, talán szándékában is állt, hogy az ostrom során sérült épületek előtt ott legyenek a mai élet rekvizítumai, mint például egy troli áramszedője egy Izabella utcai ház előtt. Gondolatban a szemlélő ezáltal oda-vissza ugrik az időben.

– Biztos, hogy csináltam legalább tízezer képet. Van egy sorozat, mely kifejezetten életképekből áll. Háttérben a lövésnyomok, előttük pedig mozgás: mennek autók, emberek, ruházatuk egy korszakot képvisel. A végső koncepció aztán úgy alakult, hogy ne legyenek a képeken személyek. De az autók egy bizonyos időpontot kijelölnek, tudható lesz, hogy mikor készültek a képek. 

– A színes technika is ennek a magyarázata?

– Ahhoz én ragaszkodtam. A világ színes, a fekete-fehér fotó absztrakció.

– Más szemmel nézi-e mostantól fogva a várost, hogy ez a koncepciózus album megszületett? Milyen érzései voltak menet közben?

– Budapest nagyon hangulatos, mozgalmas, nyüzsgő-pezsgő város, ez a téma nem változtat ezen. Szerintem a háborús sérülések egyszer úgyis el fognak majd tűnni. Az idő megoldja.